Sztálin bábjai, a Komintern ügynökei: Károlyi Mihály, Károlyi Mihályné és a „magyar maffia”
„Magyar maffiának” nevezték azt a Moszkvának engedelmeskedő társaságot, amely a Tanácsköztársaság bukása után szétspriccelt a világban és vezető szerepet játszott a bomlasztásban és a különböző titkos ügyekben, kémek beszervezésében, társutasok megnyerésében. Maga Károlyi Mihályné is a Komintern ügynöke volt, férje pedig a kommunisták egyik legfontosabb nyugati fedőszervét, a „Világbizottság a Német Fasizmus Áldozatainak Megsegítésére” nevű társaságot vezette. Károlyiék egyébként egészen addig feltétlen hívei voltak a sztálini, rákosista diktatúrának, amíg az a „vörös gróf” kommunista barátait is elkezdte ledarálni. A titkos és ma sem ismert „magyar maffia” nyomában.
„Theodore Maly és a magyar maffia nagy eredménye volt, hogy Európában és Amerikában az ellenséges kultúra elitjén – és főként az ennek a középpontjában álló modernizmuson – rést találtak. Jóval bonyolultabb ez, mint hogy puszta árulásnak tekinthetnénk.”
Rövid bevezetővel kell kezdenem. Tavaly akkor jutottam el Stephen Koch Kettős szerepben című tényfeltáró művéhez, amikor alaposabban elmélyedtem a kommunista internacionalisták és a Komintern történetében. Koch könyvét csak méltatni lehet, kevés ennél átfogóbb, objektívebb munkát írtak a nemzetközi kommunizmus erjesztő, az egész világot behálózó történetéről, és ez még akkor is így van, ha – valószínűleg a szerkesztő hibájából – a szöveg néha szétesik, így a szerző olykor önmagát ismételgeti. Ezzel együtt egészen elképesztő anyag, de nem meglepő, ha kevesen hallottak róla.
Koch nem egy széllelbélelt zugfirkász, hanem a Columbia Egyetem egykori professzora (aki írásművészetet tanított), ezért nem igazán lehetett lejáratni, megtámadni, így inkább az elhallgatás módszere kínálkozott. Könyvéről nem nagyon jelentek meg méltató (vagy cáfoló) kritikák, ami teljesen logikus, hiszen olyan mítoszromboló, legendapusztító alkotásról beszélünk, amely lerántja a leplet a baloldal több – ma is élő – nagy hazugságáról.
Koch számtalan – köztük amerikai és orosz – levéltárban kutakodott, és rengeteg szemtanúval (például Károlyi Mihálynéval, a „vörös grófnéval”) elbeszélgetett, de számunkra az a legérdekesebb, amit a „magyar maffiáról” írt.
Vezér és áldozat: Willi Münzenberg
Koch könyvének főszereplője Willi Münzenberg, a Komminern agytrösztje, zseniális szervezője, propagandistája, aki minden tehetségével a hazugságra, hazugságokra épült eszmét szolgálta. Nem túlzás, hogy ő volt az internacionalizmus Joseph Goebbelse, ismerték is egymást, tanultak is a másiktól (ahogy a két diktatúra is).
Münzenberg hatalmas, láthatatlan hálózatot épített fel, vezetésével fedőszervek sokaságát alkották meg, hogy a béke, az antifasizmus és sok más (ma is használt, illetve behelyettesíthető), amúgy szépen csengő jelszó árnyékában manipulálják az embereket.
Münzenberget a baloldali, de szociáldemokrata Fejtő Ferenc is ismerte, önéletrajzi írásában így emlékezett rá: „Münzenberg zseniális propagandista volt. Az említett időszakban Koestler és Sperber
Ez persze hazugság volt. Éppen ebben az évben ölték meg, tüntették el a régi gárda, a kominternesek, internacionalista ágensek többségét. Sokatmondó, hogy Münzenberget az a Károlyi győzködte, akit a hazai történészek egy része még mindig megpróbál kifehéríteni (bármilyen szürreális is a vörös gróffal kapcsolatban a fehér szín felemlegetése), valami különutas, mérsékelt baloldalinak hazudni. Nem az volt.
