kijev
Felmentették a vádak alól Barack Obama volt elnök fehér házi jogi tanácsadóját
Felmentették a vádak alól Barack Obama volt elnök fehér házi jogi tanácsadóját, Greg Craig ügyvédet. A Washington egyik legbefolyásosabb demokrata párti jogászaként számon tartott ügyvédet azzal vádolták meg, hogy félrevezette a hatóságokat, majd a nyomozás során eltitkolt információkat az ukrán kormánynak végzett munkájáról.Az ukrán hadsereg a melegek oldalára állt
Megtartották vasárnap az elmúlt években már hagyománnyá vált melegfelvonulást Kijev belvárosában, amelyen idén először már katonák is részt vettek. A Hromadszke ukrán hírportál jelentése szerint egy több, mint harminc fős katonai oszlop vonult együtt a részvevőkkel. "Azért jöttünk el, hogy kifejezzük támogatásunkat minden ember egyenlősége mellett" - jelentette ki Viktor Pilipenko, a Donbasz zászlóalj önkéntese. Elmondta, hogy a hadseregben meglévő homofóbia, különösen a homofób parancsnokok miatt a melegeknek el kell titkolniuk nemi identitásukat. "Ez nagyon kiábrándító, hiszen ők a szabadságáért, a mi jogainkért is harcolnak" - tette hozzá.Ukrán nyelvtörvény: sértett nacionalizmus tartja fogva Ukrajnát
Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő szerint problémát jelent az új ukrán nyelvtörvény vizsgálatában, hogy még nem ismert az egységes szerkezetű, végleges szöveg. A szakértő kitért arra is, hogy a nyelvtörvény egyfajta belső feszültség terméke, amely arra kényszeríti a kijevi politikát, hogy megpróbálja erőszakosan asszimilálni a kisebbségeket.Janukovics törvénytelen diktátumnak nevezte a tizenhárom évi börtönt jelentő ítéletet, melyet Kijev hozott
Törvénytelennek és a jelenlegi ukrán vezetés diktátumának nevezte az ellene hazaárulás és háború kirobbantásában való bűnsegédlet címén meghozott, 13 évi szabadságvesztésről rendelkező kijevi bírósági ítéletet Viktor Janukovics volt ukrán elnök szerdai moszkvai sajtóértekezletén.Gyermekkereskedelemmel foglalkozó klinikát lepleztek le Ukrajnában
Az ukrán hatóságok lelepleztek egy mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó klinikát Kijevben, amely éveken át hamis dokumentumokkal külföldre adott el ukrán béranyák által megszült gyermekeket - hozta nyilvánosságra Szerhij Knyazjev országos rendőrfőnök hétfőn Kijevben.Babcsenko-ügy - Az RSF elítélte az újságíró halálának megrendezését
Elítélte a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró jogvédő szervezet (RSF) szerdán azt, hogy előző nap az ukrán hatóságok megrendezték Arkagyij Babcsenko orosz ellenzéki újságíró halálát, hogy - magyarázatuk szerint - leleplezzék az életére törő orosz titkosszolgálatokat.Újabb tüntetést szervezett Kijevben Miheil Szaakasvili
Újabb utcai megmozdulást tartottak vasárnap Kijev központjában ukrán ellenzékiek Miheil Szaakasvili, az ukrán állampolgárságától megfosztott, így hontalanná vált, volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök vezetésével. Szaakasvili és hívei demonstrációjukon Petro Porosenko ukrán elnök lemondását, majd rendkívüli parlamenti választások kiírását és új kormány hivatalba lépését követelték. A helyszínről tudósító UNIAN ukrán hírügynökség becslése szerint a nagygyűlésen több mint négyezren vettek részt.Kijev azt ígérte: betartja a Velencei Bizottság ajánlásait
Petro Porosenko ukrán elnök ígéretet tett arra, hogy Kijev teljes körűen be fogja tartani a Velencei Bizottság ajánlásait az új ukrán oktatási törvényre vonatkozóan - közölte Klaus Iohannis román elnök Brüsszelben, az EU-tagországok és keleti partnerországaik állam- és kormányfői találkozójának szünetében pénteken.Szili Katalin: Kijev megsértette az EU-val kötött társulási megállapodás alapelveit, az uniónak is lépnie kell
A módosított ukrán oktatási törvény az országban élő kisebbségek jogfosztását jelenti, ezzel Ukrajna megsértette az Európai Unióval kötött, néhány napja hatályba lépett társulási megállapodás alapelveit - közölte Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, hangsúlyozva, ezért az uniónak is haladéktalanul a kijevi vezetéshez kell fordulnia.Ajánljuk még

















