koronavírus
Franciaországban is megjelent a vírus Dél-Afrikában azonosított változata
Megjelent Franciaországban a koronavírusnak a korábbinál sokkal fertőzőbb, Dél-Afrikában azonosított változata. Néhány nappal korábban a vírus nagy-britanniai – a korábbinál szintén fertőzőbb – változatát mutatták ki egy franciaországi fertőzöttnél, először a járvány során – közölte csütörtökön a párizsi egészségügy-minisztérium.Már Kínába is eljutott az új vírusmutáció
Kínában is azonosítottak egy, a brit koronavírus-mutáció okozta fertőzéses esetet. A vírushordozó egy huszonhárom éves kínai nő, aki az Egyesült Királyságból repült vissza Sanghajba. A megérkezését követően, december 14-én elvégzett vírustesztje pozitív lett, ezért egy sanghaji kórházba szállították elkülönítésre. A páciensnél csupán enyhe tünetek jelentkeztek – adta hírül a kínai járványügyi központ információira hivatkozva internetes kiadásában a China Daily című kínai pártlap csütörtökön.Müller Cecília az operatív törzs utolsó idei sajtótájékoztatóján: Áldott, békés, Covid-mentes új esztendőt kívánok mindenkinek!
Az év utolsó napján ismét sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős Operatív Törzs, ahol beszámoltak a járvány legfrissebb hazai alakulásáról. Mint ismert, 2971 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 322 514 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 108 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9537 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 150 102 fő, az aktív fertőzöttek száma 162 875 főre csökkent. 5856 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 402-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig összesen 80 ezer adag vakcina érkezett Magyarországra, amelyekkel már 21 kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. A járvány lassítása és a kórházak teljesítőképessége érdekében továbbra is fontos a védelmi intézkedések betartása. A kijárási tilalom a mai szilveszter éjjel is életben lesz.Dömötör Csaba: Az emberéleteket és a munkahelyeket is meg kell védeni (Videó)
A 2021-es év jelentős részét a koronavírus-járvány elleni küzdelem teszi majd ki, az emberéleteket és a munkahelyeket is meg kell védeni – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtöki videóüzenetében összefoglalva az év elején életbe lépő legfontosabb változásokat. Dömötör Csaba kiemelte: 2021-től jelentősen bővülnek a család- és otthonteremtési támogatások. Öt százalékra csökken a lakásépítés áfája, valamint elindul a lakásfelújítási program, amelynek az a lényege, hogy az állam átvállalja a lakásfelújítási kiadások felét, legfeljebb hárommillió forintig.Közel háromezer új fertőzött Magyarországon, még mindig száz felett az elhunytak száma
Meghalt 108, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2971 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. A kormányzati portálon azt írták: 322 514-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 9537-re emelkedett, a gyógyultak száma 150 102. Az aktív fertőzöttek száma 162 875. Kórházban 5856 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 402-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 17 704-en vannak, a mintavételek száma 2 657 119-re nőtt.Nyolcvankétmillió felett a fertőzöttek száma a világon
A világban 82 709 354-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 805 002-re a halálos áldozatok és 46 731 540-re a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 81 997 581 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 789 912, a gyógyultaké 46 349 388 volt. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.Colorado után Kaliforniában is felbukkant a gyorsan terjedő vírustörzs, feltehetően már terjed az USA-ban
Kaliforniában is felbukkant a koronavírus gyorsan terjedő mutációja szerdán, egy nappal azután, hogy Coloradóban regisztrálták az első egyesült államokbeli esetet. Járványszakértők azt feltételezik, hogy első ízben Délkelet-Angliában két héttel ezelőtt azonosított vírusmutáció már terjedőben van az országban. Az új vírustörzs gyorsabban terjed az eddig ismert SARS-CoV-2 vírusváltozatoknál, szakértők szerint fertőzési képessége ötven-hetven százalékkal nagyobb.Írországban bezárják a nem létszükségleti cikkeket árusító boltokat
Írországban december 31-től bezárják a nem létszükségleti cikkeket árusító boltokat, és meghosszabbítják az iskolai szünetet, hogy feltartóztassák a koronavírus mutációját, amely minden előrejelzésnél gyorsabban terjed – közölte szerdán Micheál Martin ír miniszterelnök.Ajánljuk még

















