költségvetés
Karácsonyék 17 milliárdot hiányolnak a városkasszából – mi összeszedtük, hogy hol hullottak el a pénzek
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes kedden, az ATV-ben ismét azzal fenyegetőzött, hogy Budapest hamarosan működésképtelenné válhat, mert 17 milliárd forint hiányzik a költségvetésből. A hiányzó összeget természetesen a kormánnyal szeretnék kipótoltatni. Pedig a főváros vezetése ennél jóval nagyobb összegeket csorgatott ki kezei közül. A teljesség igénye nélkül most összeszedtük azokat a forrásokat, amelyek Karácsonyék gyakorlatilag az ablakon dobtak ki, és amelyek bőven befednék a 17 milliárdos lyukat.Aki mer, az nyer – ezzel a gondolattal születhetett meg Putyin háborús költségvetése
Az orosz elnök nem aprózta el: mindent egy lapra tesz „a pénz nem számít!” mottó jegyében. Ez ebben a formában persze inkább PR-fogás, de ha csak a 43 százalékos eredeti védelmi büdzsénövelést nézzük, már az is horribilis emelkedést jelent – írta meg a Mandiner a Bloombergre hivatkozva.Rendkívüli döntést hozott a kormány a költségvetésről – itt vannak a részletek!
Szerda este Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, január közepéig beterjesztik az országgyűlésnek a 2023-as költségvetés módosítását. A Költségvetési Tanács már egyhangúlag jóváhagyta a költségvetés módosítását, A 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése, erre több mint 2600 milliárd forintot különített el a kormány.Varga Mihály: Magyarország egyedülálló módon az államadósság növekedése nélkül kezelheti az energiaválságot
Stabil lábakon áll az államháztartás, a jövő évi költségvetés módosítására pedig a hiánycél racionalizálása miatt volt szükség – derült ki a Pénzügyminisztérium keddi sajtótájékoztatóján. Varga Mihály elmondta, hogy több olyan fundamentuma is van a kormányzatnak, amelyből a nehéz gazdasági környezet ellenére sem enged: ilyen a nyugdíjasok és a családok védelme, vagy az energiabiztonság garantálása. A pénzügyminiszter ismertette továbbá, hogy Magyarország az uniós átlag feletti ellenállóképességet mutat, és az egyetlen olyan ország lehet, amely az államadósság növekedése nélkül kezelheti az elhibázott brüsszeli szankciós politika okozta energetikai válságot. A költségvetési kérdések mellett a családokat érintő támogatások jövőjéről is beszélt a pénzügyminiszter.A kormány tartja a költségvetési hiánycélt
A kormány tartja a költségvetési hiánycélt - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön, az államháztartás január-novemberi adatait ismertető közleményében.Republikánus képviselő: Ha nyerünk a félidős választásokon, Ukrajna egy fillért sem kap
Amennyiben a republikánusok nyernek a félidős választásokon „Ukrajna egy fillért sem fog kapni” – mondta Marjorie Taylor Greene képviselő, a képviselőház republikánus párti tagja Sioux Cityben a választókhoz szólva a The Hill szerint.Dézsi Csaba András a PS-nek: „Most nem népszerűnek kell lennem, hanem működtetnem kell a várost”
Több más önkormányzat mellett nehéz lépésekre kényszerül Győr városa is a háború és az egész Európát sújtó energiaválság miatt. Tavaly decemberben három milliárd forint plusz kiadással járt, amikor a Győr-Szol Zrt. földgázkereskedője egyoldalúan felmondta a már megkötött szerződést és új szállítót kellett keresni. Ez alapján tervezték a 2022-es költségvetést. A világpiacon, többek között a háború és a tőzsdei manipulációk következtében viszont jelentősen tovább emelkedtek az árak, így Győrben is újra kellett húzni a vonalakat.Olyan sarcot talált ki Pikó, amivel még a baloldaliak sem értenek egyet
Teljesen értelmetlen sarcot róna a VIII. kerületben élőkre Pikó András, Józsefváros baloldali polgármestere. Az új parkolási szabályok szerint fizetőssé tennék a parkolást a kerületben élők számára is, akár 30 ezer forintba is kerülhet az autónkénti engedély. A megszorítás célja elvileg a kerületi parkolók felszabadítása lenne, azonban az nem világos, hogy Pikóék mire számítanak, hova teszik a kerületben élők a már meglévő autóikat. A kerületi Fidesz szerint gazdaságilag nem indokolt az intézkedés, ráadásul a háború okozta gazdasági nehézségek közepette különlegesen érzéketlen lépés ez a kerület baloldali vezetésétől. Meglepő módon utóbbival a kerület egyetlen DK-s képviselője is egyetértett, Stettner pedig azt is belengette, hogy a polgármester javaslata ellen szavaz. Mostanáig mindenki két autót tarthatott ingyen az utcán Józsefvárosban, ehhez képest jövőre 18-30 ezer forintot kérnének éves szinten az első parkolási engedélyért, a másodikért pedig ennél is többet.Varga Mihály akcióban: negyedbillió forint plusszal zárt a költségvetés júliusban!
Több mint 250 milliárd, azaz negyedbillió forint többletet ért el az államháztartás központi alrendszere júliusban, amivel jelentősen csökkent az idei költségvetési hiány is. De mit jelent ez a gyakorlatban: röviden annyit, hogy egy kibontakozó globális válság közepén a magyar kormány gondoskodik arról, hogy a közös pénzügyeink rendben legyenek.Ajánljuk még

















