koronavírus
Járványügyi szigorítások – Gyurcsány szerint a kormánynak már egy napja sincs hátra
Ha Gyurcsányon és a baloldalon múlt volna, már kórházi ellátás se lenne – reagált szerdán Gyurcsány Ferenc (DK) és Harangozó Tamás (MSZP) nyilatkozatára a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség. Az ellenzék a jelek szerint komoly frusztrációs állapotba került, miután kedden megszavazták a rendkívüli jogrendet. Gyurcsány szerint például a kormány hamarabb hasal el a koronavírus-járványnak köszönhetően, mint az egészségügy. Harangozó szerint a bevezetett rendkívüli intézkedések semmilyen más célt nem szolgálnak, mint a tudjukkik további gazdagodását. A baloldal vezetőinek mentális állapota kiválóan tanulmányozható a védekezés témakörében tett alábbi nyilatkozataikból.Az Európai Bizottság engedélyezi a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett oltóanyag beszerzését
Az Európai Bizottság engedélyezi annak a szerződésnek a megkötését, amely akár 300 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag beszerzését is lehetővé teszi az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalattól – jelentette be Erik Mamer, az Európai Bizottság szóvivője szerdán, Brüsszelben.Szijjártó Péter: minél több forrásból kell vakcinát beszerezni
Arra kell törekedni, hogy minél több forrásból lehessen vakcinát beszerezni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, az RT orosz televíziócsatornának nyilatkozva. A miniszter Facebook-oldalán elérhető videó felett az orosz vakcináról a következő felirat szerepel: megjelent az orosz oltóanyag félidős jelentése, 92 százalékos a hatékonysága.Szombathely szoci polgármestere akkorákat hazudott a megyei kórházról, hogy kitört a pánik
Komoly pánikot keltett egész Vas megyében Szombathely szocialista polgármesterének kedden, a város főterén tartott sajtótájékoztatója, amelyről a Czeglédyhez köthető Nyugat.hu még az elhangzottaknál is sokkolóbban számolt be. Nemény András minden valóságalapot nélkülöző kijelentései – amelyek szerint a Markusovszky kórház egyre nehezebben látja el betegeket, nincs elég orvos, aki üzemeltetné a lélegeztető gépeket, és még át is vezényeltek orvosokat Győrbe – alkalmasak arra, hogy megrendítsék az egészségügyi ellátásba vetett bizalmat. Ez pedig egy járvány kellős közepén akár büntetőjogi kategóriát is kimeríthet. A Markusovszky kórház közleményben tagadta a polgármester állításait; mint kiderült, Nemény András még csak nem is kért hiteles információkat tőlük azelőtt, hogy kiállt sajtótájékoztatót tartani. Az intézmény vezetése közölte: jelenleg a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház egyetlenegy dolgozója sem végez a győri kórházban egészségügyi ellátást. Több lélegeztető gépük van, mint a polgármester állításaiban szerepelt, és mindegyikhez rendelkezésre áll a szakszemélyzet. Hende Csaba, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője felháborodott az országos sajtóban is szárnyra kapott hangulatkeltés miatt. Közösségi oldalán arra kérte az ellenzéki politikusokat, hogy legalább ebben a súlyos válsághelyzetben fogják vissza magukat.Orbán Viktor: a katonák is segítik a kijárási tilalom fenntartását (Videó!)
A katonákat is bevonják a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalom fenntartásába – közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a Facebook-oldalára feltöltött videóban.Schanda Tamás: a kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett
A kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett; az új gazdaságvédelmi intézkedések célja, hogy támogassuk a magyar munkaadókat és munkavállalókat, hogy folytatni tudják a tevékenységüket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.Varga Judit: az egészségügyet nem lehet túlterhelni, az ott dolgozókat kímélnünk kell
A védekezés legfontosabb aspektusát jelentik a korlátozó intézkedések, rendelkezésre áll minden védőfelszerelés, de az egészségügyet nem lehet túlterhelni, az ott dolgozókat kímélnünk kell, ők vannak most a frontvonalban – mondta az igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, szerdán.Operatív törzs: a honvédség is részt vesz a kijárási tilalom betartatásában
Szerdán is sajtótájékoztatót tartott a járványellenes intézkedéseket koordináló operatív törzs, ahol beszámoltak a járvány legfrissebb hazai alakulásáról. Mint arról már szerda reggel beszámoltunk, mára 3945 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 122 863 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 101, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 2697 főre emelkedett, 28 808-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 91 358 fő. Az aktív fertőzöttek 24%-a, az elhunytak 27%-a, a gyógyultak 28%-a budapesti. 6352 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 473-an vannak lélegeztetőgépen. Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járvány megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása. Miután a parlament kedden megszavazta a rendkívüli jogrend meghosszabbítását, a kormány kihirdette az újabb védelmi intézkedéseket. Ezek célja, hogy csökkentsük a koronavírus megbetegedések számát és a kórházakra nehezedő terhet – olvasható a központi tájékoztatási portálon.Ajánljuk még

















