kocsis máté
Kocsis Máté a PS-nek: Kálmán Olga ezermilliárdot tapsolt el egy perc alatt (PS-videó!)
Kocsis Máté szerint az ellenzéki főpolgármester-aspiránsok a vasárnap esti előválasztási vitán ismét bebizonyították alkalmatlanságukat. A Fidesz frakcióvezetője a PS-nek elárulta: nem is bírta végignézni a műsort. Portálunknak úgy fogalmazott: Kálmán Olga néhány perc alatt ezermilliárd forintot költött el képzeletben az ígéreteire, Karácsony Gergely pedig kerületi polgármesterként a tőle elvárható minimumot sem tudta teljesíteni. A Momentum programjával kapcsolatban kifejtette: a feketeöves kommunisták is megnyalnák mind a tíz ujjukat egy ilyen, politikai alapon történő lakáselvételi programtól; egyébként a jogállami kérdéseket vet fel ennek a témának még a felhozatala is. Vele ellentétben Gurmai Zita úgy értékelte a vasárnapi előválasztási vitát, hogy abból kitűnt: Karácsony Gergely elhívása az, hogy főpolgármesteri szolgálatot vállaljon. Az MSZP frissen megválasztott frakcióvezető-helyettese szerint egyébként a zuglói polgármester alkalmasságához nem fér kétség; ezt az elmúlt időszakban végzett tevékenysége is bizonyítja. Az ellenzék gőzerővel készül az őszi önkormányzati választásokra, a pártok egyre több városban állítanak közös jelöltet a fideszes jelöltekkel szemben. Mirkóczki Ádám szerint a Jobbik azért állt össze az MSZP-vel és a DK-val is, mert az országos és a helyi politikát ketté kell tudni választani. Portálunknak azt mondta: ő maga személyesen nagyobb motivációt érez például az egri ügyek megoldásához, mint az országos politikában szerepet vállalni; annak ellenére indul az egri polgármesteri címért, hogy országgyűlési képviselőként több pénzt keresne. Hozzátette: nem igaz, hogy az ellenzéki polgármesterek által vezetett települések nem kapnak kormányzati támogatást.Kocsis Mátén kereste a száraztésztáját a jobbikos Jakab Péter, de csúnyán házhoz ment a pofonért (videóval!)
Múlt heti száraztésztáját kereste a jobbikos Jakab Péter a Parlamentben, aki Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét vádolta meg szatyornyi tésztájának lenyúlásával, de gyorsan kiderült: a szánalmas politikai performanszához használt étel miatt nem a kormánypártokat, hanem saját párttársait kellene számonkérnie a Jobbik frakcióvezetőjének. Az újabb kínos előadást bemutató Jakab Pétert Kocsis Máté tette helyre az Országgyűlésben, aki arra figyelmeztette a politikust, hogy a Jobbik „mocskos szájú politikai performanszaihoz” a jövőben sem lesznek partnerek; Jakab Péter a „tésztás akcióval” méltatlanul megsértett több millió kormánypárti szavazót, és hogy Jakab még lehet „a Jobbik Retkes Attilája”, aki majd „lekapcsolja a villanyt az egykor szebb napokban látott pártban”.Gyurcsány előtérbe tolta az ellenzéki újságírókat - Kocsis Máté helyretette Kálmán Olgát és Pikó Andrást
Az ellenzéki újságírók eddig csak a háttérből szervezték az ellenzéki politikát, most már Gyurcsány előtérbe is tolta néhányukat - hívta fel a figyelmet Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán, véleményének pedig Kálmán Olga és a józsefvárosi polgármesteri címért ringbe szálló klubrádiós Pikó András fotójával adott súlyt. Kocsis Máté egyértelműsítette: ezek az emberek soha nem voltak sem függetlenek, sem objektívek, bármennyire erőlködnek is ezt elhitetni. Kálmán Olga "függetlenségét" a Hír TV Informátorának pénteki adása rombolta le, amelyből kiderült: önszántából Kálmán Olga nem adhat interjút, Gyurcsányék parancsolnak neki.Kocsis Máté a Bayer Showban: Az MSZP-t most DK-nak hívják, az SZDSZ-t pedig Momentumnak
Tizenkettő helyett tizenhárom képviselőt delegálhat a Fidesz-KDNP az Európai Parlamentbe a választások után, Gyurcsány Ferenc azonban ezt is a kormánypártok vereségeként igyekszik beállítani. Ezen a gyorselemzésen kívül a legutóbbi választásokon elért eredményekről, a szocialisták jövőjéről, valamint az újságírók és a politikusok viszonyáról beszélgetett a Hír TV Bayer Show című műsorában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Bayer Zsolttal.Kocsis Máté: Aki a bevándorlást megfékező jelölteket akar támogatni, szavazzon a Fidesz-KDNP-re!
Aki olyan jelölteket szeretne támogatni, akik nem akarnak több migrációt, akik meg akarják fékezni a bevándorlást, az az európai parlamenti (EP-) választáson szavazzon a Fidesz-KDNP-re - mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Kocsis Máté az MSZP szombati kampányrendezvényéről szólva kifejtette: a szocialisták "sietve idehívták" európai csúcsjelöltjüket, Frans Timmermanst, aki az elmúlt években a "legbevándorláspártibb politikus" volt a brüsszeli bürokráciában.Kocsis Máté: A bevándorlás megfékezését egyáltalán nem bízhatjuk az ellenzékre
A bevándorlás megfékezését egyáltalán nem bízhatjuk az ellenzékre - jelentette ki a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfőn Egerben, ahol arról is beszélt: május 26-án jövőt választ magának Európa és benne Magyarország.Kocsis Máté: Bangóné Borbély Ildikó távozzon önként a magyar közéletből!
A magyar közéletből való távozásra és parlamenti mandátuma visszaadására szólította fel a Fidesz frakcióvezetője Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőt. Bár az élvonalban játszó baloldali politikusok egyelőre nem szólaltak meg Bangóné kijelentésének ügyében, a botrány az ellenzéki sajtóban már kiverte a biztosítékot: a kormánypártisággal alaptalanul nem vádolható Mérce lemondatná a képviselőt, ugyanakkor mások mellett a HVG, az Alfahír, a 444, a Nyugatifény és a Magyar Narancs szerint is egyértelmű, hogy a politikus a Fidesz szimpatizánsait patkányozta le.Kocsis Máté: Tegyék ingyenessé a zuglói parkolást a helyzet rendezéséig!
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezi, hogy töröljék el a zuglói parkolási díjakat addig, amíg a rendszer ráfizetésesen működik és egy "új, alkalmas polgármester" nem rendezi a helyzetet a kerületben. Kocsis Máté a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszámolt, hogy a kormánypártok szombatig több, mint félmillió támogató aláírást gyűjtöttek össze Orbán Viktor hétpontos programjához a bevándorlás megállítására.Kerületi vizsgálóbizottságot kaphat húsvétra Karácsony Gergely
Jövő héten megkezdheti munkáját az a Fidesz által kezdeményezett kerületi bizottság, amely a Karácsony Gergely (Párbeszéd) polgármester fémjelezte zuglói parkolási botrányt vizsgálhatja ki. A kormánypárti képviselők által kezdeményezett rendkívüli testületi ülésen meg akarják vitatni a Közbeszerzési Döntőbizottság kerületi parkolási közbeszerzésekkel kapcsolatos határozatában foglaltakat is.Ajánljuk még















