kína
Néhány munkás elbontotta a kínai nagy fal egy részét, mert az útban volt nekik
Kotrógéppel mentek neki munkások a kínai nagy falnak, és sikerült is egy részét elbontani. Azzal indokolták a döntésüket, hogy a fal szóban forgó része keresztezte útjukat, ők pedig rövidebb úton akartak eljutni az építkezéshez, amin dolgoztak.Az USA-nak kémkedhetett az eltűnt kínai külügyminiszter
Európától az Egyesült Államokon át Oroszországig jelenleg a világ hírszerző szolgálatai azzal vannak elfoglalva, hogy minden lehetséges információt összegyűjtsenek a kínai külügyminiszter hirtelen leváltásával kapcsolatban egy olyan ügyben, amelynek számos következménye van – számolt be az Index. A lap információi szerint több nyugati hírszerző szolgálat most már meg van győződve arról, hogy az orosz hírszerzés közölte Hszi Csin-ping adminisztrációjával, hogy Kína külügyminisztere, Csin Kang áll az Egyesült Államok számára folytatott kémkedési művelet középpontjában.Újabb veszélyes rakétatesztet hajtott végre Észak-Korea
Észak-Korea több cirkálórakétát lőtt ki szombat hajnalban a Kína és a Koreai-félsziget között található Sárga-tenger felé – jelentette be a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága.GEOrgPOLITIKA – A Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián (2. rész)
Karin Kneissl neve bizonyosan sokaknak ismerőnek cseng. Ő volt Ausztria külügyminiszter asszonya, és arról híresült el, hogy esküvőjére meghívta Vlagyimir Putyint, aki el is ment, sőt táncolt is vele. A balliberális oldalnál ez brutálisan kiverte a biztosítékot. 2019-től újságíróként és egyetemi tanárként dolgozott, oktatott a politikai tudományok tanszékén Bécsben és az osztrák katonai akadémián. Mivel gyermekkorát a jordániai Ammánban töltötte, anyanyelvi szinten beszéli az arab nyelvet, így meghívták Libanonba is oktatni.Tajvanból nem lesz Ukrajna – hirdeti választási programjában a milliárdos elnökjelölt
„A vállalkozók uralmának korszakát” ígéri Terry Gou, a Foxconn technológiai óriásvállalat milliárdos alapítója, aki bejelentette indulását Tajvan elnöki székéért – számol be a 444.hu.Kína vagy Amerika nyeri a versenyfutást?
Kína nagyhatalmi szerepéről is szó volt szombaton, a tihanyi Tranzit fesztiválon. Mit szól a távol-keleti ország felemelkedéséhez a másik nagy világhatalom, Amerika? − többek között erről vitáztak szakértők.Szijjártó Péter a Tranziton: egy európai ország sem rendelkezik olyan erős legitimációval, mint a magyar külpolitika
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kelet és Nyugat között címmel tartott előadást a Tranziton, ahol Magyarország és a magyar nemzet érdekeiről, céljairól, az eddig elért eredményekről és a jövő kihívásairól beszélt. A miniszter már az előadása elején leszögezte, hogy a magyar külpolitika célja a magyar érdekek érvényesítése, ezt pedig senki sem korlátozhatja, valamint a háború és a gazdasági kihívások is szóba kerültek, emellett pedig a saját lábába lövő Európai Unió elhibázott külpolitikáját is részletesen ecsetelte.Kína a Tajvanra tervezett amerikai fegyvereladás azonnali visszavonását sürgeti
Kína pénteken felszólította az Egyesült Államokat, hogy azonnal vonja vissza a tajvani régiónak történő fegyvereladást, mondván, hogy az ügylet súlyosan sérti az "egy Kína" elvét.Dél-afrikai elnök: hat ország csatlakozhat a BRICS-hez a csúcstalálkozó döntése nyomán
A legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő BRICS csoport johannesburgi csúcstalálkozóján hat új országot hívtak meg a szervezetbe - jelentette be az esemény házigazdája, Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök csütörtökön. Szaúd-Arábia és Irán mellett Argentína, Egyiptom, Etiópia és az Egyesült Arab Emírségek kapott meghívást 2024. január 1-jével a jelenleg Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát magában foglaló országcsoportba.Ajánljuk még