kormányváltás
Kormányváltás? Azt már nem!
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján "nincs kormányváltó hangulat".Nem csak leváltaná, fel is számolná a Fideszt Botka László
Szövetségkötésre hívja Botka László az ellenzéki pártokat. Erről az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 168 órának adott interjújában beszélt. Botka elárulta, hogy árnyékkormányának néhány tagjával már megállapodott, és arról is beszélt, hogy nem tűri el pártján belül az árulást és a Fidesszel való kollaborációt. Botka kijelentette, nem mond le a szegedi polgármesterségről, az ezzel kapcsolatos híreszteléseket pedig karaktergyilkosságnak nevezte.Kádár-kori tüneteket produkál Magyarország a Momentum szerint
Fekete-Győr András szerint az MSZP-t a Fidesz pénzeli, és úgy gondolja, hogy Orbán Viktor nem menekülhet előle, az Andorra elleni vereséget pedig nemzeti sporttragédiának tartja – számolt be a 24.hu.Zajlik a felkészítés az őszi kormányellenes akciókra
Polgári engedetlenségi képzést tartottak titokban radikális aktivistáknak a Civil Kollégium Alapítvány kunbábonyi központjában - értesült a Magyar Idők.Volner János: Egyértelmű, hogy Vona lesz Orbán Viktor kihívója
Egyértelművé vált, hogy Vona Gábor lesz Orbán Viktor kihívója a 2018-as választásokon – jelentette ki Volner János a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A Jobbik frakcióvezetője arról is beszélt, hogy pártja nem engedi el a letelepedési kötvények megszüntetésének ügyét, és ha a KDNP-s Rubovszky György vezette igazságügyi bizottság fideszes többsége el is buktatná az erről szóló alaptörvény-módosító javaslatot, Volner János ígérete szerint újra benyújtják majd, „egészen addig, míg el nem fogadják”.Ajánljuk még