Pesti Srácok

Kocsis Máté szerint ma hallottuk az eddigi legnagyobb kamut Dobrev Klárától

null

A Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán reagált a DK miniszterelnök-jelöltjének sajtótájékoztatójára, amiben Dobrev Klára azt állította, hogy az Orbán-kormány a devizahitelek ügyében a bankok oldalára állt. Kocsis Máté szerint ez az eddigi legnagyobb hazugsága Gyurcsány Ferenc feleségének, aki most eljátssza a bankárellenes szerepet úgy, hogy közben egy állami vagyon kijátszásából felhízlalt kommunista bankárcsalád sarja. Ám nincs min meglepődni, hiszen „olyan személyi edzője van otthon, mint Gyurcsány Ferenc, annál biztosított a folyamatos fejlődés hazudozásban, hamis ígérgetésben, az emberek becsapásában” – tette hozzá a kormánypárti politikus.

– idézte fel bejegyzésében Kocsis Máté, hogy mi is történt Gyurcsány Ferenc regnálása alatt a magyar családokkal, amit most Dobrev Klára „kifelejtett” sajtótájékoztatójából. A frakcióvezető továbbá emlékeztetett arra is, hogy

PestiSracok facebook image

Kocsis Máté mindezt arra reagálva írta, hogy a DK miniszterelnök-jelöltje mai sajtótájékoztatóján bedobta a gumicsontot azzal, hogy azt ígérte:

Majd azzal igyekezett befeketíteni a kormányt, hogy az rengeteg háttérmegállapodást kötött a nemzetközi bankintézetekkel, amelyben azt garantálták, hogy a bankokat nem éri kár a devizahiteles elszámolásból.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még