kocsis-cake olivio
Dömötör Csaba felvilágosította Szabó Tímea téveszmékben élő párttársát
A mérhetetlen népszerűséggel bíró Párbeszéd politikusa, Kocsis-Cake Olivio parlamenti kérdésben fejezte ki aggodalmát, miszerint a következő országgyűlési választások után a jobboldal – az amerikai eseményekhez hasonlóan – az erőszaktól sem riad majd vissza. Szabó Tímea párttársát példásan eligazította Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, aki közösségi oldalára is feltöltött nyílt levélben mutatott rá, hogy a hazai erőszakos megmozdulások mind a baloldalhoz köthetők.Kocsis-Cake Olivio ujjong a Facebookon, alapjövedelemért kampányol a Párbeszéd
Kocsis-Cake Olivio a közösségi oldalán ujjong és osztja az észt. A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese egy posztban reklámozza, miért is kellene, hogy az emberek alapjövedelmet kapjanak. Jó kérdés, miért gondolják úgy, hogy az alapjövedelem biztosítása megoldana bizonyos kérdéseket.Új chipet kapott Kocsis-Cake Olivio, aki nemrég még a határon túli magyaroknak adott maszkok miatt gyűlölködött
A nemzeti ügyekben a kormánnyal semmilyen együttműködésre nem hajlandó ellenzék újabb szégyenteljes hadjárata folyik, és a trianoni tragédia századik évfordulóján magukhoz akarják ragadni az emlékezés privilégiumát. Nem tudni egyelőre, hogy erre miért épp az eddig különösebb képességeket nem mutató Kocsis-Cake Oliviót szemelték ki, aki azon kívül, hogy a szélsőségesen magyargyűlölő Párbeszéd parlamenti képviselője, néhány hete még maga uszított a határon túli magyarok ellen, mert a kabinet számukra is biztosított védőfelszereléseket a járványban. Az anarchista társaság vélhetőleg csak előretolt kiscsapat a lábszagú PR-tervben, amellyel a Gyurcsány vezette ellenzék le akarja nyúlni és el akarja bagatellizálni a trianoni emlékezetet, miközben valamilyen kevéssé érthető okból a talán legalkalmatlanabb képviselőjükre bízták a mutatványt. Ismét csak azt látjuk, amit elődeink száz éve láthattak: egy maroknyi, vérszomjas csoport akar diktálni egy egész nemzetnek. Ezeknek tényleg csak egy percet ér Trianon, vagy még annyit sem.Kocsis-Cake Olivio szerint nem kellene hazaárulózni az ellenzéket (videó!)
Nem volt könnyű helyzetben kolléganőnk, aki arra vállalkozott, hogy a Párbeszéd országgyűlési képviselőjével, Kocsis-Cake Olivióval vitázzon a Hatoscsatorna műsorában. Bár a műsorvezető, Mihályi Attila többször is megpróbálta normális keretek között tartani a beszélgetést, úgy tűnik, Kocsis-Cake Olivio félreértette a vita fogalmát és grandiózus monológban tudatta a nézőkkel: ő bizony magyar, a jobboldali média pedig gonosz. Na és persze az "Orbán lop" és a "Polt Péter a Fidesz bábja" mantra sem hiányozhatott a repertoárból.Kocsis-Cake Olivio hamarosan megismerkedhet mindannyiunk közös, ádáz ellenségével, a hideg vízzel
A legsötétebb összeesküvés-elméletek fortyogó bugyraiból hamarosan az alapképzésben elsajátítható fizikai ismeretek kijózanító valóságában találhatja magát Kocsis-Cake Olivio, amennyiben a Párbeszéd parlamenti képviselője választ kap kérdéseire, amelyeket decemberben Kövér László házelnöknek nyújtott be. A honatya mandinerből azt tudakolta Süli Jánostól, a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli minisztertől, hogy mi az oka a létesítmény teljesítménynövekedésének. Az atomerőmű egy ideje a névleges teljesítménye, ötszáz megawatt felett üzemel, amiből Kocsis-Cake Olivio le is vonta a sajátságos következtetését: a kormány valamilyen titokzatos kísérletet végez, amire persze semmilyen felhatalmazása nincs. A valóság azonban sokkal prózaibb: télen hideg van, az erőmű hűtővizét biztosító Duna hőmérséklete csökken, ami a villamosenergia-termelés emelkedését eredményezi. Az egyes blokk esetében immár harminchét éve, minden télen. És hogy erről tudtak-e az illetékesek? Természetesen, mivel atomerőműveket mindannyiunk szerencséjére nem balliberális képviselők, hanem kockafejű mérnökök terveznek.Rasszista képpel üzent a Párbeszéd politikusa, de a pártja szerint ez teljesen rendben van (PS-videó)
Abban nincs semmi rendkívüli, hogy az új, baloldali hatalom felmondja Mága Zoltán szerződését a XI. kerületi önkormányzattal. Az viszont már meredekebb, hogy a szüntelenül gyűlöletkeltéssel vádaskodó baloldal egyik arca leplezetlen rasszizmussal örömködik ezen. A Párbeszédről pedig kiderült, hogy csak akkor zavarja az ilyesmi, amikor politikai tőkét próbál kovácsolni belőle.Kocsis-Cake Olivio kiakadt, amiért az ÁSZ elnöke a törvények betartását kérte tőle
Szabó Tímea társelnök után már a Párbeszéd pártigazgatója is az ÁSZ elnökét támadja. Kocsis-Cake Olivio a közösségi oldalán sérelmezte, hogy az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László arra hívta fel a figyelmét, hogy a személyeskedés, illetve a törvények szerint eljáró Állami Számvevőszék rágalmazása, valamint a közvélemény félrevezetése helyett a jövőben fordítson nagyobb figyelmet arra, hogy a Párbeszéd betartsa a pártok gazdálkodására vonatkozó törvényi előírásokat. Kocsis-Cake ezt egyébként fenyegetésként élte meg, továbbá azt is közölte az ÁSZ elnökéről, hogy "nárcisztikus".Völner Pál kiosztotta Gréczyt, na meg az egész balliberális ellenzéket
Van annak egy diszkrét bája, amikor a DK padsoraiból kommunistáznak és a korábbi rendszert értékelik – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a parlamentben napirend előtt a DK-s Gréczy Zsoltnak, aki felhozta Varga Judit igazságügyi miniszter édesapjának ügynökmúltját. "Az különböztet meg minket, ki mit tesz" – jelentette ki az államtitkár. Szerinte a baloldallal az a legnagyobb baj, hogy mindig szembefordul a nemzeti érdekkel. Téma volt az Országházban napirend előtt Kocsis-Cake Olivio is, aki Orbán Balázs államtitkár szerint a Párbeszéd-frakció legmagyarabb tagja. Bangóné Borbély Ildikó az egészségügybe követelt azonnali beavatkozást. Az MSZP politikusát Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára tette helyre, és közölte vele, hogy ha ennyire aggódik az egészségügy helyzetéért, akkor talán győzze meg a budapesti ellenzéket, hogy a fővárosi közgyűlésben ne szavazzanak a legnagyobb egészségügyi fejlesztés ellen.Ajánljuk még

















