koronavírus
Itt vannak a részletek! - A világ egyik legalaposabb, magyar kutatása igazolja, hogy az oltás megvéd a halálos fertőzéstől
Nagyon fontos részletek derültek ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma által közreadott összefoglalóból arról a november végén lezárult kutatásról, amely az oltások hatékonyságát vizsgálta. Két hete jelent meg a kormányzati koronavírus-portálon a 3,7 millió beoltott magyar adataiból elkészített, s a Clinical Microbiology and Infection angol nyelvű orvostudományi szakportálon közölt tanulmány összegzése, amiből kiderült, a védőoltás 88-98 százalékra emelte a védelmet a betegség halálos kimenetele, és 69-89 százalékra a fertőzéssel szemben, s a védekezésben gyakorlatilag minden Magyarországon beadott vakcinatípus hatékony. Most - magyarázattal ellátva - ismertté váltak a tanulmány megállapításai, melyek többek között egyértelműen cáfolják a Sinopharm-vakcina hatásosságát kétségbe vonó hecckampány állításait. A kutatást Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere indította és vezette.Elhunyt 166 beteg, 6884 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Meghalt 166, többségében idős krónikus beteg, és újabb 6884 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 6 176 567 embert oltottak be, közülük 5 883 873-an a második, 2 906 959-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: 1 182 922-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 36 429 ember, a gyógyultak száma 968 897-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 177 596. Kórházban 6939 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 573-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 55 544-en vannak, a mintavételek száma 8 768 881.UNICEF: a világjárvány az elmúlt 75 év legnagyobb globális válsága a gyermekek számára
Az UNICEF második világháborút követő megalakulása óta nem volt példa olyan, gyermekeket veszélyeztető, globális problémára, mint a koronavírus-világjárvány – írta fennállásának 75. évfordulója alkalmából kiadott jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) csütörtökön.Több mint kétszázan hunytak el az elmúlt 24 órában, hétezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak
Csütörtökre virradóra 7310 új fertőzöttet azonosítottak, 215 beteg elhunyt a központi tájékoztató oldal adatai szerint. Egy nappal ezelőtt 6849 új fertőzöttről és 213 halálos áldozatról írtak. Kórházban jelenleg 7119 covidos beteget ápolnak, szemben a tegnapi 7206 fővel. Invazív lélegeztetésre 579 beteg szorul, szemben a tegnapi 607 fővel. Eddig 6 171 489 embert oltottak be, közülük 5 878 951-en a második, 2 864 506-an pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták – írja a koronavirus.gov.hu.Karikó Katalin nem tartja kizártnak, hogy az omikron véget vet a járványnak
Ha valóban úgy van, hogy kiszorítja az omikron a deltát, mert ragályosabb, de nem okoz súlyos betegséget, akkor nem kell aggódnunk, én nagyon optimista vagyok – jelentette ki a Kossuth Rádióban Karikó Katalin, a Pfizer-BioNTech mRNS-vakcinájának kifejlesztője, aki szerint még korai lenne megállapítani, hogy a jelenleg forgalomban lévő oltóanyagok mennyire hatékonyak az új mutáció ellen.Komoly szigorításokat vezetnek be karácsonykor Szlovákiában
Nagyon enyhén javult a járványhelyzet Szlovákiában – írja a ma7.sk. Csökkent a pozitív PCR- és antigéntesztek száma, a gépi lélegeztetésre szoruló betegek száma viszont kissé emelkedett északi szomszédunknál.A Pfizer/BioNTech kutatói szerint az omikron variáns ellen három adag vakcina kell
Teljes oltás és frissítő oltás, azaz három adag szükséges az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett védőoltásból a vírus omikron nevű változatának semlegesítéséhez – közölte szerdán a két társaság laboratóriumi vizsgálatok előzetes eredményei alapján.Megnyílt a regisztrációs honlap az 5–11 éves gyermekek oltásához
Az 5–11 éves gyermekek oltásához is megnyílt a vakcinainfo.gov.hu regisztrációs honlap – tájékoztatott a koronavirus.gov.hu szerdán. A kormányzati oldalon azt írták: a gyermekeket az erre kijelölt kórházi oltópontokon és a házi gyermekorvosoknál oltják majd. A kijelölt kórházi oltópontokra néhány napon belül megnyitják az internetes időpontfoglalót. Ennek dátumáról külön tájékoztatást adnak – közölték.Dömötör Csaba: a megerősítő oltás újból magas szintre emeli a védettséget
Az elmúlt napokban e-mailen kaptak felhívást azok a magyar állampolgárok, akik korábban már kaptak két oltást, de még nem vették fel a harmadik, megerősítő oltást. Az elektronikus leveleket a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő kézbesítette az érintetteknek – hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdai közleményében.Ajánljuk még
















