Pesti Srácok

Amerre feltűnt, bomlasztott: Pogány József, a több földrészen bevetett Komintern-ügynök története

null

„Hja, a kommunista nem válogatós az eszközeiben” – Bartha Albert hadügyminiszter szerint ezt mondta neki Pogány József akkor, amikor az ellene szervezett merényletről kérdezte. Pogány népszavás újságíróból lett a Tanácsköztársaság egyik vezetője, a bukás után Kun Béláékkal együtt Bécsbe menekült, majd rögtön a Szovjetunióba ment a Vörös Hadsereghez. Később a Komintern Németországba küldte, hogy ott bomlasszon és szervezzen forradalmat, majd a kudarc után az Egyesült Államokba „postázták”. Ott az egykori bolsevik már John Pepperként, aranypapíros cigarettát szívó „üzletemberként” szervezkedett. Később, a régi internacionalista, kominternes gárda több tagjával őt is ejtette Sztálin, a Schwartz Józsefként született Pogányt/Peppert végül kivégezték.

Tizennyolc – ez a címe a magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház legújabb darabjának, amelyet február 24-én mutattak be Délvidéken, Magyarkanizsán. A tabudöntő mű a világháború utolsó évében játszódik, és a Magyar Királyság utolsó három napját mutatja be. Nem árulunk el nagy titkot azzal, ha kijelentjük: nem a marxista, neomarxista történetírás felől közelíti meg történelmünket. A darabot vasárnap, március 18-án a Duna Palotában adják elő. Az ajánlót érdemes elolvasni.

Tizennyolc

A Pesti Srácokon többrészes történelmi portrésorozattal emlékezünk a hazánk történelmében kulcsfontosságú ’18-as és ’19-es évre, illetve azokra a kommunista figurákra, akik végzetes hatást gyakoroltak Magyarországra. Mostani főszereplőnk is ilyen. Pogány József Schwartz József néven született 1886-ban és John Pepperként halt meg 1938-ban, a Szovjetunióban. A kétségtelenül tehetséges mozgalmár újságíróként, a Népszava munkatársaként vált ismertté, kezdetekben szociáldemokrata volt, de sok-sok társához hasonlóan egyre balrább és balrább tolódott, hogy végül őt is felfalja a vörös diktatúra. 1986-ban még bélyeggel tisztelgett előtte a Kádár-diktatúra:

PestiSracok facebook image
Pogány József a bélyegen / Forrás: Keptar.oszk.hu

A harmincas évei elején járó Pogány Károlyi Mihályék „őszirózsás forradalma” után lett a Budapesti Katonatanács elnöke, ekkor jutott életében először komoly hatalomhoz.

Bár a Tanácsköztársaság bukása után, a már a húszas években indított perben azzal is meggyanúsították, hogy részt vett Tisza István miniszterelnök 1918. október 31-ei meggyilkolásában, ezt végül nem sikerült rábizonyítani, állítólag éppen beszédet tartott a merénylet idején.

A történelemtudomány még most is bizonytalan Pogány ebben játszott szerepében, az viszont világos, hogy a korábbi cikkemben bemutatott Szabó Ervinnel együtt ő is szívesen nyúlt a merénylet módszeréhez.

Ennek történetét is felelevenítem. Pogány és Bartha Albert katonatiszt, hadügyminiszter küzdelmének megírásához két alapvető forrást fogok használni, az egyik Salamon Konrád megkerülhetetlen műve (Nemzeti önpusztítás), a másik Thomas L. Sakmyster Pogány/Pepper-életrajza (amit egyébként a CEU Press adott ki).

Bartha Albert /Forrás: Wikipedia

A népszavás Pogány katonai hatalomra tör

Pogány 1918 októberében lett a Katonatanács elnöke, akkor, amikor néhány végzetes napig Linder Béla volt a Károlyi-kormány hadügyminisztere.

A kortársai visszaemlékezései szerint ekkor már alkoholista, részeges Linder nagyon sokat tett azért, hogy hazánk teljesen kiszolgáltatottá váljon az első világháború után (lásd: Salamon említett művének idézett forrásai).

Fő irányítója volt a hazatérő katonák leszerelésének, ami végzetes hatással volt Magyarország sorsára. Linder teljes alkalmatlanságát még Károlyiék is belátták, így Bartha Albert katonatiszt váltotta, aki megpróbálta menteni a menthetőt.

Bartha minden erejével igyekezett megakadályozni, hogy a magyar katonákat tömegesen lefegyverezzék, hiszen tudta, hogy szüksége van rájuk az országnak az önvédelmi harcban.

Katonák / Fotó: Fortepan.hu

„November közepén némi reményt jelentett, hogy Bartha Albert hadügyminiszter nagy eréllyel látott munkához. Mindenekelőtt Linder Béla 9 napos miniszterségének züllesztő hatásával kellett szembenéznie – írta Salamon Konrád művében. – Bartha vissza akart térni a minisztérium régi ügyrendjéhez, ezért hozzálátott a Linder-féle változtatások felszámolásához. Meg akarta szüntetni a kormánybiztosi intézményt, amit nem tartott összeegyeztethetőnek a miniszteri felelősséggel, sőt a nemzetőrséget is.

