kisebbségvédelmi kezdeményezés
Varga Judit: az uniós intézményeknek nem fontos a nemzeti kisebbségek védelme
Az Európai Unió Törvényszéke a mai napon döntött a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés által az Európai Bizottság ellen indított fellebbezés ügyében. E tárgyban hozott korábbi ítéleteivel szembemenve, meglepő módon a luxemburgi testület nem adott igazat nekünk, arra hivatkozva, hogy az EU által »a regionális vagy kisebbségi nyelvek fontosságának hangsúlyozása és a kulturális és nyelvi sokszínűség előmozdítása érdekében már megtett intézkedések elegendőek e kezdeményezés célkitűzéseinek eléréséhez« – számolt be közösségi oldalán Varga Judit.Kelemen Hunor: a kisebbségvédelmi kezdeményezés erősíti az Európai Uniót
Az őshonos kisebbségeknek európai szintű védelmet szorgalmazó európai polgári kezdeményezés nem irányul senki ellen, és erősíti az Európai Uniót - mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán, miután a román országos népességnyilvántartó hivatalnál iktatták a Minority SafePack Initiative (MSPI) Romániában gyűjtött aláírásait.Magyarországon több mint félmillióan támogatták a kisebbségvédelmi kezdeményezést
Magyarországon több mint félmillióan támogatták a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést (Minority SafePack), amelynek aláírási határideje április 3-án jár le - mondta a Rákóczi Szövetség főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.Közel a kisebbségek győzelme - Minden emberi számítás szerint sikeres lesz a Minority Safepack
Minden emberi számítás szerint összegyűlik a kellő számú aláírás - nyilatkozta portálunknak Vincze Lóránt a Minority Safepack kisebbségvédelmi kezdeményezés kapcsán. Az aláírásgyűjtést kezdeményező egyik szervezet, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke hangsúlyozta, kilenc nap van a kampány lezárultáig, ugyanakkor a hibásan leadott ívek miatt valódi biztonságot 1,1 millió aláírás jelentene. Arról is beszélt, abban kell bízni, hogy a kisebbségvédelmi kezdeményezést eddig minden lehetséges módon gátló tagállamok (például Románia) kisebbségben lesznek az Európai Tanácsban és az Európai Parlamentben. Úgy fogalmazott, "láthatóan megszületőben van az őshonos kisebbségek mozgalma Európában. A Minority Safepack polgárjogi aláírásgyűjtésből valóságos mozgalommá nőtte ki magát.Minority Safepack – Sürget az idő, még ötvenezer aláírás kell a millióhoz!
Egészen pontosan 51.127 aláírás hiányzik a Minority Safepack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés sikerességéhez – bár a szervezők hangsúlyozzák, a hibásan kitöltött adatok miatt több aláírásra is szükség lehet az egymilliónál. Ha a kezdeményezés sikeres, az Európai Unió kénytelen lesz szembenézni azzal a ténnyel, hogy minden hetedik uniós polgár valamilyen nemzetiség vagy kisebbség tagja. Fontos eredmény, hogy a szükséges hét helyett már nyolc tagállamban is összegyűltek a minimálisan szükséges aláírások. Még tizenkét nap van hátra, a gyűjtés lezárultáig.Még 76 ezer aláírás kell - a Nők Magyarországért Klub is csatlakozott a kisebbségvédelmi kezdeményezéshez
A Nők Magyarországért Klub is csatlakozott a Minority Safepack nevű európai kisebbségvédelmi kezdeményezéshez. A szervezet tagjai szerdán Budapesten a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral közösen írták alá a petíciót. Novák Katalin az eseményen újságíróknak elmondta, mindenkit arra kérnek, hogy álljon ki a kisebbségek védelme mellett, a referendum sikerességéhez szükséges egymillió aláíráshoz ugyanis még szükség van támogatókra. (VIDEÓ)Már csak két hét, még százezer aláírás, és az unió kénytelen lesz az őshonos kisebbségeivel is foglalkozni
Alig több mit két hét van hátra, és még legalább 80-100 ezer aláírás hiányzik a Minority Safepack elnevezésű kisebbségvédelmi kezdeményezés sikeréhez - hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón. Óvatos optimizmusra adhat okot, hogy már a szükséges hét tagállamban összegyűjtötték a minimálisan szükséges aláírásokat. Vincze Lóránt, a kezdeményező FUEN elnöke arról beszélt, a kezdeményezés máris sikertörténet, értékes és közös sikere nemcsak a határon túli magyar kisebbségnek, de az unió összes őshonos kisebbségének és azok szervezeteinek, akik támogatásukkal, csatlakozásukkal tulajdonképpen saját jogbiztonságukba fektettek be. Az elnök véleménye szerint a kisebbségeknek szüksége van a látványos sikerekre, a szülőföldön való boldogulásért ugyanis minden nap tenni kell, és ezt a mindennapi küzdelmet mindig új sikerekkel kell megtámogatni.Az unió összes országában alá lehet írni az őshonos kisebbségvédelmi kezdeményezést
Az Európai Unióban nincs szabályozása az őshonos kisebbségeknek, az erre irányuló kezdeményezést az összes tagországban alá lehet írni - hívta fel a figyelmet Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még