kína
A kínai gazdaság valószínűleg a vártnál később előzi meg az amerikait
Londoni pénzügyi elemzők szerint az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi konfliktus és a belső gazdaságszerkezet átalakulási folyamatának összeadódó hatásai miatt Kína az eddig vártnál valamivel később veheti át az első helyet Amerikától a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján, de a helycsere továbbra is a 2030-as évek elejére valószínűsíthető.Ismét összecsaptak a kormányellenes tüntetők és a rendőrök Hongkongban
Ismét összecsapások voltak Hongkongban kedden a kormányellenes tüntetők és a rendőrök között; feketébe öltözött demonstrálók kirakatüvegeket törtek be, a rendőrök könnygázt vetettek be és több garázdát előállítottak. A tiltakozók szélesebb demokratikus jogokat követelnek annak ellenére, hogy az ellenzéki jelöltek elsöprő győzelmet arattak a decemberi önkormányzati választásokon.Leállította a Tesco a karácsonyi üdvözlőlapok kínai gyártását tiltott rabmunka miatt
Leállította a Tesco a karácsonyi üdvözlőlapok kínai gyártását, miután egy vasárnapi sajtóbeszámoló szerint a kártyákat a gyártó egy sanghaji börtönben, külföldi rabokkal csomagoltatja. A brit kiskereskedelmi üzletlánc tiltja beszállítóinak rabmunka igénybevételét.A kínai elnök telefonon kérte amerikai kollégáját, hogy országa ne avatkozzon Kína belügyeibe
Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken felhívta telefonon amerikai hivatali kollégáját, Donald Trumpot, és bírálta Washington "beavatkozását" a kínai belügyekbe, nevezetesen az Egyesült Államok "negatív nyilatkozatait" Tajvannal, Hongkonggal, Hszincsianggal és Tibettel kapcsolatban – jelentette a Hszinhua hírügynökség.Nógrádi: Kína veszélyforrás és inspiráló versenytárs is a NATO számára
Kína veszélyforrás és inspiráló versenytárs is a NATO számára – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.400 milliárd dolláros üzlet Kína és Oroszország között
A múlt héten hatalmas csinnadrattával adták át az Oroszországból Sanghajba vezető Szibéria Ereje nevű gázvezetéket. Ennek révén az oroszok kapnak 30 év alatt 400 milliárd dollárt, míg a kínaiak mintegy 1000 milliárd köbméter földgázhoz jutnak. Két hatalmas országról van szó, és ahogy dukál, a közös üzleteik is hatalmasak.Megállapodással zárul az USA-Kína kereskedelmi háború
Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Kína vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, az Egyesült Államok pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.Óriási botrány kerekedett a gyorskorcsolyázó válogatottnál egy meggondolatlan poszt miatt
Zhang Jing Lina, a csapat vezetőedzője benyújtotta a lemondását Burján Csaba, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott tagjának Kínát sértő magatartása miatt – írja az Index.A képviselőház Kína elleni szankciókra szólítja fel Trumpot a muszlim kisebbségek elnyomása miatt
Az amerikai képviselőház elsöprő többséggel elfogadta kedd este azt a törvényjavaslatot, amely Kína elleni szankciók életbe léptetésére szólítja fel Donald Trump elnököt a Kínában élő muszlim vallású ujgur kisebbség elnyomása miatt.Ajánljuk még
