Jellemző eset, hogy Hegedűs Pál altábornagynak a határt zárt alakzatban elért lovashadosztálya hiába kapott a hadügyminisztertől írásos parancsot, hogy jöjjön Budapestre, Károlyi a tudomására jutott rendelkezést megváltoztatta, elrendelve az alakulat azonnali feloszlatását. Ugyancsak zárt alakzatban érkezett haza az olasz frontról Koncz Győző ezredes tüzérezrede, amit Bartha azonnal Érsekújvárra, a veszélyeztetett Felvidék védelmére irányított.

Szintén zárt alakzatban vezette haza az 5. hadosztályt Stromfeld ezredes is, de nagy meglepetésre a határon lefegyverezték és szélnek eresztették az egységét.”

Magyar katonák / Fotó: Fortepan.hu

Látjuk, hogy Barthának nem csak a kommunista agitátorokkal, de saját kormányfőjével (!) is meg kellett küzdenie. Szélmalomharcot folytatott. „Bartha kiemelten fontosnak tartotta a katonatanácsok felszámolását – folytatta Salamon. –

A Katonatanács által felbérelt katonák a Gellért téren lőttek rá a lakására tartó Bartha autójára, de szerencsére senki sem sérült meg, sőt a két merénylőt elfogták és bekísérték a közeli Hadik laktanyába, ahonnan másnap a Katonatanács kiszabadította őket.

Katonák, vörös csillag / Forrás: Wikipedia.hu

Mai szemmel egészen szürreális ez a jelenet is. Normális körülmények között, ilyen veszélyes helyzetben, Pogányt már ekkor elfogják, börtönbe zárják, elítélik. Éppen az ellentéte történt – végül az a Pogány nyert, aki ekkor már igazi bolsevik agitátorként viselkedett.

Hiába próbálják még ma is mentegetni Károlyit a baloldali történészek – például házi történetírója, Hajdú Tibor –, ez minden objektivitásnak ellentmond (nem mintha a többség erre törekedne). A kormányfő még a legfinomabb verzió szerint is pocsék, gyámoltalan kormányfő volt, aki egyik fő felelőse a Tanácsköztársaság létrejöttének és ámokfutásának.

Károlyi és az ő gyorsvonata

Jellemző az is, ahogyan a kommunisták (és a Pogány-féle felforgatók) bomlasztására regált: „A kommunista előretörés miatt aggódó hadügyminiszter megbeszélésre hívta a polgári minisztereket és államtitkárokat, hogy figyelmeztessék Károlyit, legyen már vége a folytonos balra tolódásának. <…>Károlyit azonban valaki értesítette erről a megbeszélésről, amin sietve megjelent és a már többször elmondott hasonlatával magyarázta a helyzetet:

Bartha így örökítette meg saját válaszát:

Károlyi Mihály hajókázik / Fotó: Fortepan.hu

Tüntetést szervezett a hadügyminiszter ellen

Most már tudjuk, hogy pontosan ez történt a "vonattal". „Ezzel egyidőben a szélsőségesek is szervezkedtek, hogy nyilvánvalóvá tegyék saját erejüket – írta Salamon. – Mivel a Katonatanács irányítása is közülük való Pogány József kezében volt, ismét az utcára vitték a politikát,

Garami Ernő kijelentette Károlyinak: >Pogány veszedelmes stréber<, tehát >se mint a kormány tagja, se mint a szociáldemokrata párt tagja én ebbe bele nem nyugszom és … amennyiben ez a fellépés energikus megtorlásra nem talál és Pogány József a helyéről el nem távozik, akkor én fogok a miniszterségről lemondani. <…> Egy kissé csalódtam. <…>

Bár már a szociáldemokrata Garami is figyelmeztette Károlyit, a „vörös gróf” semmit sem tett Pogány ellenében és saját hadügyminisztere védelmében.

„A december 12-ei tüntetésen 8 ezer fegyveres katona, köztük két tüzérüteg vonult a hadügyminisztérium elé, Bartha távozásának követelése mellett Károlyit és Pogányt éltetve.” Utóbbi győzött: „A délutáni minisztertanácson Bartha Albert bejelentette lemondását, akinek kényszerű távozása miatt a közigazgatási és kormányzati tapasztalatokkal rendelkező belügyminiszter, Batthyány Tivadar is lemondott – immár harmadszor is véglegesen.”

A Népszava korabeli cikke /Forrás: Arcanum.hu

„Katonatestvéreim! Elvtársaim! Ez a mai demonstráció megmutatta, hogy kinek a kezében van erő és hatalom ebben az országban" - mondta Pogány a Népszava tudósítása szerint. Igaza volt.

Gömbös: Ettől kezdve ellenforradalmár lettem

Nagyon érdekes az, amit Salamon ezzel a nyílt lázadással kapcsolatban megjegyzett, mert sokat elárul arról, hogyan működik, működött az akció és reakció hazánk történelmében:

„Általános érvényű tanulsága van annak, hogy miként élte meg a történteket a hadügyminisztérium hadműveleti osztályának egyik munkatársa, Gömbös Gyula százados, akit megdöbbentett a hadsereg ilyen fokú szétzüllése. Első felindulásában kiállt a hadügyminisztérium első emeleti erkélyére, hogy a katonákat hazafiságukra és kötelességükre emlékeztesse:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.