kiss lászló
Elvtársiasság a kerületi érdekek előtt: összedőlőben Óbuda infrastruktúrája
Miközben Karácsony Gergely és Kiss László papíron politikai szövetségesek, ez a kerületben élők számára gyakorlatilag semmilyen előnnyel nem jár: a kerület egy jelentős része nyögi a rosszul szervezett tömegközlekedés, és a hol életbe lépő, hol letagadott járatritkítások következményeit. Kiss László persze az ilyen kérdésekben lendületesen előre menekül, és a kormányra mutogat, esetleg saját ötleteként állítja be a tömegközlekedés újraszervezését. Azonban a valóság a Sziget fesztivál miatt világhírű K-híd esetében köszön vissza a leglátványosabban, a fővárosi átkelő ugyanis lassan életveszélyes állapotú lesz, Kiss azonban ebben a témában sem tudott megegyezni nagy barátjával, Karácsony Gergellyel. Míg némelyik kerületben inkább a helyi önkormányzatok veszik saját gondozásukba a magatehetetlen Karácsony Gergely karmai közül a fontos köztereket, építményeket, Óbuda polgármestere inkább homokba dugja a fejét, és látszólag Karácsony Gergelytől vár megoldást.Amikor már túlcsordult az émelyítő baloldali álszentség a Fővárosi Közgyűlésben, jobbról érkezett a józanító pofon
Az egy dolog, hogy a baloldal csúnyán túltolta a biciklit a pedofilozásban, hiszen mindennel foglalkoznak, csak a gyermekvédelemmel nem sikerül, de a könnyes szemű és rendkívül álságos performanszok most sem fejeződtek be, a Fővárosi Közgyűlésben külön lendületet kapott Karácsony Gergely és baráti köre. A kellemetlen kérdések természetesen mintha el sem hangoztak volna, így a főpolgármester szerint a Lánchíd-botrány és Vig Mórék számlagyára simán kamuügy, ennyivel el is intézte. Wintermantel Zsolt, a Fidesz budapesti frakcióvezetője és Kovács Péter tételesen rámutatott az ellenzék kettős beszédére, de ezek, mintha csak leperegtek volna a baloldali képviselőkről, akiknek nagyobb hányada színielőadást tartott. Ebből a csapatból is kiemelkedett az a DK-s Kiss László, aki óbudai polgármesterként folyamatosan súlyos vádak alá kerül, ám sosem tisztáz semmit, sosem válaszol a kérdésekre, most mégis a felelősségvállalásról és a bocsánatkérésről tartott kiselőadást. Wintermantel Zsolt ezt rendkívül álszentnek nevezte egy olyan párt tagjától, amelynek soraiban elítélt bűnöző ül. Wintermantel mindezt ótvaros politikának nevezete, amikor a bocsánatkérés és az arra való felkérés teljesen őszintétlen. Természetesen nem maradhatott ki Niedermüller Péter sem, aki egyből a Katolikus Egyházat pécézte ki, általánosságban bűnösnek mondva ki őket a pedofil bűncselekmények miatt. A bohózat netovábbja volt az a jelenetsor is, amikor a Jámbor András-féle kommunista Szikra mozgalom tagjai álltak ki a jobboldalt pedofilsimogatónak nevező üzenetekkel, mindezt azt követően, hogy az ő munkatársának, Dobos Krisztinának a lakásán több mint száz pedofil tartalmú videót találtak, ezek a felvételek pedig a munkatárs élettársának laptopjáról kerültek elő. A PestiSrácok.hu stábja most sem járt sikerrel, amikor Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert igyekezett megkérdezni arról, hogy miért nem emlékeztek meg február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról. Nézzétek meg videónkat, megéri!A fővárost szolgálja, nem a szavazókat; amióta Kiss László a polgármester, pusztul le a kerület – Így reagáltak az óbudaiak a DK-s kerületvezető közel ötéves tombolására (Videó)
Kiss László Óbuda DK-s polgármestere rendkívül egyéni módon áll a rábízott kerület vezetéséhez. A hajléktalanok nem zavarják, a piaci árusok annál inkább, meg is emelte a bérleti díjaikat, ha pedig valakit zavar, hogy nem zárja le a Római-parton lévő szabadstrandot, mikor azt elárasztja a szennyvíz, az magára vessen, szerinte ugyanis ilyesmiről fölösleges beszámolni a kerületi lapban. Megkérdeztük az utca emberét, hogy mit szól Kiss eddigi tevékenységéhez, és ahhoz, hogy a politikus szerint ő nem a szavazók felé tartozik felelősséggel.Pestist és hastífuszt is hagyhatott maga után az árvíz, de Karácsony szerint nem kell megvédeni a Római-partot
