Pesti Srácok

Kiss Lászlóék szerint nem baj, hogy szennyvizet eresztettek a Római-part strandjára (Videó)

null

Üvöltözve vágott vissza a Római-parton található strand ügyében őt kérdező képviselőknek Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere, miután a testület fideszes tagjai olyan kérdésekkel merészelték megzavarni a csütörtöki rendkívüli testületi ülésen, mint hogy értesítették-e az ott fürdőzőket arról, hogy a területre szennyvizet árasztanak. Kiss László zavaros okfejtése szerint értelmetlen a kérdés, mert a Duna folyásiránya megfordult(!), így egyébként sem okozhatott volna problémát egy ilyen jelenség, míg Béres András alpolgármester azzal büszkélkedett, hogy ő maga, valamint 2 éves gyermeke is a fekáliával terhelt strandon szokott fürdőzni.

Újabb betekintést nyerhettünk Kiss László újságírókkal szembeni rendkívül kínos hallgatásának hátterébe. Miután nemrégiben arról beszélt, hogy ha nem ő lenne a polgármester, már évekkel hamarabb átadták volna a nemrég megnyitott békásmegyeri rendelőintézetet, most ismét olyat tett, ami helyett érdemesebb lett volna hallgatni.

A csütörtök reggeli rendkívüli testületi ülés első napirendi pontjánál elvesztette a fejét a kerület DK-s polgármestere, és üvöltözve próbálta bebizonyítani, hogy a Római-parton lévő strandot elöntő szennyvíz ügyében mindenki hazudik, a kerületvezetés pedig egyáltalán nem mulasztott. Pedig a polgármester lelki békéjére immáron "biztonsági szolgálat" is vigyáz, akik a testületi ülést megelőzően egy elzárt területre terelték stábunkat, amelyet állításuk szerint egy sajtótermék képviselője sem hagyhat el az ülés alatt. Végül ezt a képet némiképp árnyalta, hogy a nyílt ülés végeztével a helyi baloldali sajtó képviselői kamerával és mikrofonnal a kézben várták a termet elhagyó politikusokat...

A hivatalos álláspont szerint nem baj, ha az emberek szennyvízben fürdenek?

PestiSracok facebook image

Mint arról beszámoltunk, a Fővárosi Csatornázási Művek nyilvánosságra hozta, hogy a teljes nyári időszakban – június 1. és szeptember 3. között, vagyis a strandszezonban– összesen 23 alkalommal engedtek hígított szennyvizet a Dunába a Római-parton. Az ügy előzménye, hogy a Római-parti szabadstrandot Kiss László DK-s polgármester, bár lezáratta, de mindegyik alkalommal elhallgatta a fürdőzők és sportolók elől a szennyvíz beáramlását, amit a vízfolyás mindig a szabadstrand felé visz. Vagyis a strandot használóknak fogalmuk sem volt arról, hogy egy olyan területen fürdőznek, ahová szennyvizet eresztenek be.

A III. kerületi önkormányzat csütörtöki rendkívüli testületi ülésén is kiemelt szerepet kapott a téma, ugyanis napirendre került egy vizsgálóbizottság felállítása az ügyben. A kerületi Fidesz- frakció vezetője, Puskás Péter annyit szeretett volna megtudni az ügyről, hogy mit tett a kerület, a szennyvíz beeresztések negatív hatásainak kiküszöbölésére, és hogyan tájékoztatták a strandolókat a kockázatokról. Erre egészen szürreális válasz érkezett.

Kiss László szerint ugyanis a fent vázolt, igencsak kényes ügy, „bornírt hazugság” és „politikai hangulatkeltés”, majd valamiért indokoltnak tartotta a vitába beemelni az árvízvédelem kérdését is, miután ingatlanpanamásoknak titulálta azokat a helyi civileket, akik azért lobbiznak az önkormányzatnál és a fővárosnál, hogy ne szorítsák őket a tervezett árvízvédelmi védmű és a Duna közé. Végezetül meg is fenyegette a Római-part lakóit, mondván:

Egyébként Kiss szerint a fideszes politikusok kritikája a beeresztéssel kapcsolatban azért sem állja meg a helyét, mert beadványukból kitűnik, hogy

és egyébként is csak az ingatlanpanamások érdekeit képviselik.

Puskás Péter ezután az eszmefuttatás után visszakérdezett, hogy akkor hivatalos állásfoglalásként értékelhető-e, hogy a városvezetés szerint nem okoz problémát a strandra eresztett szennyvíz, amire Kiss László mintegy 3 perces üvöltözésben fakadt ki.

Végül a polgármester közölte, szerinte egyébként a jelenlegi szabályok szerint a strand akkor is nyitva lehetne, ha szennyvizet eresztenek be.

Gyepes Ádám, a Fidesz-frakció tagja Kiss üvöltözésére reagálva elmondta, arra továbbra sem kaptak választ, hogy a lakosságot tájékoztatták-e a szennyvíz beengedésről. Nem véletlenül maradt válasz nélkül, hiszen ilyen nem történt.

Az egészen szürreális vita végére még annál is furcsább módon került pont: a testület baloldali többsége megszavazta, hogy egy olyan bizottság vizsgálja meg az ügyet, amiben csak baloldali politikusok ülnek. Innen nézve meglepő, hogy még elkordonozva beengedik a sajtót a nyilvános ülésekre.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.