kiberbűnözés
Több száz embert megtévesztő internetes csalókat fogtak el a rendőrök
Mobilházeladás ürügyén több száz embertől csalt ki százezreket az a három gyanúsított, akit Budapesten fogtak el a rendőrök – közölte csütörtökön a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.A magyar ET-elnökség prioritásai jövőorientáltak és pragmatikusak Varga Judit szerint
Fontos erősíteni az Európa Tanács (ET) szerepét, és nem lehet hagyni, hogy a sokkal erősebb anyagi és politikai eszközökkel rendelkező Európai Unió elhalványítsa annak mandátumát – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői ülésén annak kapcsán, hogy Magyarország tölti be május és november között az ET miniszteri bizottságának elnöki tisztségét.Zsaroló e-mailekre figyelmeztet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet
Interneten terjedő, magyar nyelvű zsaroló levelek terjedésére figyelmeztet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet. Az Intézet közleménye szerint az elmúlt napokban ismételten megnövekedett az olyan zsaroló hangvételű e-mailek száma, amelyek állami és önkormányzati szerveket, közintézményeket és magánszemélyeket céloznak.A Magyar Posta arculati elemeit használják adathalászok
A Magyar Posta arculati elemeit felhasználó, kéretlen elektronikus levelekben elrejtett információgyűjtő kémprogramra hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.Csomagküldő szolgáltatók nevében csalnak kiberbűnözők
A karantén-szabályok életbe lépése óta jelentősen megemelkedett az internetes vásárlások, valamint a csomagküldő szolgáltatók általi kézbesítések száma. A helyzet új lehetőséget teremtett a kiberbűnözőknek arra, hogy személyes adatokat szerezzenek meg, kompromittálják az elektronikus kommunikációt, és ezek felhasználásával további bűncselekményeket kövessenek el – figyelmeztet honlapján az ORFK.Titkosított kommunikációs programot működtető bűnszervezetet számoltak fel az EU-ban
Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a belga, a holland és a francia hatóságok; ez a banda üzemeltette a főként más bűnözők által használt, Sky ECC néven ismert, titkosított kommunikációt biztosító internetes programot – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol szerdán.Koronavírus elleni „csodaszereket” kínálnak a bűnözők a neten
A koronavírus-járvány továbbra is nagyszerű alkalmat nyújt a bűnözőknek, hogy az emberek természetes aggodalmát átverésre és anyagi haszonszerzésre próbálják meg felhasználni. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozói az utóbbi hetekben több olyan weboldalt és fórumot is azonosítottak, ahol ismeretlen személyek koronavírus elleni csodaszereket próbálnak meg értékesíteni a lakosság részére.Hackereket is alkalmaz a rendőrség a sikeres felderítés érdekében
A rendőrség hackereket is alkalmaz egy ügy sikeres felderítése érdekében – írja a police.hu a Zsaru Magazin információi alapján. Herédi István főhadnagy, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni főosztályának megbízott alosztályvezetője beszélt a rendőrségen dolgozó etikus hackerekről.Az otthoni munkavégzőket támadják a kiberbűnözők
A kiberbűnözők továbbra is főleg az otthoni munkavégzőket támadják; a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokat fejlesztő ESET adatai alapján a vállalati hálózatokat távolról elérő otthoni munkavállalókkal szemben harminchét százalékkal nőttek a támadások az elmúlt negyedévben.Ajánljuk még