Pesti Srácok

Nyugtatót kevert a kislánya italába, hogy felvetesse a kórházba

Nyugtatót kevert a kislánya italába, hogy felvetesse a kórházba

Egy kecskeméti nő nyugtatót kevert hároméves kislánya baracklevébe, hogy felvetesse a kórházba. A kislány életveszélyes állapotba került, a Bács-Kiskun megyei ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt az anya ellen.

A vádirat szerint az öt kiskorú gyermeket nevelő nő 2020. március 20-án többször betelefonált a kecskeméti kórházba, hogy a hároméves kislánya otthon belázasodott, ezért szeretné a kórházi ellátását kérni. A járványügyi helyzet miatt az orvosok azt javasolták, hogy otthon csillapítsa a gyermek lázát, és beszéljen a háziorvosával, a vádlott azonban hajthatatlan volt – írja az Index. A mentők a vádlottat és a sértettet beszállították a kórház gyermekgyógyászati osztályára. A kezelőben az ügyeletes orvos megvizsgálta a kislányt, aki nem volt lázas, jó állapotban volt. A vádlott ennek ellenére többször mondta, hogy a gyermek otthon háromszor is összeesett, ezért mindenképpen szeretne vele a kórházban maradni. Hívás nélkül visszament a gyermekkel a kezelőbe, és a tünetmentes kislányt vízzel locsolta, majd egyre agresszívebben követelte, hogy tartsák a kórházban. Azt is mondta, hogy bármit elkövet, hogy ne küldjék haza. Ezután a vádlott a nála lévő nyugtatóból 8-9 szemet a kislány cumisüvegében lévő baracklébe kevert, azért, hogy a sértett rosszullétre utaló tüneteket produkáljon és a kórházban maradhassanak. A gyermek rövidesen ivott is a cumisüvegből és rosszul lett, elvesztette az eszméletét. Az orvosok az előzmények miatt mérgezésre gyanakodtak, és azonnal elkezdték a kislány intenzív ellátását. Szerencsére a gyermek a kezelés hatására mintegy fél óra után visszanyerte az eszméletét. A kórház a mérgezés miatt értesítette a rendőrséget és a gyermekvédelmet; a helyszínre érkező rendőrök a vádlottól le is foglalták a nyugtatót.

Forrás: Index; Fotó: illusztráció

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.