környezetvédelem
Skót duda – Ott tart a világ, hogy a fűrészlábú szöcske fontosabb, mint az ember (Videó)
A leánykökörcsin, a borzas vertő vagy épp a fűrészlábú szöcske az oka annak, hogy nem lehet az augusztusban felgyújtott keresztet újra felállítani a Nagy-Szénás-hegyen – legalábbis e mögé bújnak a környezetvédők, akik közül van, aki bírósági úton támadta meg Menczer Tamás külügyi államtitkár azon törekvését, miszerint az eredeti állapotot a hegyen visszaállítanák. Az e heti Skót dudában Gav Duncan elmondta, hogy ő úgy látja, az állatok már fontosabbak, mint az emberek, legyen szó a fűrészlábú szöcskéről vagy egy delfinről. A műsorban beszélgettünk ezen kívül a Mikepércsi Anyákról is, akik egy elég sajátos, olykor kabaré jellegű gyűlést tartottak a városban, ahol vagy a mikrofon rakoncátlankodott, vagy a felszólaló tűnt el. Végül megtudtuk, hogy a Párbeszédnek nincsenek támogatói, így Szabó Tímeáék önmagukat képviselik a parlamentben.Botka László, Szeged ellenzéki polgármestere is kérlelhetetlen ellensége a gonosz „vegyiparnak”!
A rossz hír az, hogy a modern, a posztmodern társadalom, sőt, a jogállam, a fékek és ellensúlyok, a szójalatte és a vegán kaja is a vegyiparon múlik, ugyanis szinte minden ipar vegyipar is részben-egészben. A festéket például, amit szétlocsol a Momentum, még ha állítólag környezetbarát is, a vegyipar csinálja. Nagyon kíváncsi lennék, amikor Botka elvtárs a gonosz kapitalistákkal tárgyal, milyen alapon gondolja azt, hogy a világon egyedül Szegeden lesz olyan ipar, ami egyetlen molekulányi melléktermék nélkül állítja elő Greta Thunberget, nyilván valami természetes anyagból, mondjuk bambusz szívószálak reciklálásával.Saját magát buktatta le egy videóban Cseh Katalin, ami miatt nagyon kiakadtak az igazi állat- és természetvédők
Fantasztikusan komponált propagandavideóval állt elő nem is olyan régen a Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin, aki a nézőit egy brüsszeli bevásárlásra invitálta, ahol azzal hergelte őket, hogy a magasabb fizetések ellenére, Belgiumban olcsóbbak az élelmiszerek. A politikus a vacsorájához vásárolt be, mindeközben megfeledkezett arról, hogy korábban azt hangoztatta, hogy vegán, tehát állati eredetű élelmiszereket nem fogyaszt. Ennek ellenére tojást és tejet is tett a kosarába, pedig állítólag még jobban is érzi magát, amióta erre az életmódra váltott. Na most vagy egy úgynevezett cheat day-ről azaz csaló napról van szó, vagy Cseh annyira belemerült a propagandagyártásba, hogy megfeledkezett korábbi mondatairól. Az állatvédők mindenesetre kiakadtak és aljasnak tartják, amiért hazudik a választóknak a momentumos EP képviselő a vegánságáról, de megtudtuk azt is, hogy párttársai sem Heves vármegyében, sem Óbudán nem állnak az állat- és a természetvédelem mellett vagyis csak a szavak és a forintok szintjén.Szijjártó Péter: a magyar–ománi együttműködés fontos a környezetvédelmi célok elérését illetően
A Magyarország és Omán közötti együttműködés is bizonyítja, hogy a gazdasági növekedés, a gazdaság modernizációja abszolút összeegyeztethető a környezetvédelmi célokkal - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Új elektromos autóbuszokat helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Szegeden
Nyolc új elektromos autóbuszt helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Szegeden, a járművek egy töltéssel akár 300 kilométert is képesek megtenni – közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.Románia szerint az ukránok veszélyeztetik az ország élővilágát
Az ukrán kormány még az idén meg akarja kezdeni a Duna-delta Ukrajnához tartozó részén lévő Bisztroje-csatorna medrének mélyítését annak érdekében, hogy bővítse az alternatív útvonalakat gabonaexportja számára – közölte Jurij Vaszkov felújítási és infrastrukturális miniszterhelyettes kedden.EP: az importált fosszilis energia is feleljen meg a metánkibocsátásra vonatkozó uniós követelményeknek
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontja szerint 2026-tól a szén-, olaj- és gázimportőröket annak bizonyítására kell kötelezni, hogy az importált fosszilis energia is megfelel az energiaágazat metánkibocsátásának csökkentését célzó uniós rendelet követelményeinek – tájékoztatott az uniós parlament kedden.Áder János: a huszonegyedik század a víz évszázada lesz
Vízről, szennyvíztisztításról és vízbázisvédelemről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfői adásában Kovács Károllyal, a vízellátást szolgáló létesítmények tervezésével, kivitelezésével és hozzájuk kapcsolódó technológiákkal foglalkozó magyar Pureco Kft. ügyvezetőjével. Kovács Károly elmondta: Afrikában, Ghánában fejenként 50–70 dollárból az egészséges ivóvízhez való hozzájutást és a képződő szennyvíz megfelelő tisztítását is meg tudják valósítani.Megszületett a megállapodás: mégsem tiltják be a belsőégésű motorokat 2035-től az EU-ban
Frans Timmermans és Volker Wissing is Twitteren jelezte, hogy az EU 2035 után is engedélyezi a szén-dioxid-semleges szintetikus üzemanyagokkal hajtott belsőégésű motorokkal ellátott autók forgalomba helyezését új jármű kategóriában – írja Várkonyi Gábor autópiaci szakértő Facebook-posztjában.Ajánljuk még

















