Pesti Srácok

Brutális kettős gyilkosság Kislángon, a PestiTV helyszíni riportja (videó)

Hosszú ideje nem történt Magyarországon olyan durva életellenes bűncselekmény, mint amilyen most szombaton éjszaka a Fejér megyei Kislángon. Egy idős házaspárt gyilkolt meg különös kegyetlenséggel egy fiatal férfi. Valószínűleg azért, mert rajtakapták, ahogy éppen kifosztja a kamrájukat. Mindennel ütött, ami a keze ügyébe került. Kíméletlenül. Az áldozatok különböző eszközöktől szenvedtek súlyos, az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket.

Vasárnap reggel találtak rá a Fejér megyei Kislángon egy idős házaspár holttestére, a férfi esetében annak maradványaira. Családtagjuk értesítette a rendőrséget, miután nem találta otthon őket, a háznál lévő vérnyomok pedig bűncselekményre utaltak. Juliska néni és Jani bácsi egész életükben dolgoztak és mindenkinek ott segítettek, ahol tudtak. Gyilkosuk, egy 26 éves gyámság alatt álló férfi azután támadt rájuk, hogy megpróbálta kifosztani az éléskamrájukat és rajtakapták. Egyébként nem először. A helyiek szerint válogatott kegyetlenséggel végeztek az áldozatokkal, több különböző eszközzel: vascsővel, baltával.

A gyilkos nem ismeretlen a hatóságok előtt, de eddig nem tudtak tenni semmit, nem lehetett büntetni, mivel pszichiátriai beteg és gyámság alatt áll. Állítólag nagymamája halála után néhány éve került a faluba, rokonaihoz, egy roma családhoz, akiknél egy melléképületben lakott és ház körül dolgozott. Illetve lopni járt. Juliska néniék kamrájából a füstölt árut többször is elvitte már.

PestiSracok facebook image

A helyszíni kihallgatás ott jártunkkor is tartott, a gyanúsítottat vitték vissza a tett helyszínére. Ez olyan esetekben szokott történni, ha valaki beismerő vallomást tesz, hogy elmagyarázza, elmutogassa, mit és hogyan csinált. Ha az elmeorvos-szakértő valóban azt állapítja meg, hogy a férfi nem beszámítható, úgy ezúttal sem lesz büntethető. Akkor az IMEI intézetben fogják kényszergyógykezelni.

A PestiTV helyszíni riportja Kislángról.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.