koronavírus
Istentisztelet a nappalidban (PS-vírusvlog)
A koronavírus-járvány miatt forradalmi időszakon mennek keresztül a keresztény egyházak Magyarországon. A hagyományos istentiszteletek helyét átvették az online alkalmak, ehhez pedig az összes egyháznak alkalmazkodnia kell. Már csak azért is, mert a járvány magyarországi kirobbanása óta kulcsszerep hárul a keresztény gyülekezetekre. Az egyik hazai egyházunkban nem csak a járvány kezdete óta lehet online követni az istentiszteleteket. Utána jártunk, hogy miért!Jobbikos beismerés: Jakab Péter telefonon lázítja az embereket (PS-videó)
A járvány egyik gonoszsága a sok közül, hogy miközben minden figyelmet a kormányra és az Operatív Törzsre szegez, teljesen kiszorította a rivaldafényből az ellenzéki erőket. Ezt láthatóan nem könnyű elviselni az érintetteknek, akik így minden eszközt megragadnak, hogy látszódjanak. A jobbikos képviselők például nagyon szeretnének felelős politikusként feltűnni, ezért sokszor elmondták, hogy ők felelős politikusok. Ez az igyekezetük már-már háttérbe szorította azt az óhajukat, hogy a kormány hozza haza a külföldi missziót teljesítő katonáinkat. Azt viszont nem sikerült megindokolni, hogy a kormány járványügyi intézkedéseinek bírálatával miért kell telefonon zaklatni az embereket. A jobbikosok egyelőre nem tudnak különbséget tenni aközött sem, hogy ekézik a kormányt, illetve az intézkedések betartására kérik a szimpatizánsaikat. Nézze meg videónkat!Kovács Zoltán: adatszolgáltatással egészítették ki a koronavírusról tájékoztató hivatalos oldalt (videó)
Térképes adatszolgáltatással egészítettük ki a koronavirus.gov.hu oldalt. Mindenki megismerheti, melyek a vírus tekintében veszélyeztetett célcsoportok, korosztályok – tájékoztatott Kovács Zoltán a Facebook oldalán.Novák Katalin: a kormány a járvány idején is segíti a beteg gyermekeket nevelő családokat
A kormány a koronavírus-járvány idején is segíti a beteg gyermekeket nevelő családokat, köztük azokat, amelyekben 1-es típusú diabéteszes gyermekek élnek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek adott telefonos interjújában.Olasz politológus: a "felhatalmazási törvény" nem ad korlátlan hatalmat Orbán Viktornak
A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem jelenti azt, hogy a magyar kormánynak korlátlan hatalma lenne, ahogyan a bírálók gondolják, a parlament pedig bármikor vissza is vonhatja a felhatalmazást - írta friss blogbejegyzésében Francesco Giubilei olasz politológus, az Il Giornale című jobboldali napilap munkatársa.Karácsony Gergely a járatritkítással demonstrálta is, hogy miért nem szabad rábízni a járvány elleni védekezést
Karácsony Gergely Facebook oldalán még Soros György egymillió eurós politikai támogatása a felragasztott vezető hír. Alatta azt olvashatjuk, hogy a kormány el akarja venni a főpolgármesteri hatalmát. Ez alatt közvetlenül meg azt, hogy visszavonja a számtalan ember megfertőződését lehetővé tévő ostoba döntését, a tömegközlekedés szombati menetrendre történő átállítását. Hány ezer ember életét tette kockára a liberális városvezetés dilettáns döntése?XXI. Század Intézet: Magyarország bűnbak lett
A koronavírus-járvány elleni védekezés nyomán bevezetett különleges jogrend miatt Magyarország a bűnbak szerepébe került - állapította meg Frank Füredi, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa a Látószög blogon szerdán megjelent elemzésében.Munkaidőben Orbánozik, rémhíreket terjeszt és a miniszterelnök kivégzéséről ábrándozik egy győri középiskolai tanár
Kormányellenes uszítások terjesztésével és a járvány elleni védekezést irányítók lejáratásával, hiteltelenítésével tölti extra szabadidejét egy győri középiskolai tanár. Egy olvasónk jelezte, hogy egyre durvább nyilvános megosztásokkal uszít és terjeszti a rémhíreket egy győri turisztikai és vendéglátóipari szakközépiskola tornatanára, teszi ezt ráadásul napközben, munkaidőben. A pedagógusok ugyanis a jelenlegi helyzetben nem szabadságon vannak, hanem tantermen kívüli digitális munkarendben dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy a diákok is online tartják a kapcsolatot tanáraikkal. Utóbbiak ebben az esetben még nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy mit osztanak meg közösségi oldalukon, hiszen sokkal nagyobb számban fogják látni azt a tanítványaik, mint egyébként.Gulyás Gergely: változatlanok maradnak a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben
Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától - nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán az MTI-nek. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt közölte: az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek.Ajánljuk még

















