kocsis máté
Közösségi oldalt indított a Fidesz-frakció
A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja elindította az oldalát a Facebookon. Erről a frakcióvezető, Kocsis Máté számolt be egy videóban. Ezen a platformon fogják bejelenteni, hogy az új törvényeknek mi a háttere, miben és mikor csúsztatott vagy hazudott a balos sajtó és mit várhatnak tőlük az emberek.Kocsis Máté a PS-nek: A szabadságért mindig küzdeni kell, ez az '56-os üzenet (Videó)
"Csak egyetlen dologért, Magyarországért, és a magyar szabadságért szabad harcolnunk" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az október 23-án rendezett ünnepségen. A Millenárison összegyűlt ünneplőket, politikusokat a kormányfő beszéde után kérdeztük az 56-os hősökről, és az amerikai elnökválasztásról is. "A szabadság alatt egy ország a saját függetlenségét és szuverenitását is kell, hogy értse" - mondta lapunknak a rendezvényen Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Kovács Zoltán pedig arról beszélt, hogy az 1956-os forradalom példát mutatott, hiszen azok a repedések, amik a kommunista rendszeresen kezdettől fogva láthatóak voltak, azok itt jelentek meg először markánsan. Mint mondta '56 elindította ennek a rendszernek a felbomlását. Az államtitkár az amerikai elnökválasztással kapcsolatban úgy fogalmazott, Donald Trump a béke embere és nagyon komoly esély van arra, hogy visszatérjen korábbi pozíciójába. Kocsis Máté a demokraták elnökjelöltjével kapcsolatban kijelentette: közröhej, hogy Kamala Harris gyilkosnak nevezi a magyar miniszterelnököt. Véleménye szerint szíve joga mindenkinek ilyeneket mondani, viszont ne várjon érte ovációt az elnökjelölt asszony. A megemlékezésre kilátogatókat kérdeztük továbbá a miniszterelnök beszédéről és a Diákhitel Központ volt vezérigazgatójának politikájáról is, részletek a videóban.Kocsis Máté: A"brüsszeli tehetségkutató" nyertesei a DK és a Tisza Párt, amelyek szolgalelkűen teljesítenék a brüsszeli elvárásokat (Videó)
Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője a legutóbbi európai parlamenti vitanapról beszámolva elmondta, hogy ott Európa fontos ügyeinek megvitatása helyett "nagy magyargyalázást" tapasztalt. "Mi egészen mást gondolunk Európa problémáiról, és ami rosszabb a brüsszeli vezetés számára, hogy talán az európai polgárok többsége is mást gondol" - jegyezte meg.Kocsis Máté: nemzeti konzultációt kezdeményez a Fidesz gazdasági kérdésekben
Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz, melynek témái között a gazdasági semlegesség, a kis és középvállalkozások támogatása, a béremelés, a munkáshitel, a lakhatás és a családtámogatások szerepelnének - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hétfőn."Vasárnap is meló van" - kihelyezett kormányülést tart Orbán Viktor, a következő úti célját is bejelentette
Orbán Viktor miniszterelnök és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is bejelentkezett Esztergomból, ahol a kormánypártok kihelyezett frakcióülését tartják. A kormányfő a következő úti célját is bejelentette.Elhalasztja kihelyezett frakcióülését a Fidesz
A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté közösségi oldalán jelentette be, hogy a kormány elhalasztja a szerdára tervezett kihelyezett frakcióülését, mivel most az árvízhelyzetnek kezelése prioritást élvez.Kocsis Máté: „Isten éltessen, Magyarország!”
„Az államalapításra és Szent István királyra emlékezünk” – írta Kocsis Máté hivatalos közösségi oldalán. A Fidesz frakcióvezetője bejegyzésében gratulált: „Isten éltessen, Magyarország!”.Nagycsaládos lett Kocsis Máté
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pár hónappal ezelőtt a Bayer showban árulta el, hogy bővül a családja, felesége gyermeket vár.Akár öt év börtönt is kaphatnak a facebookos uszítók
Nem sokkal a Donald Trump elleni merénylet után Orbán Viktor elleni merényletről szavaztattak egy baloldali Facebook-csoportban – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté. Kocsis szerint nem szabad elbagatellizálni az ügyet, különösen a Robert Fico és a Donald Trump elleni merényletek árnyékában. Az ügyben Ifjabb Lomnici Zoltán is nyilatkozott, aki a hasonló uszítások büntetőjogi következményeit is kifejtette.Ajánljuk még

















