koronavírus
EP-elnök: A jelenlegi helyzetből csak egy erősebb Európa által szabadulhatunk
Az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács április 23-án csúcstalálkozót tart videokonferencia keretében annak megvitatására, hogyan lesz képes az európai gazdaság felépülni a koronavírus-járvány okozta válságból – jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken.New York-i kormányzó: Több millió vírustesztet kellene elvégezni a korlátozások enyhítése előtt
Andrew Cuomo szerint több millió vírustesztet kellene elvégezni még a kijárási korlátozások enyhítése előtt. Az enyhítések előfeltételének mondta a vírustesztek és a szerológiai tesztek elvégzését.A Facebookon mentegetőzik Karácsony Gergely
Dokumentumokat hozott nyilvánosságra az idősotthonokban történt koronavírus-fertőzések ügyében Karácsony Gergely főpolgármester pénteken, a Facebook-oldalán, ahol a kormánynak is tanácsokat osztogatott, miközben nem említette a főváros felelősségét, amelynek a fenntartása alá a Pesti úti intézmény is tartozik. A főpolgármester arról persze mélyen hallgatott, hogy március vége óta Gy. Németh Erzsébettel nem jártak a Pesti úti Idősek Otthonában. Ráadásul Gy. Németh Erzsébet tegnap is csak azért ment oda, mert Müller Cecília országos tisztifőorvos személyesen kiment a helyszínre, és a padlástól a pincéig mindent átnézett, mindenen végigment. Ezt a folyamatot egyébként Gy. Németh már nem követte nyomon, ő nem ment végig a tisztifőorvossal, hogy pontosan lássa mi a helyzet az otthonban.Bakondi: Görögország kritikus helyzetben van
Görögország kritikus helyzetben van, mivel a szárazföldi területein lévő menekülttáborokban megjelent a koronavírus – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.Putyin a kijárási korlátozások szigorúbb betartatására utasította a hatóságokat
Miközben ismét rekordmértékben, csaknem 1800 fővel nőtt a bizonyított új koronavírus-fertőzöttek száma Oroszországban, Vlagyimir Putyin elnök pénteken a járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások szigorúbb betartatására utasította a belügyminisztériumot és a nemzeti gárdát.Két nappal a járvány végének hivatalos bejelentése előtt ismét megjelent Kongóban az ebola
Ismét felütötte a fejét az ebola a Kongói Demokratikus Köztársaságban: egy újabb fertőzésről adott hírt a kormány pénteken, két nappal az előtt, hogy hivatalosan kihirdette volna a járvány végét. A beteget a kelet-kongói Észak-Kivu tartomány Beni városában azonosították. Ugyanez a település volt a legutóbbi járvány gócpontja. Röviddel a fertőzésről szóló kormányzati bejelentés után a helyi hatóságok közölték, hogy a fertőzött meghalt.Gulyás: Ha van vita, akkor az Karácsony Gergely és Horváth Csaba között van
Nem a kormánynak, hanem Zugló polgármesterének kell döntenie arról, hogy lezárja-e a Városligetet, így Karácsony Gergely főpolgármesternek, aki már régen lezáratta volna a parkot, nem a kormánnyal, hanem a szocialista Horváth Csabával van vitája – erről Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorának pénteki adásában Velkovics Vilmos műsorvezetőnek.Karácsonyék március óta be sem tették a lábukat a Pesti úti idősotthonba
Március vége óta nem jártak a Pesti úti Idősek Otthonában a Fővárosi Önkormányzat vezetői, Karácsony Gergely főpolgármester és Gy. Németh Erzsébet, a humán területekért felelős főpolgármester-helyettes az Origo információi szerint. A lap úgy tudja, hogy Gy. Németh Erzsébet tegnap is csak azért ment oda, mert Müller Cecília országos tisztifőorvos személyesen kiment a helyszínre, és a padlástól a pincéig mindent átnézett, mindenen végigment. Ezt a folyamatot egyébként Gy. Németh már nem követte nyomon, ő nem ment végig a tisztifőorvossal, hogy pontosan lássa mi a helyzet az otthonban – értesült az Origo.Ajánljuk még









