koncz zsófia
Orbán Viktor: régi ígéretünket váltottuk be, 110-zel lehet repeszteni Szerencsre
Régi ígéretünket váltottuk be, szerdától 110-zel lehet repeszteni Szerencsre – írta a miniszterelnök közösségi oldalán a 37-es főút Gesztely és Szerencs közti 19 kilométeres, mintegy 38 milliárd forintból négysávosított szakaszának átadása alkalmából.Lázár János: a kormánynak fontos a vidék és annak fejlesztése
A vidék fejlesztésének fontosságáról és turizmussal való kapcsolatáról beszélt Lázár János építési és közlekedési miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tokajon csütörtökön, az ötcsillagos Minaro Hotel átadásán.Megszületett Koncz Zsófia kisfia
A fideszes országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes a közösségi oldalán osztotta meg követőivel a hírt, hogy megszületett a kisfia.Farkas Dániel lett a Fidelitas új elnöke
Tisztújító kongresszust tartott a Fidelitas; az esemény apropója, hogy Illés Boglárka, a Fidesz ifjúsági szervezetének jelenlegi vezetője távozik pozíciójából. A kongresszuson a küldöttek mellett számos politikus, országgyűlési képviselő és szakértő is részt vett. Az új elnökség tagjai egyhangúlag választották meg elnöknek Farkas Dánielt.Koncz Zsófia gyermeket vár
Közösségi oldalán osztotta meg az örömhírt Koncz Zsófia, miszerint babát vár.Koncz Zsófia: a jobboldali gondolkodásnak szerves része a teremtett világ védelme
A kormány a versenyképesség növelése mellett érvényesíti a környezetvédelmi célokat; a rezsicsökkentés megvédése és az új zöldenergia-források kiépítése is a Technológiai és Ipari Minisztérium legfontosabb feladatai közé tartozik – hangsúlyozta Koncz Zsófia, a tárca parlamenti államtitkára a Mediaworks Hírcentrumának.Koncz Zsófia egy mentőállomásnak adományozza a hazug balos propagandalapból kiperelt egymilliós sérelemdíjat
Mint a PestiSrácok.hu is beszámolt róla, Gulyás Gergely egymilliós sérelemdíjat nyert egy balos propagandalap ellen, miután hazudtak róla és Koncz Zsófiáról. A Mandiner információi szerint a sérelemdíj sorsáról Koncz Zsófia fideszes országgyűlési képviselő dönt.Gulyás Gergely pert nyert egy baloldali lap ellen
Gulyás Gergely pert nyert egy baloldali lappal szemben, a bíróság szerint ugyanis a lap megsértette a Miniszterelnökséget vezető miniszter jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. Az ezalenyeg.hu és a Nyugati Fény egyik 2021-es cikkének címben még kérdésként, a cikkben már állításként fogalmazta meg, hogy Koncz Zsófia képviselő azért van válófélben, mert Gulyás Gergellyel van viszonya.Koncz Zsófia, aki először mutatta meg a moslékkoalíciónak* az utat a lefolyó felé, avagy egy bukás előjátéka (videó + dokumentum)
Október 11. – jegyezzék meg ezt a napot! Ezen a napon ugyanis a borsodi időközi országgyűlési választáson le fogjuk Önöket győzni, lebontjuk a kétharmadot – dörögte Jakab Péter 2020. szeptember 21-én a parlamentben. Pofára esés lett a vége. Koncz Zsófia – a 2019-es viszonylagos önkormányzati választási vereség után – október 11-én 50,51–46,27 százalék arányban megverte a moslékkoalíció jelöltjét, a zsidózásról és cigányozásról elhíresült Bíró Lászlót. Jakab úr tehát akkor ugyanúgy eljátszotta a nagyarcú tahót a választás előtt, mint az idén, pedig elgondolkodhatott volna arról, hogy ő és az emberei mire képesek. És ugyanilyen tahó módon viselkedett a parlamentben, miután vesztettek. Ezeket az épületes jeleneteket idézzük most fel videóval és a parlamenti jegyzőkönyv segítségével. És kíváncsian várjuk a parlament május 2-i nyitó ülését.Ajánljuk még