Ekkor már biztosan nem. Nem véletlenül írta róla a baloldali Fejtő a következőket:
„Úgy véltem, hogy Károlyi eszmei szélsőbalra tolódása régi németellenségességből fakad, amelyet Hitler hatalomra jutása csak fokozott. De nemrégen megtudtam, hogy a kommunistákhoz való közeledése emigrácója legelső esztendeiből datálódik.” Erről majd később.
Münzenberg nem ment házhoz a halálért
Münzenberg ekkoriban már sokat bírálta Sztálint is, ezt pedig megelégelték. Az elhidegülésről a korabeli magyar sajtó is beszámolt: „A kommunista internacionálé franciaországi fiókjának vezetője, Münzenberg, kegyvesztett lett Moszkvában – írta például az Újság 1937 júniusában. – A Liberté jelentése szerint a kommunista internacionálé moszkvai főtitkára, Dimitrov, felszólította Münzenberget, hogy térjen vissza haladéktalanul Moszkvába és adjon számot Sztálinnak párizsi működéséről. Dimitrov és Münzenberg közt hosszabb levélváltás volt, amelynek az lett a vége, hogy a két kommunistavezér összeveszett egymással és Münzenberg kijelentette, hogy nem teljesíti a parancsot és nem megy vissza Moszkvába. Ezt az elhatározását Sztálinnak is megirta egy hosszabb levélben.”
Münzenberg nem volt ostoba, pontosan tudta, mit jelent egy ilyen beszámoló. A titkos birodalmat felépítő főszervezőt a többi „internacionalistával” együtt ki akarta iktatni a sztálini birodalom, hiszen a harmincas évek után már semmi szükségük nem volt rájuk.
Feleslegesek és veszélyesek voltak, mert többségük a világforradalom híve, tűzgyújtógatója volt és maradt, amelynek semmi realitása nem volt akkoriban (sem). Bár másokkal ellentétben a kellően ravasz Münzenberg nem ment a Szovjetunióba, végül erőszakos halált halt.
Voltak akik öngyilkosságról írtak, de Koch aprólékos, minden részletre kiterjedő nyomozása szerint nagyon is egyértelmű, hogy eltették láb alól – a legtöbb társával egyetemben. (Halálával egy külön rész foglalkozik a könyvben).
Dobos László, azaz Louis Gibarti
Most térjünk át a magyar maffiára. Münzenberg egyik legmegbízhatóbb emberének a magyar származású Louis Gibarti számított, akinek eredeti neve – ha minden igaz – Dobos László volt. „Úgy tűnik, Kun Béla magyarországi rezsimje idején lépett be a szovjet szolgálatokba, és mint ilyen, számos alkalommal dolgozott Bécsben, Moszkvában és Berlinben – írta róla Koch. – Legkorábbi propagandafeladatai a Távol-Keleten lehettek, ahol bizonyára Borogyin
Ha így nézzük, Louis Gibartinak komoly felelőssége van azokban a még európai szemmel és történelmi tapasztalattal is nehezen megemészthető szörnyűségekben, amelyek a Távol-Keleten megtörténtek. Már ebből a fenti részletből látjuk, hogy olyan sakkfiguráról beszélünk, akit korábbi cikkeim főszereplőihez (Pogány Józsefhez – Amerre feltűnt, bomlasztott: Pogány József, a több földrészen bevetett Komintern-ügynök története –, illetve Duczynska Ilonához – Szabó Ervin, a baloldali idol, aki egy fiatal kommunista ügynökkel akarta megöletni Tisza Istvánt –) hasonlíthatunk.
Olyan ide-oda tologatható, különböző, akár gyilkossági feladatokkal is megbízható ügynökökről beszélünk, akik mindent Moszkva parancsára tettek.
