kivéreztetés
Karácsony Gergelyék a "nagy kivéreztetés" közepette hét- és négymillió forintos jutalmakat is kiosztottak tavaly év végén a Városházán
A PestiSrácok.hu veretes lista birtokába jutott, amit közérdekű adatigénylés során kértek ki a Fővárosi Önkormányzattól, ezen pedig a Városháza összes főtanácsosa, főelőadója, fogalmazója, főosztályvezetője és mindenféle rendű és rangú alkalmazottja megtalálható – természetesen név nélkül. Mi más szerepelhetne a listán, mint a 2020-ban kiutalt jutalmak, amelyek között igen meglepő adatokat is találhatunk, hiszen vannak olyan "jómunkásemberek", akik bruttó 7, illetve 4 millió forintos jutalmat is bezsebelhettek. A lista több száz fős, a hivatal összes dolgozója rajta van, a kiutalt pénzek azonban különösen meglepőek annak fényében, hogy Karácsony Gergely kijelentette, saját magukon kezdik a spórolást, valamint erősen hitelét veszti a kivéreztetés jelige is, amire hivatkozva Budapest baloldali vezetése semmit sem akar csinálni, csak jó szokás szerint másokra mutogat. Az összegek bruttóban értendőek. Ajánljuk még
Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire. Schiffer András a Polbeatben - Hogyan tovább?
Beszéljük meg közös dolgainkat! - Both Hunor, Szabó Gergő és Huth Gergely a Polbeatben
Miért vannak még mindig kommunisták, és kik ők? – Illik Péter történész a Polbeatben (Élő felvétel ma 18.00-tól az R56 Sörözőben!)