Pesti Srácok

Farkas Örs: a főpolgármester nem készítette fel a fővárosi idősgondozást a járványra

Farkas Örs: a főpolgármester nem készítette fel a fővárosi idősgondozást a járványra

A kormány már a koronavírus-járvány előtt meghozott bizonyos intézkedéseket, hogy mérsékelje a terjedést, valamint az idősek védelmében, ezzel szemben Karácsony Gergely főpolgármester nem készítette fel a helyi idősgondozást - mondta a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Farkas Örs szerint, miközben a Pesti úti idősotthon gócponttá vált lassan az összes ilyen fővárosi intézménynél ez a helyzet. Ma már az ilyen intézményekben élő emberek közül minden tizedik igazoltan fertőzött - fűzte hozzá. Kifejtette, hogy 59 ezer körül van azoknak az embereknek a száma, akik ilyen intézményben élnek, közülük nagyjából 4 ezren laknak valamelyik fővárosi kezelésű otthonban. Az utóbbiak tíz százaléka fertőzött, miközben a nem a fővárosi önkormányzat által fenntartott otthonokban élőknek a fertőzöttsége nem éri el az egy százalékot.

A szóvivő szomorúnak nevezte azt is, hogy Magyarországon a koronavírus-járványban meghaltak közül minden hatodik egy fővárosi fenntartású idősotthonból kerül ki.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Farkas Örs. Hozzátette, többféle vizsgálat is folyik, hogy a hiányosságokat feltárják, de szerinte az egyik legsúlyosabb az orvosi felügyelet hiánya volt. A felelősség érinti az intézmények vezetőit, a fenntartót vagyis a fővárosi önkormányzatot és Karácsony Gergelyt, aki továbbra is halogatja a döntéseket és a kormányra mutogat - jelentette ki Farkas Örs.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.