Pesti Srácok

Péntektől Budapesten ápolják a súlyos állapotú koronavírusos betegeket- a balliberális média szerint már nem "lesújtó" a vidéki kórházak állapota

Péntektől Budapesten ápolják a súlyos állapotú koronavírusos betegeket- a balliberális média szerint már nem "lesújtó" a vidéki kórházak állapota

Az ország minden részéből két budapesti kórházba kell szállítani a súlyos vagy kritikus állapotba került, koronavírussal fertőzött betegeket egy pénteken hozott és aznap életbe is léptetett rendelet szerint – írja a 444.hu. A koronavírus-járvány kapcsán a kormányt rendszeresen támadó lap állítása szerint szakmailag indokolatlan döntés a betegek fővárosba szállítása, mivel a mozgatás kockázatos, a feltételek pedig biztosítottak lehetnek a betegek lakóhelyéhez közelebbi kórházakban is. Az igazán érdekes dolog, hogy a közegészségügy halálát többszörösen megéneklő 444.hu szerint hirtelen az ország minden pontján találni "jól felszerelt" és "megfelelő ellátást" nyújtó kórházakat. Úgy tűnik hirtelen megoldódott a magyar egészségügy minden problémája.

A lap egy Kásler Miklós által jóváhagyott, az országos tisztifőorvos, Müller Cecília által jegyzett levélre hivatkozik tudósításában, amelynek tartalma szerint:

A 444.hu szerint nehézséget jelent, hogy a koronavírusos betegek szállítása csak közúton, mentőautóval lehetséges, a légi szállítás ugyanis a mentőhelikopter fertőtlenítésének nehézségei miatt nem megengedett, ráadásul a két kórház – a Dél-pesti Centrumkórház, az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, valamint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet – nem is rendelkezik leszállásra alkalmas hellyel.

PestiSracok facebook image

A 444.hu okfejtése szerint szakmailag indokolatlan a döntés, a portál szerint a kormány ezzel akarja növelni a budapesti halálozási rátát. A valóság azonban, hogy a kritikus állapotban lévő betegek egy helyen való kezelése orvosszakmai és járványvédelmi szempontból is hasznos lehet, erről már az Index ír. Igaz, ahogy arról mindkét lap beszámol, a két fővárosi intézményen kívül vidéken- például Kiskunhalason- szintén kiválóan felszerelt kórházak is találhatóak, amelyek alkalmasak lehetnének a betegek ápolására.

Forrás: 444/Index; Fotó:MTI/kormany.hu/Árvai Károly

Ajánljuk még