konfliktus
Fokozódik a feszültség a spanyol és katalán kormány között
Fokozódik a feszültség a spanyol és katalán kormány között az október 1-i önrendelkezési referendummal kapcsolatban, amelynek megtartását a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette.Irán rakétaprogramjuk bővítésével fenyegeti Amerikát
Az iráni parlament megszavazta, hogy növeljék az ország ballisztikusrakéta-programjára és a Forradalmi Gárda működésére fordított kiadásokat. A törvényhozók – ellenszavazat nélkül – összesen 520 millió dolláros támogatást különítettek el erre a célra.Izrael katonai erősítést vet be a zavargások ellen
További katonákat vezényelt Izrael szombaton Ciszjordániába, egy nappal azt követően, hogy egy palesztin merénylő halálra késelt három izraelit egy Rámalláh melletti telepen, három palesztin pedig a jeruzsálemi al-Aksza mecsetnél bevezetett új biztonsági előírások miatt kitört zavargások során vesztette életét.Erdogan szerint az EU a "keresztesek szövetsége"
A keresztes lovagok szövetségének nevezte az Európai Uniót Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap egy ankarai kampányrendezvényen.Az orosz bíróság 22 évi szabadságvesztésre ítélte Szavcsenko ukrán pilótanőt
Huszonkét évi szabadságvesztésre ítélte Nagyija Szavcsenko ukrán helikopterpilótát a dél-oroszországi Donyeck városi bírósága kedden. A törvényszék a két napig tartó ítélethirdetés során két orosz újságíró megölésében, békés polgári lakosok meggyilkolásának kísérletében és Oroszország határának illegális átlépésében találta bűnösnek Szavcsenkót.Ajánljuk még














