kocsis máté
Kocsis Máté szerint ma hallottuk az eddigi legnagyobb kamut Dobrev Klárától
A Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán reagált a DK miniszterelnök-jelöltjének sajtótájékoztatójára, amiben Dobrev Klára azt állította, hogy az Orbán-kormány a devizahitelek ügyében a bankok oldalára állt. Kocsis Máté szerint ez az eddigi legnagyobb hazugsága Gyurcsány Ferenc feleségének, aki most eljátssza a bankárellenes szerepet úgy, hogy közben egy állami vagyon kijátszásából felhízlalt kommunista bankárcsalád sarja. Ám nincs min meglepődni, hiszen „olyan személyi edzője van otthon, mint Gyurcsány Ferenc, annál biztosított a folyamatos fejlődés hazudozásban, hamis ígérgetésben, az emberek becsapásában” – tette hozzá a kormánypárti politikus.Sosem felejthetjük el, hogy Gyurcsány mit művelt kormányon! - mondta Kocsis Máté a Pesti Riporterben, kérve, hogy mindenki írja alá a petíciót
Szeptember 1-től Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel petíciós kampányt, aláírásgyűjtést indítanak, amelynek célja emlékeztetni a választópolgárokat arra, hogy mit tett az országgal kormányzása alatt Gyurcsány Ferenc – mondta Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának hétfői adásában. A kormánypárti politikus hozzátette, bár Dobrev Klára, Karácsony Gergely, Jakab Péter folytatja a miniszterelnök-jelölti kampányt, a baloldal felett mégis a teljes kontrollt Gyurcsány Ferenc szerezte meg, az az ember, akinek a kormányzása idején tönkretették az országot, elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat, megszüntették az otthonteremtési programokat, amikor pedig az emberek kifejezték a nemtetszésüket, megkardlapozta őket és vérbe fojtotta a megemlékezést. A műsorban arról is szó esett, hogy Molnár Zsolt a hétvégi Tranziton Kocsis Mátéval vitatkozva kifejtette: a gyermekvédelmi törvény olyan, mint egy nagy lecsó, amibe az elvtársai belevizeltek...Ezek ugyanazok! – Petíciót indít a Fidesz Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel
Szeptember elsejétől petíciót indít a Fidesz Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel; ezzel arra kívánják emlékeztetni az embereket, hogy akik hatalomra akarnak kerülni, ugyanazok, mint "akik 2002 és 2010 között tönkretették az országot" – közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Kocsis Máté gasztropolitikai verset írt Jakab Péternek (videóval)
Egy ideje tudjuk, hogy Kocsis Máté nem egy elveszett ember, ha humoros beszólásokról van szó. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője egy "gasztropolitikai" verssel üzent Jakab Péternek, hogy a Jobbik elnöke az uborkaszezon alatt se felejtse el, hogy az ellenzéknél ki dirigál.Kocsis Máté: brutálisan erős migrációs hullámot hozhat a következő év
Felerősödhet a migrációs hullám az afganisztáni helyzet miatt – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón pénteken, Tihanyban.Kocsis Máté: mindenki emlékszik rá, milyen "jól" kormányoznak Gyurcsány Ferencék
Mindenki emlékszik rá, milyen "jól" tudnak kormányozni Gyurcsány Ferencék – írta a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán.Kocsis Máté: nincs más feladatunk, mint a Szent István-i úton járni
A Fidesz frakcióvezetője az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepén Európa keresztény világának védelmére hívta fel a figyelmet.Kocsis Máté gratulált Fekete-Győr Andrásnak születendő gyermekéhez
Kocsis Máté közösségi oldalán gratulált az apai örömök elé néző Fekete-Győr Andrásnak. Újabb ízelítő abból, hogy egy igazi úriember még az ellenfelét is tiszteletben tartja.Kocsis Máté: émelyítő, hogy a baloldal úgy tesz, mintha ők edzették volna a sportolókat
Ugye tudják a baloldali politikusok, hogy azok a sportolók, akiknek a sikerei kapcsán sorra tették közzé a likevadász gratuláló posztjaikat, javarészt ugyanazok a sportolók, akiket megfosztottak a 2024-es hazai rendezésű olimpiától? – hívta fel a figyelmet Kocsis Máté Facebook-posztjában. A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője hozzátette: az egész baloldal „büszke lehet”, amiért Tokió Párizsnak adta át a stafétát az olimpia lezárásaként, és nem Budapestnek.Ajánljuk még
















