Pesti Srácok

kína

Mi kérdezünk – Ukrajna egyelőre nem kap meghívást a NATO-ba, mit kaphat helyette? (Videó)

Gulyás Áron Ps TV 2023 június 19.
A Világbank becslése szerint Ukrajna újjáépítése 411 milliárd dollárba fog kerülni, ami az ország bruttó hazai termékének háromszorosa. A BlackRock és a JP Morgan segítségével egy újjáépítési bank felállításán dolgozik az ukrán kormány. Az így képzett alap több százmilliárd dollárnyi magánbefektetéssel együtt irányítana állami pénzeket Ukrajna újjáépítési projektjeibe. A fegyverszállítások után Ukrajna újjáépítése lesz a legnagyobb üzlet. Antony Blinken amerikai külügyminiszter pekingi látogatása során arról beszélt, hogy Kína megújította ígéretét, miszerint nem küld fegyvereket Oroszországnak az ukrajnai harcokhoz. Az amerikai tárcavezető viszont aggodalmának adott hangot a kínai magáncégek tevékenysége miatt, amelyek szerinte olyan technológiát biztosíthatnak, amelyet Oroszország felhasználhat az ukrajnai háborúban. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára pedig bejelentette, hogy a katonai szövetség vezetői nem fognak meghívást intézni Ukrajnához a szövetséghez való csatlakozásra a júliusi vilniusi csúcstalálkozón. Mit kaphat helyette Ukrajna? Érdemes-e békemissziót küldeni jelen helyzetben az oroszokhoz? Kirobbanhat egy Kína-Tajvan, Szerbia-Koszovó háború a közeljövőben? Ezekről a témákról beszélgettünk Kis-Benedek József biztonságpolitikai elemzővel a Mi kérdezünk műsorában. Részletek a videóban.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.