Pesti Srácok

Moszkvában megkezdődött a feliratkozás a védőoltásra

Moszkvában megkezdődött a feliratkozás a védőoltásra

Moszkvában pénteken megkezdődött a feliratkozás a Covid-19 járvány elleni, szombaton induló tömeges védőoltásra. Szergej Szobjanyin polgármestere elmondta, hogy az első napon ötezren jelentkeztek a veszélyeztetettségük miatt elsőbbséget élvező szakmai csoportokból.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a lehetőséggel elsőként a naponta sok emberrel érintkezésbe lépő egészségügyi és oktatásügyi alkalmazottak, valamint a szociális munkások élhetnek. A vakcinát 70 fővárosi felnőttrendelőben ingyenesen és önkéntes alapon fogják beadni, szombattól kezdődően. Anasztaszija Rakova polgármester-helyettes pénteken a Moszkva 24 televíziónak elmondta, hogy az év végéig a fővárosban a jövő év elejéig tovább száz oltóhely nyílik meg, és a számuk később tovább bővül majd. A védőoltás igénylésére jogosult foglalkozási kategóriák köre a későbbiekben, a vakcinautánpótlás függvényében bővülni fog. Az oltásra 18 és 60 év közötti igénylők jelentkezhetnek a polgármesteri hivatal honlapján. Nem kaphatják meg a két injekcióból álló adagot az ennél idősebbek, a terhes nők, egyes krónikus betegségekkel élő emberek, valamint olyanok, akik az elmúlt két hét alatt felső légúti fertőzésen estek át, vagy egy hónap alatt valamilyen más védőoltást kaptak. A kifejlesztői szerint 95 százalékos hatékonyságú Szputnyik V vakcinakúra két oltásból áll, amelyeknek beadása között 21 napnak kell eltelnie. A vakcinációról a páciensek igazolást kapnak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán arra utasította Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettest, hogy készítse elő a koronavírus elleni széles körű országos védőoltáskampány jövő heti megkezdését, elsősorban az orvosok és tanárok körében. Putyin elmondta, hogy tudomása szerint már több, mint kétmillió adagnyi Szputnyik V típusú vakcina áll rendelkezésre, ami lehetőséget ad – ha nem is a tömeges, de – a széles körű vakcinációra.

Az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium pénteki közlése szerint a Szputnyik V-ből legyártott adagok mennyisége hamarosan eléri a kétmilliót, ami lehetővé teszi az orosz lakosság tömeges beoltását. A tárca rámutatott, hogy a gyártás folyamatosan bővül, és egyre több vakcina kerül polgári forgalomba. Anna Popova orosz tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője csütörtök este a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy orosz szakemberek legkevesebb tíz Covid-19 elleni vakcinát fejlesztenek, a tömeges tesztelés szakaszában lévő Szputnyik V és EpiVacCorona oltóanyagon felül. Mihail Murasko egészségügyi miniszter szerdán azt mondta, hogy a rizikócsoportok tagjai közül addig 100 ezer embert oltottak be. A Szputnyik V tesztelésének harmadik szakasza 40 ezer önkéntes bevonásával folyik. Anasztaszija Rakova polgármester-helyettes egyébként pénteken azt mondta, hogy a Moszkvában Covid-19 ellen beoltottak közül mindössze 1,5 százaléka kapta el a fertőzést. Közölte, hogy a fővárosban eddig több, mint 20 ezren kapták meg a vakcina mindkét dózisát és közülük 273-an betegedtek meg.

PestiSracok facebook image

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 27 403-mal, 2 402 949-re emelkedett a pénteken közölt hivatalos adatok szerint. A terjedés mértéke 1,2 százalékos, az új esetek 19,7 százaléka tünetmentes. Az aktív esetek száma 472 021, a halálos áldozatoké 569-cel, 42 176-ra, a felépülteké pedig 28 901-gyel, 1 888 752-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több, mint 78,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 533 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 524 489 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Tatyja Golikova pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az új koronavírus terjedésének üteme lelassult. November 1-je óta a 85 oroszországi régió közül 50-ről 61-re nőtt azoknak a száma, ahol lelassult a fertőzés vagy valamilyen szintű stabilizáció tapasztalható. Azoknak a térségeknek a száma, ahol a növekedés folytatódik, 33-ról 23-ra csökkent. Golikova arról tájékoztatott, hogy négy régióban – Szentpéterváron, Szmolenszk és Orjol megyében, valamint Szevasztopolban – a koronavírusos páciensek kezelésére alkalmas ágyállomány több, mint 90 százaléka foglalt. Országos szinten ez az arány a csütörtök reggeli összesítés szerint 75,9 százalék volt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.