kormányalakítás
Macron nem nevez meg baloldali miniszterelnököt - az NFP hadat üzent
Macron elnök kijelentette, semmilyen módon nem hajlandó baloldali miniszterelnök-jelöltet megnevezni, támogatni, mert véleménye szerint egy baloldali szövetség nem lenne képes bizalmat nyerni a parlamentben. A BBC összefoglalója kaotikus helyzetet mutat. Míg a centralista és jobboldali pártok kijelentették, hogy a baloldali szövetség, az NFP jelöltjeit fogják leszavazni, az Új Népi Front pedig gyakorlatilag hadat üzent Macronnak, utcai megmozdulásokra szólították fel, és az elnök megbuktatását is belengették. Emmanuel Macron a választások óta folytat tárgyalást a parlamentbe jutott pártokkal. Széles körű koalíciót szeretne, de szélsőbaloldal nélkül.Megalakult az új szerb kormány, amely a béke megőrzését tartja az egyik legfőbb feladatának
Megszavazta a Miloš Vučević vezette új szerb kormányt a belgrádi parlament csütörtökön. A 250 fős szerb törvényhozásban kétnapos vitát követően a jelen lévő 213 képviselő közül 152 biztosította támogatásáról és 61 ellenezte a Szerb Haladó Párt (SNS), a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), a Vajdasági Magyar Szövetség, valamint a horvát és a bosnyák kisebbség koalíciós kormányát.Vučić szerb elnök közeli szövetségesét bízta meg a kormányalakítással
Aleksandar Vučić szerb elnök szombaton közeli szövetségesét, Miloš Vučević védelmi minisztert, miniszterelnök-helyettest, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökét bízta meg kormányalakítással. Ezt az államfő közölte Instagram-oldalán.Bulgáriában nem sikerült új kormányt alakítani
Marija Gabriel bolgár külügyminiszter bejelentette vasárnap, hogy az eddig koalícióban kormányzó jobbközép Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt és a liberális-konzervatív Folytatjuk a Változást (PP) nem tudott megállapodni az új kormány megalakításáról.Nyugalomra intett a lengyel köztársasági elnök kabinetfőnöke a választások kapcsán
Ki kell várni, hogy összeálljon a parlamenti többség, mielőtt Andrzej Duda elnök a kormányfőjelölt személyéről döntene - jelentette ki Pawel Szrot lengyel elnöki kabinetfőnök kedden. Szrot arra válaszolt a PAP hírügynökségnek, hogy Andrzej Duda mikor kezd egyeztetni a vasárnap megválasztott parlamenti pártokkal a új kormány összeállításáról.A spanyol király a kormányalakításról egyeztet a pártokkal egy hónappal a választások után
VI. Fülöp spanyol király négy parlamenti párt vezetőjét fogadta hétfőn Madridban, hogy felmérje a kormányalakítási esélyeket egy hónappal a választások után. A jogszabályi előírásoknak megfelelően az uralkodó először a legkisebb képviselettel rendelkező politikai formációkkal egyeztet.Nem kapott többséget a magyar származású Ódor Lajos kormánya Szlovákiában
Nem lett meg a parlamenti többség Ódor Lajos (Ľudovít Ódor) magyar származású szlovák miniszterelnöknek a június 15-i parlamenti szavazáson. Így a labda most ismét Zuzana Čaputová köztársasági elnök térfelén pattog, aki több lehetőség közül választhat – írja az Index.Ajánljuk még