kiskorú veszélyeztetése
Közmunkára ítéltek két óvónőt és egy dajkát kiskorú veszélyeztetése miatt Fejér megyében
Kiskorú veszélyeztetése miatt nem jogerősen 120 óra közérdekű munkára ítélt két óvónőt és egy dajkát a Székesfehérvári Járásbíróság, mert kényszerrel próbáltak megetetni egy étkezési zavarban szenvedő gyermeket egy Fejér megyei településen 2017 novemberében.Másodfokon is börtönre ítéltek egy diákjaival szexuális kapcsolatot létesítő egykori igazgatóhelyettest
A Fővárosi Törvényszék – nem jogerős ítéletében – másodfokon helybenhagyta az első fokon kiszabott 4 év 3 hónap börtönbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást azzal a férfival szemben, aki egy budapesti iskola igazgatóhelyetteseként szexuálisan közeledett több, a felügyelete alatt álló diákja felé. A vádlottat véglegesen eltiltották minden, 18 év alattiak nevelésével, felügyeletével, gondozásával kapcsolatos tevékenységtől.Letartóztatták a nőt, akit gyermeke begyógyszerezésével gyanúsítanak
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 8-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak. A letartóztatás végrehajtásának helyéül a bíróság az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki – áll a Fővárosi Törvényszék sajtóközleményében.Rendőr mentett meg egy másfél éves gyermeket Újpesten
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos oldalán számolt be arról, hogy egy rendőr élesztett újra egy másfél éves gyermeket Újpesten, miután az kizuhant egy második emeleti ablakon.Vádat emeltek egy nevelt gyermekét bántalmazó férfi ellen
Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki 2020-ban többször súlyosan bántalmazta élettársa másfél éves gyermekét. Horváth Szilárd Somogy megyei főügyész közleménye szerint a harminckét éves férfi 2020 májusában költözött össze élettársával, akivel közösen nevelték a nő korábbi kapcsolatából született másfél éves kisfiút.Csaknem tizenkét év fegyházbüntetésre ítéltek szexuális bántalmazás miatt egy iskolai portást
Előkészítő ülésen tizenegy év nyolc hónap fegyház büntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy iskolai szexuális erőszakkal vádolt férfit. A férfi portásként és kertész-karbantartóként dolgozott egy budapesti általános iskolában, ahol futballedzéseket és szakkört is tartott az iskola tanulóinak, továbbá táborozásokra is elkísérte őket. A férfi az intézményben körülbelül négy éven keresztül folytatott szexuális cselekményeket több kiskorú diáklánnyal - közölte a törvényszék csütörtökön az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.Szexuális erőszak és kiskorúak veszélyeztetése miatt letartóztattak egy férfit Pécsen
Letartóztattak szerdán egy baranyai férfit, aki a gyanú szerint nevelt gyermekeit rendszeresen bántalmazta ésegyikükkel szexuális cselekményeket folytatott – közölte a Pécsi Törvényszék.Nyugtatót kevert a kislánya italába, hogy felvetesse a kórházba
Egy kecskeméti nő nyugtatót kevert hároméves kislánya baracklevébe, hogy felvetesse a kórházba. A kislány életveszélyes állapotba került, a Bács-Kiskun megyei ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt az anya ellen.Ajánljuk még