komintern
A Demszky-fivérek, Rákosiék és Mészáros Mártáék nevelőanyja: Wagner Anna ezredes – Az Interhelpo, avagy a Keleti Pokol
Kevesen tudják, hogy Mészáros Márta filmrendező nevelőanyja a Vörös Hadsereg politikai tisztje, propagandistája volt, aki Magyarországra visszakerülve az ÁVH-nak dolgozott. Ő is tagja volt annak a moszkvai társaságnak, amely 1945 után Rákosi vezetésével átvette a hatalmat Magyarországon. Wagner Anna 1941-ben azt a feladatot kapta, hogy kísérjen el egy Kirgizisztánba irányított evakuációs szerelvényt tele olyan kommunistákkal, akik valamiféle szebb világról álmodoztak. A cél az Interhelpo telepe volt, amelyet Demszky Gábor a könyve címében Keleti Édennek nevezett, de persze a Keleti Pokol volt. Demszky nem véletlenül írt róla, nagyapja és annak testvére az Interhelpo alapítótagjai közé tartoztak. Az egészet Sztálin egyik legfontosabb embere, Willi Münzenberg szervezte és egy volt a bolsevizmus nagy átverései közül. Az eredmény? A kisgyermekek már a „kaland” legelején meghaltak, majd Sztálin végzett tisztogatást az interhelpós „kémek” között. Alpári "Julius" Gyula, a Komintern ügynöke, akit Sztálin végül a Gestaponak adott
Bemutatom a "magyar maffia" újabb tagját: Alpári "Julius" Gyulát. Alpári azon internacionalista, kozmopolita kominternesek közé tartozott, akik a Tanácsköztársaságban, később több nyugati országban elvégezték a feladatukat. Kun Béla jobbkezeként kezdte, majd Lenin megbízásából ő szerkesztette a bolsevik propaganda fő eszközét, az Inprekorrt, később Franciaországban és Amerikában végzett titkos munkákat. A harmincas évekre a többi kominternessel ő is feleslegessé vált, Sztálinék odadobták a Gestaponak, akik megölték. Amerre feltűnt, bomlasztott: Pogány József, a több földrészen bevetett Komintern-ügynök története
„Hja, a kommunista nem válogatós az eszközeiben” – Bartha Albert hadügyminiszter szerint ezt mondta neki Pogány József akkor, amikor az ellene szervezett merényletről kérdezte. Pogány népszavás újságíróból lett a Tanácsköztársaság egyik vezetője, a bukás után Kun Béláékkal együtt Bécsbe menekült, majd rögtön a Szovjetunióba ment a Vörös Hadsereghez. Később a Komintern Németországba küldte, hogy ott bomlasszon és szervezzen forradalmat, majd a kudarc után az Egyesült Államokba „postázták”. Ott az egykori bolsevik már John Pepperként, aranypapíros cigarettát szívó „üzletemberként” szervezkedett. Később, a régi internacionalista, kominternes gárda több tagjával őt is ejtette Sztálin, a Schwartz Józsefként született Pogányt/Peppert végül kivégezték. Szabó Ervin, a baloldali idol, aki egy fiatal kommunista ügynökkel akarta megöletni Tisza Istvánt
Lehet-e elnevezni a leglátogatottabb fővárosi könyvtárat egy olyan figuráról, aki rávett egy fiatal kommunista lányt Tisza István miniszterelnökünk meggyilkolására? Aki még ahhoz is gyáva volt, hogy maga húzza meg a ravaszt? Akit valószínűleg csak azért nem emlegetünk a Tanácsköztársaság bukott „hősei” között, mert még 1918-ban meghalt? Szabó Ervin és Duczynska Ilona történetét mutatjuk be, utóbbit a baloldali történetírás még most is idealistaként kezeli, holott a Komintern ügynökeként dolgozott Budapesten, Moszkvában, Bécsben, majd Angliában. 1919-ben hetvenmillió (!) koronát adott át a Bécsbe utazó kommunistáknak. Bemutatjuk a magyar maffiát, azaz a nemzetközi kommunista hálózat ismert, ismeretlenebb ügynökeit. 1. rész. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.