kisláng
Letartóztatásba került a kislángi kettős emberölés gyanúsítottja
Jogerősen elrendelte a kislángi kettős emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását, és az elmeállapota megfigyelését is a Székesfehérvári Járásbíróság – tájékoztatta a Székesfehérvári Törvényszék kedden az MTI-t. A közlemény szerint nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetettet emberölés bűntette miatt folyik eljárás a férfi ellen. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedd reggel azt közölte, hogy a huszonhat éves gyanúsított részletes beismerő vallomást tett.Beismerte tettét a kislángi kettős gyilkossággal gyanúsított férfi
Portálunk és a Pesti Tv már beszámolt róla, hogy hosszú ideje nem történt Magyarországon olyan durva életellenes bűncselekmény, mint amilyen most szombaton éjszaka a Fejér megyei Kislángon. A rendőrség közleménye szerint részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak az a huszonhat éves férfi, akit a vasárnapi, kislángi kettős gyilkossággal gyanúsítanak. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított házi húskészítményeket próbált lopni az áldozatok otthonából, majd halálra késelte a tulajdonukat védő idős házaspárt.Brutális kettős gyilkosság Kislángon, a PestiTV helyszíni riportja (videó)
Hosszú ideje nem történt Magyarországon olyan durva életellenes bűncselekmény, mint amilyen most szombaton éjszaka a Fejér megyei Kislángon. Egy idős házaspárt gyilkolt meg különös kegyetlenséggel egy fiatal férfi. Valószínűleg azért, mert rajtakapták, ahogy éppen kifosztja a kamrájukat. Mindennel ütött, ami a keze ügyébe került. Kíméletlenül. Az áldozatok különböző eszközöktől szenvedtek súlyos, az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket.Ajánljuk még