Finomabbra hangolt frontja a propagandának
Maga Gibarti egy olyan szervezethez volt köthető, amelynek szívmelengető neve ma még különösebben és ismerősebben cseng: „A >Világbizottság a Német Fasizmus Áldozatainak Megsegítésére
Nyugalmasabb és sokkal finomabbra hangolt frontja volt a propagandának és a titkos munkának, mint a Háború- és Fasizmusellenes Liga. Március elején érkezett Moszkvából a futár a szervezet megalakítására vonatkozó különleges utasításokkal. A végrehajtásért újra Louis Gibarti felelt. A Világbizottság tényleges vezetője és frontembere egy politikailag nagyon tiszteletreméltó baloldali ember volt, aki független imázsa ellenére a legteljesebb mértékben együttműködött Münzenberggel.
Károlyi Mihály volt ez az ember, a magyar felső arisztokrácia vezető politikusa, aki 1918 káoszában Magyarország első szocialista államfője lett. Mivel Károlyi gróf kormányát elsöpörte Kun Béla 1919-es bolsevik felkelése, a legtöbb megfigyelő úgy vélte, hogy Károlyi gróf bizonyára sztálinizmus-ellenes volt. Ez azonban ugyancsak hibás következtetésnek bizonyult. Bár a gróf és felesége mindig fenntartották ragaszkodásukat a függetlenséghez, az 1920-as évek végétől a harmincas éveken át gyakorlatilag minden szempontból lelkes csodálói és hű szolgái voltak a szovjet kormánynak. Azok is maradtak Kelet-Európa 1948-52-es válságáig, ami számos barátjuk kivégzésével érte el csúcspontját.
Nem kétséges, hogy Károlyi gróf nagyon jól játszotta szerepét, akár mint a Világbizottság vezetője, akár mint Münzenberg általános frontembere és tanácsadója. A grófnő ugyanakkor nagy bátorságról és eredetiségről tanúskodó titkos küldetéseket teljesített Willi megbízásából a Birodalomban.”
Károlyi Mihályné / Forrás: Tükör, 1967Maga Károlyiné erre így emlékezett büszkén (megjelent a Párttörténeti Közleményekben): „A német emigránsok százával özönlöttek Párizsba, ahol most Willy Münzenberg vezetésével megkezdődött az antihitlerista szervezkedés. Ebben férjem is, én is aktívan részt vettünk.
Münzenberg és Ottó Katz bámulatos ügyességgel vont be a mozgalomba mindenkit, aki Hitler-ellenes volt (ha különféle okokból is). Az angol lordok és francia hercegnők nem sejtették, hogy kik voltak a szervezők. Ama nevezetes „Barna Könyv” nagy részét, mely Hitler szörnyűségeit adatokkal bizonyította, én hoztam ki Németországból nagy viszontagságok között.
Összeköttetésben voltam egy föld alatt dolgozó elvtársnővel, aki szállította az anyagot. Windischgrátz Lajos herceg, aki a Gestapo szolgálatában állt, tudomást szerezve ottlétemről, jelentette gazdáinak, de szerencsém volt, sikerült idejében eltűnnöm Berlinből.”
Gibartiről egyébként a szemtanú Fejtő is megemlékezett, amikor Münzenberg munkatársait sorolta. Egészen pontosan azt írta, hogy volt köztük „egy furcsa magyar: egy Louis Dobos-Gibarti nevű titokzatos kalandor.” Most térjünk vissza a Világbizottsághoz: „Attól fogva, hogy Sztálin – minden bizonnyal Radek
nyilvánvaló volt, hogy ez is, akárcsak a Háború- és Fasizmusellenes Liga, a titkos munka fedőszerveként és gyűjtőhelyeként és befolyásos, titkos akciókban részt vevő ügynökök találkozóhelyeként szolgál majd”.
Folytatom.
