koronavírus
Ötmilliárd forintnyi többletkapacitást kap negyvenhét egészségügyi szolgáltató
Közel ötmilliárd forintnyi többletkapacitást kap negyvenhét egészségügyi szolgáltató. A kedvezményezettek között megtalálhatóak fekvőbeteg, járóbeteg, szakorvosi, fogászati, és krónikus ellátást végző intézmények is – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-t.Új oldalon tájékoztat a jegybank a koronavírus-válság elleni lépéseiről
A koronavírus-járvány súlyos egészségügyi és gazdasági következményekkel jár az egész világban. A Magyar Nemzeti Bank az árstabilitás fenntartása mellett elkötelezett a járvány elleni védekezés segítésében, a stabilitás megőrzésében és a gazdaság gyors helyreállásában – olvasható az MNB honlapján.Moszkvában megkezdődött a feliratkozás a védőoltásra
Moszkvában pénteken megkezdődött a feliratkozás a Covid-19 járvány elleni, szombaton induló tömeges védőoltásra. Szergej Szobjanyin polgármestere elmondta, hogy az első napon ötezren jelentkeztek a veszélyeztetettségük miatt elsőbbséget élvező szakmai csoportokból.Szijjártó szerint van lehetőség a Nyugat és a Kelet együttműködésének újjáépítésére
A válság kiváló lehetőség arra, hogy újjáépítsék az együttműködést a Nyugat és a Kelet között; mindennek az alapját a kölcsönös bizalomnak és tiszteletnek, valamint a nemzetközi jog tiszteletének kell jelentenie – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés ülésére küldött videoüzenetben.Orbán Viktor: Mindent meg fogok tenni, hogy a lehető leggyorsabban legyen vakcina
Orbán Viktor közösségi oldalán közzétett videójában beszélt arról, hogy mikor derül ki, milyen korlátozások várhatók az ünnepekre, illetve milyen sorrendben kaphatják meg az emberek az oltást.Operatív törzs: minden kórházban kezelnek koronavírusos beteget, az összes helyen rendelkezésre állnak a megfelelő kapacitások
Pénteken újra online sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb járványügyi helyzetről és ismertették a rendőrségi statisztikákat is. Mára kiderült, hogy az elmúlt 24 órában meghalt 189, többségében idős krónikus beteg, és újabb 6212 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A kormányzati portálon azt írták: 238 056-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 5513-ra emelkedett, a gyógyultak száma 68 525. Az aktív fertőzöttek száma 164 018. Az aktív fertőzöttek 20 százaléka, az elhunytak 22 százaléka, a gyógyultak 25 százaléka budapesti. Kórházban 7812 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 639-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 53 238-an vannak, a mintavételek száma 1 894 753-re emelkedett.Kásler Miklós a PestiTV-nek: „ismernek, hajlamos vagyok mindig a tényeket ismertetni és sosem beszélek bizonytalan dolgokról”
Egyesek úgy beszélnek a tesztelésről és a koronavírus elleni vakcinákról, hogy fogalmuk sincs a tényekről – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a PestiTV-nek és a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjúban, kiemelve, hogy a baloldalnak csak egyetlen célja van, megbuktatni a kormányt, a többi számukra érdektelen. „Felelős ember a védőoltásokról akkor alkothat majd véleményt, ha azok bevizsgálása és törzskönyvezése megtörtént. Ezek után én is szívesen beadatom magamnak bármelyiket” – mondta a miniszter, akit arról is kérdeztünk: szerinte meddig teszi még tönkre az életünket a járvány? A professzort megkérdeztük arról is, mi a véleménye az új országos kórházfőigazgatóról, Jenei Zoltánról, aki a pécsi egyetemi karrierje előtt a Gyurcsány-kormány rendészeti államtitkára volt – 2006 őszén is? Az interjú második felében a nagy európai eszmei-ideológiai háborúskodás apropóján Kásler Miklós a fiatal generációnak is üzent: „olvassanak minél többet, hogy lássák, ezek a viták évezredek óta ugyanazok. Ha megtaláljuk önmagunk és közösségünk értékeit, ha megértjük, hogy a keresztény hit az egyenlőség biztosítéka, akkor újra mi lehetünk a győztesek!”Több, mint hatezer fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt száznyolcvankilenc beteg
6212 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 238 056 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 189, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 5513 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 68 525 fő, az aktív fertőzöttek száma 164 018. Az aktív fertőzöttek 20%-a, az elhunytak 22%-a, a gyógyultak 25%-a budapesti. 7812 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 639-en vannak lélegeztetőgépen.Ajánljuk még

















