Pesti Srácok

A fővárost szolgálja, nem a szavazókat; amióta Kiss László a polgármester, pusztul le a kerület – Így reagáltak az óbudaiak a DK-s kerületvezető közel ötéves tombolására (Videó)

Kiss László Óbuda DK-s polgármestere rendkívül egyéni módon áll a rábízott kerület vezetéséhez. A hajléktalanok nem zavarják, a piaci árusok annál inkább, meg is emelte a bérleti díjaikat, ha pedig valakit zavar, hogy nem zárja le a Római-parton lévő szabadstrandot, mikor azt elárasztja a szennyvíz, az magára vessen, szerinte ugyanis ilyesmiről fölösleges beszámolni a kerületi lapban. Megkérdeztük az utca emberét, hogy mit szól Kiss eddigi tevékenységéhez, és ahhoz, hogy a politikus szerint ő nem a szavazók felé tartozik felelősséggel.

Mint arról beszámoltunk, a Fővárosi Csatornázási Művek nyilvánosságra hozta, hogy a teljes nyári időszakban – június 1. és szeptember 3. között, vagyis a strandszezonban– összesen 23 alkalommal engedtek hígított szennyvizet a Dunába a Római-parton. Az ügy előzménye, hogy a Római-parti szabadstrandot Kiss László DK-s polgármester, bár lezáratta, de mindegyik alkalommal elhallgatta a fürdőzők és sportolók elől a szennyvíz beáramlását, amit a vízfolyás mindig a szabadstrand felé visz. Vagyis a strandot használóknak fogalmuk sem volt arról, hogy egy olyan területen fürdőznek, ahová szennyvizet eresztenek be.

Kiss ezután sem adott semmiféle tájékoztatást a helyzetről, az ez ügyben összehívott bizottság előtt pedig megpróbálta teljesen elkerülni a témát, de ez még mindig udvariasabb megnyilvánulás volt tőle, mint a fővárosi közgyűlésen való üvöltözés (erről bővebben ITT). A tájékoztatás teljes hiánya már csak azért is égbekiáltó, mert az elmúlt hetek árvízhelyzetét követően az árterületet csak hetekkel később fertőtlenítette a polgármester. Megkérdeztük tehát a kerületi lakosokat, hogy mit gondol ezekről az állapotokról, és arról, hogy Kiss László szerint teljesen fölösleges, hogy ők is tudják, mi történik a közvetlen környezetükben.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.