koronavírus
Fabiny Tamás: A válság radikális változásra késztet
A világot megrázó válság radikális változásra kell késztessen, hogy a járvány elmúltával ne ott folytassuk az életünket, ahol a kitörése előtt abbahagytuk – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvét alkalmából az MTI-nek.Rengeteg védőfelszerelést hozott öt repülőgép Magyarországra
Öt repülőgép több, mint ötmillió maszkot, húszezer tesztet és ötezer pár kesztyűt szállított Magyarországra az egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak a koronavírus-járvány elleni védekezéshez pénteken és szombaton. A folyamatos utánpótlást hivatott biztosítani a Kína és Magyarország közötti légihíd, amelyhez szombaton egy koreai szállítmány is csatlakozott – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebook-oldalán.„Maradj Otthon. A dallam rád talál” (videó)
Színes minifilm jelent meg a kormány hivatalos közösségi oldalán. A „Maradj Otthon. A dallam rád talál” című videóban madártávlatból is látható több fővárosi kerület.Kormányinfó Plusz: Fókuszban a gazdaságvédelmi akcióterv részletei (videó)
Az idei Húsvét sajnos más, mint a többi: a koronavírus-járvány miatt le kell mondanunk a nagy családi együttlétről, baráti összejöveteletekről. Hogyan ünnepelhetünk most? Mit jelent a kijárási korlátozás meghosszabbítása? Mik a gazdaságvédelmi akcióterv részletei, mit jelent a rövidített munkaidő? Ezekre a kérdésekre is válaszolt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó Pluszban.Kijárási tilalom lépett életbe Kiskunlacházán a Duna-parton
Portálunk már beszámolt arról, hogy Kiskunlacházán elfogyott a türelem a pestiekkel szemben, a településre özönlő turisták miatt ugyanis számos szigorítást vezettek már be, most pedig újabb korlátozásokat hoztak az ünnep idejére Kiskunlacházán. A közterületeken megtiltották a szabadidős és sporttevékenységet, kijárási tilalmat rendeltek el a Duna-parton. Nem sétálhatnak a folyó mellett a helyi lakosok és a nyaralók tulajdonosai sem.Müller Cecília: szigorú vizsgálatot tartanak a Pesti úti idősotthonban (visszanézhető)
Újabb 5 repülőgép hozott egészségügyi felszereléseket Magyarországra; egy fertőzött férfi engedély nélkül hagyta el az Uzsoki Utcai Kórházat; országosan ingyenes marad a parkolás. Eközben újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1310 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma; elhunyt újabb 8 beteg, ezzel 85 főre emelkedett az elhunytak száma, 115 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból. A Pesti úti Idősek Otthonában eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzött van.Varga Mihály: "Áldott húsvéti ünnepeket kívánok minden honfitársamnak!" (videó)
Köszönöm választókerületem (Budapest 4. vk.) szépkorú polgárainak, a budai oldal hűséges lakóinak, II. és III. kerületieknek, hogy a járvány elleni védekezés szabályait betartva vállalták Juhász Gyula sorainak elmondását. Áldott húsvéti ünnepeket kívánok minden honfitársamnak – írja Varga Mihály a Facebook-oldalán, a bejegyzéshez pedig Juhász Gyula: Húsvétra című versének egy részletét küldte.Bogárdi Szabó István: Az idei ünnepet végigkíséri a szorongás
Az idei húsvétot végigkíséri a járvány miatti szorongás, de ünnepelni fogunk, ahogy lehet – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek.Trump utasította kormányát Olaszország megsegítésére
Nyújtson segítséget a koronavírus-járvány leküzdéséhez Olaszországnak az Egyesült Államok – utasította kormányát Donald Trump amerikai elnök. Trump felszólította Wilbur Rosst, az amerikai kereskedelmi tárca irányítóját, hogy küldjenek az olasz hatóságoknak olyan egészségügyi berendezéseket, eszközöket, amelyekre szükségük van.Ajánljuk még









