koronavírus
Péntektől Budapesten ápolják a súlyos állapotú koronavírusos betegeket- a balliberális média szerint már nem "lesújtó" a vidéki kórházak állapota
Az ország minden részéből két budapesti kórházba kell szállítani a súlyos vagy kritikus állapotba került, koronavírussal fertőzött betegeket egy pénteken hozott és aznap életbe is léptetett rendelet szerint – írja a 444.hu. A koronavírus-járvány kapcsán a kormányt rendszeresen támadó lap állítása szerint szakmailag indokolatlan döntés a betegek fővárosba szállítása, mivel a mozgatás kockázatos, a feltételek pedig biztosítottak lehetnek a betegek lakóhelyéhez közelebbi kórházakban is. Az igazán érdekes dolog, hogy a közegészségügy halálát többszörösen megéneklő 444.hu szerint hirtelen az ország minden pontján találni "jól felszerelt" és "megfelelő ellátást" nyújtó kórházakat. Úgy tűnik hirtelen megoldódott a magyar egészségügy minden problémája.Pécsi kutatók megtalálták a magyarországi koronavírusos fertőzések forrását
Megvizsgáltuk, hogy a járvány első hónapjának végén, közvetlenül a korlátozó intézkedések bevezetésekor mi zajlott az országban- írja közösségi oldalán a Pécsi Tudományegyetem Virológiai kutatócsoportja. A szakértők azt kutatják, hogy honnan származtak a hazánkban lévő vírusok és mennyire aktívan terjedtek belföldön.A 4 milliót is meghaladta a koronavírussal fertőzött betegek száma a világban
Világszerte 4 102 849-en an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 282 719, a gyógyultaké pedig 1 411 619 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint hétfő reggel. Egy nappal korábban még 4 024 973 volt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 279 321, a gyógyultaké pedig 1 375 949.Sokaknak jelent segítséget a törlesztési moratórium
Az érintett ügyfelek átlagosan több mint hatvan százaléka él a törlesztési moratórium lehetőségével - írja hétfői számában a Magyar Hírlap a lapnak nyilatkozó pénzintézetek válaszai alapján. A fizetési haladék kapcsán az elmúlt időszakban kiemelkedő volt az érdeklődő ügyfelek száma - írja a lap, emlékeztetve arra, hogy a moratóriumot azok is igényelhetik az év végéig, akik arról nyilatkoztak, hogy továbbra is az eredeti feltételek szerint törlesztenék hiteleiket.Egy ember fertőzött meg ötszáz másikat egy ghánai halfeldolgozóban
Egyetlen koronavírusos dolgozó fertőzött meg 533 másikat Ghánában, a tengerparti Tema város egy halfeldolgozó üzemében - mondta vasárnap esti nyilatkozatában a nyugat-afrikai ország elnöke, Nana Akufo-Addo. A ghánai egészségügyi hatóságok péntek este jelentették az ipari létesítményben kialakult járványgócot, de részletekkel nem szolgáltak.3284 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 8 krónikus beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3284 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. A 21 új fertőzöttből 12 a fővárosban vagy a környékén él. Elhunyt újabb 8 krónikus beteg. Ezzel 421 főre emelkedett az elhunytak száma, 958-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1905 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 61%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 56%-a budapesti vagy Pest megyei. 782 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 42-en vannak lélegeztetőgépen, olvasható a koronavirus.gov.hu kormányzati tájékoztató oldalon.Sokkal korábban lehettek koronavírussal fertőzött betegek Franciaországban, mint eddig gondolták
A francia közszolgálati hírtelevízió szerint nem 2020 januárjában jelent meg a koronavírus Franciaországban, hanem hamarabb. Az biztos, hogy december végén találtak legalább egy ilyen beteget, hiszen a közel négy hónappal később megvizsgált tesztje pozitív eredményt mutatott. A Le Parisien azt valószínűsíti, hogy már november közepén volt fertőzött beteg, sőt, a France 24 szerint feltehetően november elején. Éppen Vuhanból jött haza a francia katonaválogatott, a katona-világjátékokról. Egy világbajnok versenyző arról beszélt egy regionális televíziónak még márciusban, hogy a vírus minden jelét észlelte magán novemberben. Azóta a felvétel már nem megnézhető. Azt Macron elnök is elismerte, hogy rengeteget késlekedtek az első óvintézkedésekkel. Most az is kezd kiderülni, hogy az első betegekkel kapcsolatban is súlyosan hibázott a francia egészségügy, írja az Origo.Menczer Tamás: Folyamatos a magyar állampolgárok hazahozatala
Eddig 116 országból több mint 9500 magyar állampolgárnak segített a tárca hazajutni. A hazahozatal valószínűleg nem fog addig befejeződni míg tart a járvány - mondta el Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában. Az államtitkár mindezeken túl sommás véleményt fogalmazott meg a Magyarországot leminősítő Freedom House jelentésével kapcsolatban.Szijjártó: ez a hétvége sem múlt el a nemzetközi liberális mainstream álhírterjesztése nélkül
Ez a hétvége sem múlt el a nemzetközi liberális mainstream álhírterjesztése nélkül - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap este közösségi oldalán. Az érintett öt ország Budapesten akkreditált nagykövetét hétfőn berendelik a Külügyminisztériumba.Ajánljuk még

















