kolumbia
A rettegett kokainbáró, Pablo Escobar fia a PS-nek: Tarantino sem tudott volna olyan vérengzést kitalálni, mint ami a drogháború alatt folyt Kolumbiában
Minden idők legvéreskezűbb kokainbárója, Pablo Escobar, a Medellín kartell rettegett vezetője hatalma csúcsán a világ kokainkereskedelmének nyolcvan százalékát tartotta a kezében, 1989-ben pedig a világ hetedik leggazdagabb embere volt. Fia, Juan Pablo Escobar Henao, mai nevén Sebastián Marroquín, aki 16 éves volt apja halálakor, a Mr. Escobar – Apám titkai megjelenésének apropóján adott interjút a PestiSrácok.hu-nak. Az interjúból kiderül, mi volt a könyv megírásának a motivációja, ki volt az a maffiózó, akit a nagyhatalmú Escobar is mesterének tekintett, volt-e olyan leszámolás, amit még a drogbáró is megbánt, illetve hogyan sikerült életben maradnia Escobar feleségének és fiának azok után, hogy az ellenséges kartellek vezetői mindenképpen végezni akartak velük.Csaknem két tonna kokaint foglaltak le Kolumbiában
Hatvanmillió dollár értékű kokainnal a fedélzetén tartóztattak fel a kolumbiai hatóságok egy tengeralattjárót a latin-amerikai ország partjainak közelében – közölte a kolumbiai haditengerészet helyi idő szerint csütörtökön.Ferenc pápa: az embereknek joguk van a békés tiltakozáshoz Kolumbiában
Az embereknek joguk van a békés tiltakozáshoz – jelentette ki Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában pünkösdvasárnap alkalmából tartott ünnepi szentmisén.Szijjártó és kolumbiai kollégája kedden több együttműködési megállapodást írt alá online
A felsőoktatási együttműködésről, az ösztöndíjprogram folytatásáról és a diplomáciai akadémiák közötti kapcsolat felvételéről írt alá megállapodásokat a magyar és a kolumbiai külügyminiszter kedden.Bogotában leállt az oltási kampány a tüntetések miatt
Legalább negyvenhat ember megsérült szerdán, a hetedik napja tartó, sokszor erőszakba torkolló tüntetéseken Bogotában és más kolumbiai nagyvárosokban. Helyszíni jelentések szerint a tiltakozók megpróbáltak behatolni a parlament épületébe. A zavargások miatt a fővárosban leállt a koronavírus-járvány ellen oltási kampány és a tesztelés.Maduro elleni merényletre készülőket tartóztattak le Kolumbiában
Kolumbiában letartóztattak négy venezuelai állampolgárt, akik a gyanú szerint arra készültek, hogy elrabolják Nicolás Maduro venezuelai elnököt – jelentette csütörtökön a kolumbiai média.Több, mint 30 embert öltek meg fegyveresek Kolumbiában
Kábítószer-kereskedelemből finanszírozott fegyveres szervezetek 33 embert öltek meg az elmúlt 11 napban Kolumbia különböző részein, ami az egyik legsúlyosabb adat, amióta 2016-ban a kormányzat békemegállapodást írt alá a baloldali gerillákkal – közölték a helyi hatóságok szombaton.Ajánljuk még

