Pestist és hastífuszt okozó üledéket hagyott maga után a Római-parton a decemberi árhullám, Karácsony Gergely főpolgármester szerint azonban a fővárosnak semmi felelőssége nincs a terület védelme kapcsán – még akkor sem, ha annak kezelése az ő feladata lenne. Dr. Búzás Antal Győző, az Egyesület a Római Partért elnöke szerint Karácsony Gergely magára hagyta a területet, ahol számos lakóház mellett olyan vendéglátó egységek is vannak, amelyeket a Fővárosi Önkormányzat ad bérbe vállalkozóknak. Vagyis a főpolgármester fizettet, aztán magára hagyja a környéket.Miért léptek át a szocialisták a DK-ba?
Hogy milyen előnyökkel jár a "dékásítás" – ahogy Horváth Csaba fogalmazott az akkor frissen átlépett Szaniszló Sándorral beszélgetve –, arról Kiss Lászlót, a másik híres átlépőt szerettük volna megkérdezni, azonban úgy tűnik, hogy a polgármesternek nincs mondandója az általa elárult közösség számára. Vagy általában a kerületben élők részére. Helyette marad a politikai csatározás, ezúttal éppen egy másik "szövetségessel", Karácsony Gergellyel.Karácsonyt menekülőúton hozták be a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol a folyamatosan terelő és mutogató baloldal megszavazta a megszorításokat – Fővárosi Közgyűlés (PS-videó)
Karácsony Gergely ismét megmutatta, hogy miben jó. Menekülőúton hozták be ugyanis a főpolgármestert a Fővárosi Közgyűlésre, ami valahol érthető is, hiszen nehéz lett volna bármit is válaszolni az újságírók kérdéseire a sokadszorra is csőddel fenyegető Karácsonynak. Pedig adódott volna jó néhány felvetés, hiszen kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy vajon járható út-e, ha egy hónap bulizás után egyszerűen csak a számlák töredékét akarjuk befizetni, mert olyan kedvünk van. Karácsonyék pontosan ezt teszik, hiszen a felelőtlen városgazdálkodás miatt csődközelben van Budapest, azonban a felelősséget nem akarja vállalni a baloldali városvezetés, terelnek és másra mutogatnak, szokás szerint. A Fővárosi Közgyűlésben hosszas vita után a képviselők voksoltak Karácsonyék megszorító csomagjáról, melyet a baloldal természetesen megszavazott. A PestiSrácok.hu a helyszínen igyekezett interjút készíteni Karácsony Gergellyel, azonban, ahogy említettük, a főpolgármester igen gyáva módon egy hátsó ajtón settenkedett be a közgyűlésbe. Sikerült ellenben beszélnünk Kerpel-Fronius Gáborral, a Momentum főpolgármester-helyettesével, aki most is vörös fejjel ordibált velünk, mi ugyanis nehezen viseltük demagóg szólamait a kordonbontással kapcsolatban. Mikrofon elé állt Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere is, aki diplomatikusan kikerülte a pártja és a főpolgármester között feszülő indulatokat és a kerület szemetességét is tagadta. Ellenben Kiss László, ugyancsak gyurcsányista óbudai polgármester nemes egyszerűséggel ellökött bennünket, mert kérdezni mertünk. Végül ismét gazdagabbak lettünk egy mellébeszélő, felelősséget nem vállaló baloldali főpolgármesterrel és a számoknak fittyet hányó holdudvarával. Videónkból megtudhatjátok, hogyan tette helyre Karácsonyt és bandáját Pokorni Zoltán XII. kerületi fideszes polgármester és Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője, akik számokkal vezették le, hogy miért orbitális hazugság a fővárosi csőd és a 134 milliárdról 241 milliárd forintra emelkedő iparűzési adót miért felejtették ki az elvtársak a számításból. Nézzétek meg videónkat!Jobboldaliak akasztását is „támogatná” Óbuda főkertésze, a baloldal nem határolódott el tőle (Videó!)
