kormányváltás
Jakab Péter elárulta, akar-e miniszterelnök-jelölt lenni
Tisztában vagyunk azzal, hogy a kormányváltás elsősorban azokban a jellemzően vidéki körzetekben fog eldőlni, ahol a Fideszt vagy jobbikos jelöltek verik meg összellenzéki támogatással, vagy senki – nyilatkozta Jakab Péter, a Jobbik elnöke az Alfahírnek adott interjúban.Szó sincs már a túlmunkáról, kormányt akar ma buktatni Gyurcsány (PS-videó!)
Nem a túlmunkáról szóló törvény megváltoztatása elleni tiltakozás az utóbbi napok tüntetéssorozatának apropója, hanem az Orbán-kormány megfutamítása – tudta meg a PestiSrácok.hu a DK hétfői jófejkedésén, amikor élelmiszerekből álló szeretetcsomagokat osztogattak azoknak a többségükben túlsúlyos rászorulóknak, akik a hasonló éhségperformanszok állandó, fekete öves szereplői. A helyszínen a népet nagyon szerető és megáldó Gyurcsány Ferenc nem kívánt nyilatkozni portálunknak, szóvivője, Rónai Sándor azonban rávilágított: igaz, hogy a nagyfőnök néhány napja rendőrterrorról beszélt annak kapcsán, hogy a Kossuth térre vezényelt rendőrök megvédték magukat az anarchisták támadásaitól, a 2006-ban a saját honfitársait rendőrökkel nyomorékká verető Ferenc akkor jót tett népével, az akkor, és a most történtek között amúgy sincs semmilyen összefüggés.Forradalom helyett "cigányozásba" csapott át Gyurcsány szegedi akciója
Nagy erőkkel érkezett Szegedre Gyurcsány Ferenc, hogy itt döntse meg a kormányt, ha már Budapesten ez érdeklődés hiányában elmaradt. Gyurcsány Ferenc a Sargentini-jelentés után tartott vasárnapi ellenzéki tüntetésen folyamatos utcai megmozdulást hirdetett keddtől, és addig akarta az utcán tartani az embereket, ameddig a kormány meg nem bukik. Hamar rájött, hogy érdeklődés hiányában kénytelen lemondani a magasztos célról, ezért Gyurcsány inkább Szegedre ment, ahol Botka is örömmel szidja a Fideszt az Orbán-kormánytól kapott százmilliárdos támogatás ellenére is. Úgy alakult, hogy a bukott miniszterelnök itt sem tudott kormányt buktatni: a rendezvény – amire csak néhány száz nyugdíjas volt kíváncsi – a végén egy öblös cigányozásba fulladt. Az esetről a szeged.ma számolt be.Németországban csak a kormányváltás hozna változást
Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint csak akkor változna a migrációs helyzet Németországban, ha a mostani kormány lemondana, és "egy új hozná helyre, amit elrontottak". A szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán úgy fogalmazott, az a baj, hogy a németek "tettek helyett szavakkal cselekednek".Mi lenne egy ellenzéki győzelem után?
Sokat hallottuk a kisebb-nagyobb ellenzéki pártoktól az apokaliptikus látomást, miszerint ha nem sikerül leváltani az Orbán-kormányt, akkor valamiféle helyrehozhatatlan katasztrófába sodródik az ország. A nyíltan politikacsinálóvá előlépett haladó sajtó olyan hisztérikus hangulatot gerjesztett az országban, amilyet csak bírt, azt viszont még a kormányellenes emberek jelentős részével sem sikerült elhitetnie, hogy nem élnek magasabb színvonalon, mint 2010 előtt. Arról viszont szinte semmit nem hallunk, hogy mi következne akkor, ha a Fidesz-KDNP nem szerezné meg a mandátumok több, mint felét. Ezzel kapcsolatban ugyanis a hatalomba vágyakozó ellenzéki pártoknak is csak ambícióik vannak, elképzeléseik viszont csak nagyon homályosak. És azok még így homályosan sem ígérnek semmi jót.Telefosott pelenka: Rékasi Ziggy forradalmat ígér, ha a Fidesz nyeri a választásokat
„Szerveződnünk és felszerelkeznünk kell arra az esetre, ha a választások nem hoznának eredményt.” – ezt írta Rékasi Zsigmond, a „diáktüntetések” egzaltált vezéralakja. „Április 8. az utolsó lehetőségünk a békés kormányváltásra. Ha ez nem történik meg, másnap találkozunk az utcán” – folytatta. A HírTV Egyenesen című műsorának vendége volt Rékasi Károly fia hétfő este.Apránként fogja lebontani az MSZP-t Gyurcsány Ferenc
Néhány nappal azután, hogy Áder János köztársasági elnök kiírta az idei országgyűlési választást, új korszak kezdődhetett az ellenzéki oldalon, ugyanis úgy tűnik, mindenki mindenki ellen harcolni kezdett.A Kispál és a Borz egykori frontembere is összeboronálná a baloldalt a Jobbikkal
Egyetlen egy forgatókönyv létezik a Fidesz leváltására, és ha most nem lesz kormányváltás, akkor harminc-negyven éven át nem is lesz erre lehetőség - többek között erről beszélt Lovasi András, a Kispál és a Borz egykori frontembere a Magyar Narancsnak adott csütörtöki interjújában.Ajánljuk még