koronavírus
Karanténba kerülnek a dél-afrikai régióból érkező magyarok
Megjelent a Magyar Közlönyben szombat délután a dél-afrikai régióból érkezők beutazási korlátozásáról szóló rendelet, amely szerint azok a magyarok is karanténba kerülnek, akik a térségből érkeznek haza, vagy az érkezésüket megelőző két hétben a térségben jártak.Kásler Miklós: eddig több mint hatvanezren kérték az első vakcinát az oltási akcióhéten
Az oltási akcióhét első öt napján több mint félmillió oltás történt, és jó hír, hogy ezek közül több mint 60 ezer eddig oltatlan ember jelentkezett az első vakcináért – mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton, a Facebookon közzétett videobejegyzésében.Karikó Katalin: a Pfizer egy hónap alatt is képes kifejleszteni egy új oltóanyagot
Bár a Dél-Afrikában megjelent új koronavírus-variáns a jelek szerint ellenállóbb az eddigi oltásokkal szemben a korábbi mutációknál, az oltóanyag-fejlesztők is felkészültek: Karikó Katalin szerint a Pfizer az eddigi 100 nap helyett 31 nap alatt is képes kifejleszteni egy új oltóanyagot.Karácsonyfákkal az átoltottságért – Toldy-Schedel Emil a Pesti Riporterben
Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója volt a Pesti Riporter vendége. Az intézmény idén rendhagyó kezdeményezéssel igyekszik fellendíteni az oltási kedvet: ajándék karácsonyfát kaphatnak azok, akik az első oltás felvétele mellett döntenek a kórházban. A főigazgató elmondása szerint nagyon kevéssel meggyőzhetőek azok, akik még nem határozták el, hogy igénylik-e a vakcinát. A legtöbben, akik még nem estek át az oltáson, hetven év felettiek, így igyekeztek olyan motivációt nyújtani, ami egy egész család számára fontos lehet, egyházi intézményként így egyértelmű volt, hogy karácsony kapcsán szerveznek egy akciót. Arra is kitért, hogy azért döntöttek éppen a gyökeres karácsonyfa mellett, mert reménykedik abban, hogy a későbbiekben ezeket egymás mellett elültetve egyfajta emlékhelyet alakíthatnak ki a járvány sikeres leküzdésének. Az akció a jelek szerint sikeres, hiszen a kezdete óta négyszer annyian jelentkeztek a vakcina felvételére. Toldy-Schedel Emil kiemelte a harmadik, emlékeztető oltás fontosságát, de kitért arra is, hogy Magyarországon kifejezetten magas azoknak a száma, akik ezt is igénylik. A Pesti Riporter következő adásából az is kiderül, hogy miért fontos, hogy minden korosztály átessen az oltáson!A Szputnyik vakcina mentette meg a keleti oltások ellen hergelő Korózs Lajos életét
Minden oltás jobb, mint a lélegeztetőgép – alapvető igazság, azonban most nem várt helyről hallhatjuk. Nem más, mint a korábban a keleti vakcinák ellen hergelő MSZP-s Korózs Lajos jelentette ezt ki, aki most az orosz oltásnak köszönheti, hogy könnyedén felgyógyult a fertőzésből.Magyarország is csatlakozik a dél-afrikai régióból érkező légi közlekedés korlátozásához
Magyarország is csatlakozik a dél-afrikai régióból érkező légi közlekedés korlátozásához – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben, szombaton.Koronavírusban pusztult el a Bükkben befogott szervál
Koronavírus-fertőzésben pénteken elpusztult a Bükkben befogott és a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi mentőhelyére kedden este beszállított szervál – közölte az állatkert szombaton.Újabb két országba utazhatnak szabadon a beoltottak
Magyarország két újabb országgal, Egyiptommal és a Maldív-szigetekkel állapodott meg a vakcinaigazolások kölcsönös elismeréséről, így a koronavírus ellen legalább kétszer beoltottak szabadon utazhatnak ezen országokba – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Karmelita kolostorban, a Gazdasági Kabinet ülése előtt.Covid-vész: az omikron variáns a legrosszabb változat, ami valaha létezett – és itt van
A koronavírus-járvány újabb mutációja ütötte fel a fejét világszerte. Az Omikron variáns úgy fejlődött ki, hogy az alfa, béta és delta legrosszabb mutációját kombinálta. A WHO szerint ez az mutáció akár 40%-kal is csökkentheti a vakcinák hatékonyságát.Ajánljuk még

















