koronavírus
Bangóné a raktárba kukkantott, ahol „milliószámra” állnak már a védőfelszerelések
A szocialisták friss videójából kiderül: Bangóné a raktárat kémleli, ahol szavai szerint „milliószámra” állnak a védőfelszerelések. Eddig az volt az ellenzék problémája, hogy nincs elegendő védőfelszerelés; most, miután a kormány eredményesen portyázik és egymás után érkeznek a védekezéshez szükséges eszközök, a szocialisták a raktárat kukkolják és azzal a hazugsággal állnak elő, hogy nem jutnak el a szóban forgó eszközök oda, ahol szükség van rá. Mindeközben mosdatják a cselekvésre képtelen főpolgármestert és az ellenzéki önkormányzatokat, akiknek feladatuk lenne gondoskodni arról, hogy a fenntartásukban lévő intézmények is betartsák a járványügyi szabályokat.Gazdaságvédelmi akcióterv: itt vannak a legújabb részletek!
Online sajtónyilvános háttérbeszélgetést tartottak az Innovációs és Technológiai Minisztériumból Schanda Tamás, György László és Bodó Sándor államtitkárok csütörtök délután. A virtuális találkozón többek között a járványügyi veszélyhelyzetből fakadó gazdasági károk enyhítéséről, a hazai vállalkozások támogatását célzó kedvezményekről, munkahelyek megőrzését és új munkahelyek teremtését szolgáló intézkedésekről, bértámogatásról, átképzési és továbbtanulási lehetőségekről is tájékoztatást adtak a résztvevők, akik több ízben is utaltak rá, hogy hazánk önerőből próbál meg választ adni a válság kihívásaira és nem az IMF-től várja a megoldást. A jelenlegi kormány – balliberális elődeikkel ellentétben – nem akarja hitelekkel eladósítani az országot. Ennek jegyében munkára és tanulásra épülő akciótervet tettek most le az asztalra.Telefonos és online tanácsadás áll a krónikus betegek rendelkezésére a járvány idején
Mivel a koronavírus-járvány miatt a szakrendeléseken csak sürgős esetben fogadnak betegeket, mindenekelőtt telefonon, e-mailben adnak tanácsot kórházi és háziorvosok, gyógytornászok és más szakemberek országszerte a krónikus problémával küzdő vagy hirtelen panasszal jelentkező pácienseknek. A távkonzultációhoz igénybe veszik a közösségi oldalakat, a mobiltelefonos alkalmazásokat, videokommunikációs rendszereket is, és oktatóvideókkal is próbálnak segíteni.Bogár László: Új világrendre van szükség (PS-vírusvlog!)
A második világháborút követő időszak legsúlyosabb gazdasági válsága következhet el a koronavírus-járvány miatt – állítja Bogár László. A közgazdász szerint a gazdaságról és az életmódról vallott liberális, globális elképzelések kipukkadtak a járvány miatt, új világrendre van szükség. De vajon milyen lehet ez az új világrend? A vírusvlogban erről kérdeztem Bogár Lászlót.Egészségügyi védőfelszereléseket ajándékozott Magyarország Boszniának
Kétszázezer maszkot és tízezer orvosi védőruhát ajándékozott csütörtökön Magyarország Bosznia-Hercegovinának annak érdekében, hogy a nyugat-balkáni ország meg tudja őrizni védekezési kapacitását. A védőfelszerelést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Szarajevóban és Banja Lukában.A WHO szerint a következő néhány hét meghatározó lesz a járvány sújtotta Európa számára
A következő néhány hét meghatározó lesz Európa számára az új koronavírus-járvány elleni küzdelemben – jelentette ki csütörtöki internetes sajtótájékoztatóján Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális igazgatója.Varga Mihály: Újabb adókönnyítésekről döntött a kormány (VIDEÓ)
Újabb adókönnyítésekről döntött a kormány, amelyek 200 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál és a családoknál – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön, a Facebookra feltöltött videójában.EMMI: Az érettségi vizsgákra május 4-étől, szinte kizárólag írásbeli formában kerül sor
A Kormány az érettségi vizsgák időpontját a járványügyi szempontok alapján határozta meg, ezért döntött a mielőbbi, 2020. május 4-i kezdés mellett – írja az EMMI csütörtöki közleményében. Hozzáteszik: a járványhelyzet, a vizsgázók és a pedagógusok, valamint a felsőoktatási felvételiben érintettek érdekeinek figyelembevételével, csak az írásbeli vizsgákat szervezik meg.Kórházfőparancsnok: Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesít
Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait – mondta a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén. Halmosi Zsolt elmondta: a rendszert rendkívül rövid idő alatt alakították ki, a kórházparancsnokok március 29-én vették át megbízólevelüket és másnap már munkába álltak. A százkilenc kórházparancsnok közül ötvenegy a honvédség állományából érkezett, huszonkilencen a katasztrófavédelemtől, illetve ugyanannyian a rendőrségtől, és korábban is valamennyien felelős beosztásban voltak. A rendőr-vezérőrnagy arról is beszámolt, hogy három büntetőeljárás indult intézményvezetők feljelentésére, amiért az intézményükből fertőtlenítőszereket, vizsgálókesztyűket, maszkokat loptak el, de olyan eset is akadt, ahol számítógépet vittek el. Hozzátette: van olyan intézmény, ahol már letartóztatásban van a gyanúsított dolgozó.Ajánljuk még









