koronavírus
Csökkent a légszennyezés az Egyesült Királyságban
Az új koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások után egyértelműen csökkent a légszennyezés az Egyesült Királyságban a friss adatok szerint. A trend az Európa-szerte tapasztalt folyamatokat tükrözi: az emberek kevesebb időt töltenek a járművekben, irodákban, gyárakban és több időt otthonaikban - olvasható a BBC hírportálján. Az Országos Légkörtudományi Kutatóintézet (NCAS) által gyűjtött adatok azt mutatják, hogy a nitrogén-dioxid és a finomszemcsés szálló por (PM2,5) koncentrációja láthatóan mérséklődött és úgy tűnik, a tendencia folytatódik.Moszkvában telefonos alkalmazás figyeli majd a fertőzöttek mozgását, az utcára lépéshez QR-kód kell
Moszkvában elkezdték tesztelni azt az okostelefonos alkalmazást, amellyel a hatóságok nyomon tudják követni az otthon kezelt vagy házi karanténra kötelezett koronavírus-páciensek mozgását - jelentette be szerdán Eduard Liszenko, a moszkvai polgármesteri hivatal információtechnológiai részlegének vezetője. Az Eho Moszkvi rádióadónak adott nyilatkozatában Liszenko azt mondta, hogy az alkalmazás teljes értékű változata csütörtöktől lesz letölthető. Azoknak, akiknek nincs mobiltelefonjuk, az önkormányzat biztosít készüléket. A többi moszkvai lakos egyéni, alkalmanként frissülő QR-kódot fog kapni, hogy az "önizoláció" időszakában igazolni tudják magukat a hatóságok előtt, ha elhagyják otthonaikat.Szijjártó: újabb jó hír, hogy ismét megnyílt a balassagyarmati határátkelő
Komoly nehézségeket okoz a környékbelieknek, hogy zárva van az átkelő - ezt Balla Mihály fideszes országgyűlési képviselő jelezte hétfői parlamenti felszólalásában. Szijjártó Péter szerdai Facebook-bejegyzésében közölte, megállapodtak a szlovák féllel a határátkelő biztosításában.Németországban továbbra is viszonylag lassú a terjedés, Luxemburgban egyre több a fertőzött
Németországban továbbra is viszonylag lassú ütemben emelkedik az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma, a vírus okozta betegség (Covid-19) halálos áldozatainak száma viszont egyre nagyobb mértékben emelkedik. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint kedd délelőtt 71 808 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4923 esettel - 7,3 százalékkal - több azt egy nappal korábbi 66 885-nél. Egy nappal korábban hasonló, 7,1 százalékos emelkedést mértek.Varga Mihály: minden magyar felelős minden magyarért és egyetlen magyar sincs egyedül (VIDEÓVAL)
A járvány ellen a legjobb védekezés az együttműködés és az összefogás - hangsúlyozta a közösségi portálon megosztott videójában Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte, fontos, hogy vigyázzunk az idősekre, de a társadalom többsége megértette és betartja a kormány intézkedéseit.A járvány következményei felgyorsítják a digitalizációt
A járványellenes intézkedések gazdasági következményeinek köszönhetően felgyorsulhat Németországban a feldolgozóipari, a szolgáltatóipari és közigazgatási digitalizáció az informatikai ágazati vállalatok szakmai képviseleti szervezete, a Bitkom tanulmánya szerint."A legtöbbet úgy tehetik az emberek, ha otthon maradnak"
A vírus már az egész országban jelen van, potenciálisan bárki megfertőződhet, ezért a legtöbbet úgy tehetik az emberek, ha otthon maradnak - mondta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.Egyre többen elégedetlenek a kijárási tilalom feltételeivel a Nyugat-Balkánon
Koszovóban az alkotmánybíróság rendelte el a kijárási tilalomra vonatkozó kormánydöntés visszavonását, Szerbiában pedig a kutyasétáltatás betiltása miatt indítottak petíciót, de a többi nyugat-balkáni ország sem örül az új típusú koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalomnak.Ajánljuk még

















