kocsis máté
Kocsis Máté: Magyarország a családtámogatás mellett kötelezte el magát
Magyarország és a kormány nem a bevándorlás szervezése, hanem a családok támogatása mellett kötelezte el magát - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón, miután előző nap az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a kormány családvédelmi akciótervének bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat.Ismét bakot lőtt a 444.hu – Karácsony Gergelyt védik, Kocsis Mátét viszont hamis vádakkal támadják a parkolási botrányban
Karácsony Gergelyt próbálta védeni és a Fideszt besározni a 444.hu csapata a parkolási botrány ügyében. A szélsőliberális portál Kocsis Mátét igyekezett bemártani, azonban az egyértelmű hazugságaikra a PestiSrácok.hu két évvel ezelőtti cikke már választ adott: megírtuk, hogy a 444.hu által Kocsis Mátéhoz kötött két figurát pont ő rúgta ki és jelentette fel. Egyiküket, Biál Csabát elbocsátotta, unokatestvérét pedig az elbocsátás mellett fel is jelentette, miután kiderült, hogy lopja a parkolási pénzeket. Ez azonban nem zavarta a 444.hu újságíróit, akik cikkükben mégis a Fidesz embereinek titulálják őket. Az ügy egyik külön pikantériája, hogy a Kocsis által kirúgott Biál Csaba pont a Karácsony Gergely vezette Zuglóban tudta megvetni a lábát, ugyanis 2015-ös kirúgását követően 2016 januárjától a zuglói polgármester alkalmazásában állt.Kocsis Máté: A bevándorláspártiak ki akarták záratni a Fideszt, Magyarország az EU tagja, és az is marad
A bevándorláspártiak ki akarták záratni a Fideszt az Európai Néppártból, de nem sikerült – értékelte az EPP szerdai politikai gyűlésén történteket Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában hangsúlyozta: a valótlan ellenzéki híresztelésekkel ellentétben fel sem merült, mert fel sem merülhetett Magyarország uniós tagságának kérdése.A Fidesz nem akar európai egyesült államokat
Kocsis Máté a parlamentben az ellenzékhez szólva kijelentette: a kormánypártok nem akarnak európai egyesült államokat. Kocsis a Jobbikot és a baloldali ellenzéki pártokat is kritizálta. Szerinte a nemzeti szocialisták és a nemzetközi szocialisták együtt ünnepeltek március 15-én.Kocsis Máté a PS-nek: Gondolja át Weber, hogy érdemes-e az EPP legsikeresebb pártját pellengérre állítani (videó!)
A PestiSrácok.hu ellátogatott a Múzeumkerthez, ahol a látványos műsor mellett Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök mondott ünnepi beszédet. Orbán Viktor beszédének a szabadság fogalma adta a vezérfonalát, és a miniszterelnök hangsúlyozta: ha a kereszténység eltűnik Európából, azzal együtt a szabadságunk is eltűnik. Kijelentette, hogy a szabadság nem elvont idea, hanem maga az élet, ezért nem dobhatjuk oda birodalomépítési kísérleteknek – véget akarunk vetni az Európai Egyesült Államokról szóló lázálmoknak. A rendezvényen megjelent ünneplőket többek között arról kérdeztük, mit tanulhat a ma embere a '48-as hősöktől a brüsszeli bürokraták ellen vívott harcban. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője elmondta portálunknak: ha üzenhetne Manfred Webernek, azt mondaná, hogy ne a Fideszt állítsa pellengérre, aki elsőként állt ki a kereszténydemokrácia értékei mellett. Nézze meg a helyszínen készített riportunkat!Kocsis Máté: Brüsszel a migráció és a határvédelem kérdésében megbukott
A Fidesz frakcióvezetője szerint Brüsszel a migráció és a határvédelem kérdésében megbukott, az elmúlt években "nem tudta és igazából nem is akarta megvédeni" Európát a migránsok tömeges beáramlásától.Kocsis Máté: Támogatja a schengeni határvédelemben érintett belügyminiszterek tanácsának létrehozását a Fidesz
A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja támogatja Orbán Viktor miniszterelnök schengeni határvédelemben érintett belügyminiszterek tanácsára vonatkozó javaslatát - mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szombaton Balatonfüreden.Köcsögözés és tolvajozás - Itt az O1G-szintű hangfelvétel a sportlövők egyik vezetőjéről
Ahogy korábban megírtuk, komoly hercehurca alakult ki a sportlövőknél tavaly év végén, amikor politikai felhangja lett egy sportdiplomata távozásának a szövetségtől. Szabó Tímea a nemzetközi szövetségben is szerepet kapott, azonban állítása szerint a hazai sportlövő szövetség másképp állt hozzá, miután kiderültek kormánypárti nézetei, nem kapott elegendő támogatást, nem engedték belefolyni a napi ügyekbe, valamint elmondása szerint a kormánypártot pocskondiázó véleményeket kellett hallgatnia a szövetség magas rangú vezetőjétől. Mindezt portálunk írta meg, ráadásul Szabó elmondása szerint ezek a gondolatok hivatalos rendezvényen hangzottak el, miközben a kormány támogatásait örömmel fogadták el a szövetségnél. A fenti okok miatt mondott le a nemzetközi tisztségéről, a lemondását követően pedig a szövetség kérdés nélkül megszüntette a hazai együttműködést is. A sportlövők elnöke, Nagy György közleményt adott ki, amelyben cáfolta, hogy Szabónak politikai irányultsága miatt bárkivel nézetkülönbsége lett volna, ezzel azonban a volt sportdiplomata nem értett egyet, hiszen ő elmondása szerint jelezte a problémát és várta a megoldást. Az adok-kapok status quo-ját borította fel, hogy a PestiSrácok.hu által írt korábbi cikknél valaki kommentben elküldött egy hivatkozást egy audiomegosztó oldalra feltöltött hanganyagról, melyen állítólag a sportlövők vezetői, köztük Sinka László főtitkár beszél alpári módon a jelenlegi kormánypárt politikusairól, ezt követően pedig újabb hangfelvételt töltöttek fel ugyanoda.Kocsis Máté: A Jobbik elárulta a saját szavazóit
A migránsok pénzelésének gyakorlata van, a migránsbankkártya működik, az EU mégis úgy tesz, mintha ez a dolog nem létezne - mondta a Fidesz frakcióvezetője az Echo TV Bayer Show című műsorában. Kocsis Máté szerint a magyar kormány csupa olyan dolgot állít vagy kérdőjelez meg a brüsszeli tervekről szóló plakátkampányában, amelyek európai dokumentumokban szerepelnek.Ajánljuk még















