kiriákosz micotákisz
Elfogadta a görög parlament a menedékkérőkre vonatkozó szigorúbb törvényt
Elfogadta a görög parlament péntek hajnalban a menedékkérőkre vonatkozó szigorúbb törvényt, amelynek tervezete ellen több emberi jogi szervezet is tiltakozott. A törvénynek már a tervezetét is bírálta a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).Üdvözölte az új görög kormányfő a ciprusi görög és török vezetők tervezett találkozóját
Üdvözölte hétfőn a ciprusi görög és török vezetők tervezett találkozóját Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő, aki a nap folyamán Ciprusra látogatott, és találkozott Níkosz Anasztasziádisz ciprusi elnökkel.Bizalmat szavazott a görög parlament Kiriákosz Micotákisz új kormányfőnek
Bizalmat szavazott a görög parlament hétfőn este a július 7-én megválasztott Kiriákosz Micotákisz kormányfőnek, aki kampányígéretéhez híven bejelentette az első, már idén életbe lépő adócsökkentéseket.Letette az esküt az új jobboldali görög kormány
Felesküdött az új görög kormány kedden, mindössze két nappal az országos parlamenti választásokat követően, amelyeken a legtöbb szavazatot a Kiriákosz Micotákisz által vezetett jobboldali-konzervatív párt, az Új Demokrácia (ND) szerezte meg.Szakértő: Az új görög kormányfő is Brüsszel embere
Szidiropulosz Archimedesz Görögország-szakértő úgy látja, hogy az új görög kormányfő, Kiriákosz Micotákisz is a brüsszeli bürokrácia embere. Ezt a megállapítását többek között a miniszterelnök meghirdetett migrációs politikájával indokolta.Majdnem teljes feldolgozottság mellett is egyértelmű a jobboldali győzelem a görög parlamenti választásokon
A szavazatok majdnem teljes, 96,15 százalékos feldolgozottsága mellett is egyértelműen a jobboldali ellenzéki Új Demokrácia (ND) párt nyerte meg Görögországban a vasárnap tartott előrehozott parlamenti választásokat - derült ki a görög belügyminisztérium honlapján közölt adatokból.A jobboldal győzött a görög parlamenti választásokon
Az exit poll felmérések szerint egyértelműen a jobboldali ellenzéki Új Demokrácia párt nyerte meg Görögországban a vasárnap tartott előrehozott parlamenti választásokat. Az Új Demokrácia a különféle kutató intézetek szerint a szavazatok 38-42 százalékát szerezhette meg, míg az eddig kormányzó Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) 26,5-30,5 százalékkal a második helyre szorult.Előrehozott parlamenti választásokat rendeznek ma Görögországban
Előrehozott parlamenti választásokat rendeznek ma Görögországban, a közvélemény-kutatások szerint hatalomváltásra lehet számítani. Két, a hét végén közzétett felmérés adatai is azt mutatják, hogy a gazdasági fellendülést, adócsökkentést és alacsonyabb munkanélküliséget ígérő ellenzéki konzervatív párt 10-15 százalékponttal vezet a baloldali kormányzó párttal szemben.Ajánljuk még















