ellenzéki kampány
VV Zsolti Márki-Zay tanácsadója volt és arra panaszkodik, hogy a bukta után még csak fel sem hívták
Siránkozó interjút adott az RTL Klub volt valóságshow-szereplője, VV Zsolti a személyes hazugságaival többször lebukó Szauer Péter baloldali propagandalapjának, a hvg.hu-nak. Az interjúból kiderül, hogy – bár ezt a kampányban eltitkolta – Márki-Zay Péter tanácsadója volt. Azt mondja, ingyen dolgozott, több millió forintot bukott, és még csak fel sem hívják a bukás óta. Persze – tanácsadóként – a vereségért ő sem érez személyes felelősséget, mert szerinte neki a legjobb, legtöbb embert elérő anyagokhoz volt köze – írja az origo.hu.Nagy Attila Tibor: Márki-Zay miatt köhög az ellenzék kampánymotorja
Egyértelműen köhög az ellenzék kampánymotorja Nagy Attila Tibor szerint, aki a 168 Órának adott interújában emiatt egyértelműen Márki Zay Pétert tette felelőssé. A baloldali elemző szerint Orbán Viktor legjobb kampányfőnöke Márki-Zay, mivel olyan sztorikat szállít, amelyek az ellenzék számára kedvezőtlenek, a Fidesz számára azonban igazán kedvezőnek bizonyulnak.Jakab Péter kikosarazta Márki-Zayt: a Jobbik nem hajlandó több támogatást adni a „kapitánynak”
Minden jel szerint Jakab Pétertől is kalapot kapott Márki-Zay Péter, legalábbis erre lehet következtetni a Jobbik elnökének egyik interjújából. Jakab Péter ugyanis kerek-perec kijelentette, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltjének kell még további támogatókat gyűjtenie a kampányukhoz, az ellenzéki pártok ugyanis nem fognak többet hozzátenni annál, mint amit eddig ígértek. Jakab sietve leszögezte ugyanakkor, hogy a Jobbik Márki-Zay Péter vezetésével kíván indulni a jövő tavaszi választásokon, de a miniszterelnök-jelölttől az eddigiekhez képest eltérő vezetést várnak el.Íme, itt vannak Márki-Zay Péter legnagyobb idei agymenései (Videó!)
A baloldal miniszterelnök-jelöltje nem fukarkodott idén sem a meghökkentő kijelentésekkel. Beszélt többek között arról, hogyan célszerű a gyermekeket bántalmazni, miért rossz a rezsicsökkentés, a kormány által meghozott támogatási intézkedéseket miért a baloldalnak köszönhetik az emberek és persze, hogy miért ostobák, aberráltak a Fidesz-szavazók. Öveket becsatolni, mutatjuk Márki-Zay Péter száját elhagyó legnagyobb szamárságokat!„Karácsony szabadságon” – Budapest után Szentendrén is megoldaná a forgalmi dugókat...
Karácsony Gergely teljesen értelmetlenül kampányol Márki-Zay Péternek, hiszen bárhogyan is alakul az előválasztási mizéria, az Dobrev Klárának kedvez. Legalábbis ezt mondják a baloldal egyes megmondóemberei, méghozzá egyre többen, ráadásul még Karácsony párttársai is a DK jelöltjére szavaznak. Mindeközben a főpolgármester szabadságot vesz ki, hogy Márki-Zaynak kampányoljon, ezúttal Szentendrén, ahol éppen a közlekedési dugók felszámolása volt a téma. A főpolgármester keresve sem találhatott volna jobb lehetőséget arra, hogy saját kezébe harapjon. Az viszont nem hatja meg, hogy Budapesten változatlanul nem lehet közlekedni: már délelőtt is állt a dugó a városban. A főpolgármester pedig, mint aki jól végezte eddigi dolgát, „dolgos szabira” megy, aminek a világon semmi értelme.Már saját csatlósai is kételkednek Karácsonyban
Ugyan Karácsonynak sok hazugságára és bénázására fény derült – volt, amit nagyon ki se kellett deríteni, mert a dugóban ülve tapasztalhattuk –, a nyár végére megrendült a Karácsony Gergelybe vetett bizalom az MSZP-sek köreiben is. A Magyar Nemzet MSZP-s forrásai elmondták: úgy látják, korrektebb lett volna, ha Karácsony senki javára nem lép vissza, és a választókra bízza a döntést. Ezek után azért Karácsony Gergely ne mondja már meg, hogy kire szavazzunk – fogalmazott az egyik forrás.Kocsis Máté szerint ma hallottuk az eddigi legnagyobb kamut Dobrev Klárától
A Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán reagált a DK miniszterelnök-jelöltjének sajtótájékoztatójára, amiben Dobrev Klára azt állította, hogy az Orbán-kormány a devizahitelek ügyében a bankok oldalára állt. Kocsis Máté szerint ez az eddigi legnagyobb hazugsága Gyurcsány Ferenc feleségének, aki most eljátssza a bankárellenes szerepet úgy, hogy közben egy állami vagyon kijátszásából felhízlalt kommunista bankárcsalád sarja. Ám nincs min meglepődni, hiszen „olyan személyi edzője van otthon, mint Gyurcsány Ferenc, annál biztosított a folyamatos fejlődés hazudozásban, hamis ígérgetésben, az emberek becsapásában” – tette hozzá a kormánypárti politikus.Deák Dániel a Pesti Riporternek: Karácsony már tesz a fővárosra, amíg kampányol, kabinetfőnökére bízza Budapest ügyeit (Videó!)
Karácsony Gergely tudatosan tarthatja magát távol a budapesti ügyektől. A főpolgármester kedd reggeli videoüzenetében ugyan mentegetőzött, hogy ő napi nyolc órában ellátja hivatalát, de a tények másról árulkodnak. Úgy tűnik, Karácsony a munkaidejében inkább a miniszterelnök-jelölti kampányával foglalkozik, a városházi ügyeket pedig a kabinetvezetője, Balogh Samu tartja kézben, aki nem egy megválasztott politikus, csupán a főpolgármester választottja. Deák Dániel a Pesti Riporternek és a Magyar Nemzetnek kifejtette: feltehetően azért sem Karácsony nyilatkozik a fővárosi ügyekben, mert áldatlan állapotok uralkodnak, ami tovább ronthatja népszerűségét.Parizer és érdeklődő sem volt Jakabék kampányfórumán, vérciki minden ellenzéki megmozdulás
Az elmúlt napokban vette kezdetét az előválasztási kampány; a nagy országjárás eddigi mérlege szerint alig néhány tucatnyian voltak kíváncsiak összesen a DK, a Jobbik, a Momentum és a Mindenki Magyarországért Mozgalom politikusaira. Szentendrén vasárnap Fegyőrék égtek brutálisat, alig tizenhat ember volt kíváncsi rájuk, de Jakab Péter sem brillírozott szerda reggel, az exkluzív lehetőség ellenére – mármint találkozhatnak egy igazi prolival – nem elegyedtek szóba vele túlságosan, pedig piaci napra időzítette látogatását. A Gyurcsány-szövetség fenegyereke Pilisvörösváron újabb pofont kapott: itt hat-hét polgártársunkkal elegyedhetett szóba. Mindezek ellenére természetesen továbbra is kormányváltó hangulat van Magyarországon, csak nem látható és nem érzékelhető a diktatúra miatt.Ajánljuk még