Pesti Srácok

Jakab Péter kikosarazta Márki-Zayt: a Jobbik nem hajlandó több támogatást adni a „kapitánynak”

null

Minden jel szerint Jakab Pétertől is kalapot kapott Márki-Zay Péter, legalábbis erre lehet következtetni a Jobbik elnökének egyik interjújából. Jakab Péter ugyanis kerek-perec kijelentette, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltjének kell még további támogatókat gyűjtenie a kampányukhoz, az ellenzéki pártok ugyanis nem fognak többet hozzátenni annál, mint amit eddig ígértek. Jakab sietve leszögezte ugyanakkor, hogy a Jobbik Márki-Zay Péter vezetésével kíván indulni a jövő tavaszi választásokon, de a miniszterelnök-jelölttől az eddigiekhez képest eltérő vezetést várnak el.

– szögezte le Jakab Péter meglehetős tömörséggel az álláspontját és alig leplezett elvárását a baloldal miniszterelnök-jelöltjével szemeben, akinek eddigi tevékenységéről szintén karakteres véleményt nyilvánított.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Jakab Péter.

– folytatta a Jobbik elnöke a kritikáját, amely természetesen érthető is, hiszen a Márki-Zay-féle hetedik frakció elsődlegesen a Jobbik leendő frakciójából venne el képviselőket.

– mondta Jakab Péter, amiből kiderül, hogy a Jobbik elnöke mára kizárólag arra az Orbán-ellenes választói közösségre koncentrál, amelyet a minden elvet feladó ellenzéki pártok jelenítenek meg.

Forrás: szabadeuropa.hu; Fotó: Jakab Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.