kitoloncolás
Több alkalommal is kitoloncolt migránsok ezrei élnek Németországban
Korábban már több alkalommal is kitoloncolt migránsok ezrei élnek Németországban – közölte a Welt am Sonntag című vasárnapi lap a német kormány adataira hivatkozva.Milliókba kerül a migránsok kitoloncolása Ausztriának
Egy migráns kitoloncolása Ausztriából 16 700 euróba (5,5 millió forint) kerül a belügyminisztérium hétfőn nyilvánosságra került adatai szerint.Több, mint 32 ezren várnak menedékkérelmük elbírálására Görögországban
Több, mint 240 migráns kelt át Törökországból Görögországba péntek óta – közölték a görög és az európai uniós hatóságok szombaton. Athéni tisztségviselők attól tartanak, hogy Törökország szíriai offenzívája következtében migránsok újabb áradata indulhat meg Európa felé.Kitoloncolták Magyarországról Ahmed Hamedet, a röszkei zavargások hangadóját (Galériával!)
Kitoloncolták pénteken Magyarországról Ahmed Hamedet. A szíriai férfit korábban terrorcselekmény és egyéb bűncselekmények miatt ítélték el jogerősen; büntetését ugyan már letöltötte, de korábban nem volt olyan állam, amely fogadta volna, ezért ez év eleje óta idegenrendészeti őrizetben volt.Ciprusra toloncolják ki Ahmed H.-t
A Ciprusi Köztársaságba toloncolják ki a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H.-t – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel.Mintegy 15 ezer illegális migránst szállítottak el Isztambulból a török hatóságok
A török hatóságok az utóbbi három hétben összesen 15 104 illegális migránst szállítottak el Isztambulból az ország más részeibe - közölte csütörtökön Isztambul tartomány kormányzói hivatala.Többeket őrizetbe vettek Számoszon, mert csalással migránsok kitoloncolását próbálták megakadályozni
Egy orvost, az egészségügyi személyzet további két tagját és egy tolmácsot is őrizetbe vettek csütörtökön a görög hatóságok a Számosz szigetén működő menekültügyi központban, mert hamis orvosi igazolásokkal igyekeztek megakadályozni migránsok kitoloncolását.Szakértő: Szimbolikus jelentőségű az Amerikában kezdődött razzia
Szimbolikus jelentőségűek, az Egyesült Államok 12 millió illegális bevándorlójából mindössze kétezret érintenek a nagyvárosokban vasárnap kezdődött razziák - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn.Ajánljuk még