Véget kell vetni az április 3-ai országgyűlési választáson annak a kétéves baloldali ámokfutásnak, amely Óbudán történik – jelentette ki Bús Balázs (Fidesz-KDNP) III. kerületi országgyűlési képviselőjelölt szerdán Budapesten. Bús Balázs, volt kerületi polgármester azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy az óbudai Fidesz-KDNP-frakció kezdeményezésére összehívott rendkívüli képviselő-testületi ülés határozatképtelenség miatt elmaradt. Különös pikantériája a balos képviselők távolmaradásának, hogy a rendkívüli ülést azért kezdeményezte a kerületi Fidesz-frakció, mert az óbudai főkertész, Kerényi-Nagy Viktor korábban a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében „politikusok nyilvános felakasztását támogatta volna”. A Pesti TV az ügyben szerette volna megkérdezni Kiss Lászlót, a kerület DK-s polgármesterét, aki azonban válasz helyett agresszívan reagált és stábunk arcába és mikrofonjára csukta az ajtót.Bús Balázs a Pesti Riporterben – Szabó Tímeának a bíróság előtt kell felelnie a kijelentéseiért (Videó!)
A helyi DK-ból kilépett Hazai Iván András szerint Kiss László rendszeresen hangot adott Szabó Tímeával való ellenszenvének, ez azonban mára láthatóan eltűnt, hiszen ahogy Anonymustól tudjuk, „megvan a deal”, vagyis a mutyi szeretete erősebb, mint a szivárványkoalíción belüli gyűlölet. Bús Balázzsal azonban éppen fordítva alakult Szabó Tímea viszonya, hiszen néhány éve még elismerően nyilatkozott az akkor a III. kerületet vezető politikusról, a kampányban azonban legkevesebb nyolc hamis állítást fogalmazott meg Bússal szemben. Óbuda volt polgármestere a Pesti Riporterben cáfolta ezeket és jelezte, néhány állításáért Kabul Rózsájának a bíróság előtt is felelnie kell majd.Baloldali panaszáradat, áldozatpóz és krokodilkönnyek a Fővárosi Közgyűlésben, ahol a tények és a számok még mindig másodlagosak
Hihetetlen, de Karácsony Gergelyék az eddigi áldozatpózra még egy lapáttal rá tudtak tenni a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén, hiszen minél kellemetlenebb a Városháza-gate a főváros baloldali vezetésének, annál kacifántosabb csúsztatásokkal és önsajnáltató kirohanásokkal fűszerezik a "munkájukat". A közgyűlés a jövő évi költségvetést tárgyalta az ülés elején, a vita pedig órákig húzódott, hiszen a kormánypárti képviselők hiába igyekeztek számokkal és adatokkal bizonyítani, hogy Budapest folyamatosan több pénzt kap, az ellenzéki vezetésű kerületek polgármesterei inkább az érzelmekre igyekeztek hatni a konkrétumok és a tények helyett. Minden a szokásos mederben folyt tehát.Ajánljuk még









