koronavírus
Schiffer szerint az ellenzéknek meg kellett volna szavazni a koronavírus-törvényt
Schiffer András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy véleménye szerint az ellenzéknek meg kellett volna szavaznia hétfőn a kormánypártokkal egyetértésben azt a négyötödös javaslatot, ami szerint az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalhatta volna az úgynevezett „felhatalmazási törvényt”.Huszonhét tonnányi védőfelszerelés érkezett Kínából
Megérkezett Budapestre az a három repülő, amelyeken huszonhét tonnányi védőfelszerelést szállítottak Kínából hazánkba. Holnap várhatóan további két repülőgép landol a fővárosban, amelyek 3 millió 270 ezer maszkot hoznak. Szijjártó Péter a hatalmas szállítmányokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a legfontosabb az emberek egészségének és életének védelme, és itt döntő az, hogy Magyarország rendelkezzen elégséges számú, a védekezéshez szükséges eszközzel.Izraelben is szedi áldozatait a járvány
Izraelben szombaton is tovább nőtt a fertőzöttek száma, de csökken a növekedés üteme. Jelenleg naponta több, mint 5 ezer tesztet végeznek el a fertőzöttek szűrésére, és ezt a számot a jövő héten a tervek szerint napi 10 ezerre emelik. A halálos áldozatok száma 12, pénteken ketten haltak bele a Covid-19 betegségbe. Jelenleg 50 fertőzött állapota súlyos, őket gépi lélegeztetéssel próbálják életben tartani – jelentette a helyi média.Ifj. Lomnici: Fontos, hogy a jog lehetővé tegye a gyors intézkedést a veszélyhelyzetben
Fontos, hogy a jog lehetővé tegye a gyors intézkedést a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szombaton, az M1 aktuális csatornán.Az elmúlt napok legjobbjai a Karantén vlogban: tejhatalom, koronária-gócpont és rasszista koronavírus (PS-videó)
A nagy bezártság a PestiSrácok.hu munkatársait is érinti, igyekszünk azonban képben maradni és a legfontosabb eseményeket az olvasókkal és nézőkkel megosztani, akár vicces formában is. A Karantén első adásában szóba kerül az ellenzéki bakiparádé egy-egy eleme, így Tóth Bertalan tejhatalma, Csorbai Ferenc szívkoszorúér kontra koronavírus csörtéje, de Gyurcsány Ferenctől is tanácsot kérünk ezekben a vészterhes időkben. A hazai helyzeten kívül egy picit kitekintünk a nagyvilágba is, hiszen a koronavírus nem kíméli a liberális elméket sem, de a nyitott határok létjogosultsága is terítékre kerül. Mindenki eldöntheti azt is, hogy a denevérvírus vagy a kínai vírus kifejezés közül melyik az igazán rasszista, végül az utca embere is elmondja a véleményét a kialakult veszélyhelyzetről és arról, hogy hogyan viseli az utóbbi két hétben a megváltozott állapotokat. Nézzék meg videónkat!Agrárminiszter: A szabályok szigorú betartása mellett nyissák ki a piacokat!
A koronavírus-járvány miatt bezárt piacoknak a szabályok szigorú betartása mellett történő újranyitására szólította fel az érintett települések polgármestereit az agrárminiszter szombaton, Kaposváron. A miniszter azt szorgalmazta, hogy tegyék lehetővé az embereknek a hozzájutást a piacon kapható zöldségekhez, gyümölcsökhöz, kézműves termékekhez, nyújtsanak alternatívát számukra a vásárláshoz.Közel ötvenegyezer a fertőzöttek száma Németországban
Németországban átlépte az 50 ezres határt az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma, de csökkent a fertőzés üteme. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint szombat délelőtt 50 871 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 3593 esettel – 7,5 százalékkal – több az egy nappal korábbi 47 278-nál. A vírus okozta betegségben elhunytak száma 281-ről 351-re emelkedett.Gera Zoltán szerint a foci szeretete fontosabb kell legyen egy fiatal futballistánál, mint hogy Ferrarit tudjon venni
A volt ferencvárosi és válogatott labdarúgó családjával együtt komolyan veszi a koronavírus-fertőzés jelentette szigorításokat, és ha ki kell mozdulni az otthonukból vásárolni, akkor ő teszi meg. A Heteknek adott interjújában Gera beszélt arról, hogy ritkán van hosszabb ideig együtt a család, illetve azt is kiemelte, hogy ilyenkor is fontos a testmozgás felnőttnek, gyereknek egyaránt. Gera Zoltán rajongói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy milyen az élete az aktív futballkarrierje befejezését követően, és útravalót is adott a fiatal futballistáknak, akiknek szerinte a focit jobban kéne szeretni, mint azt, hogy végre meg tudják venni az áhított Ferrarit. A beszélgetés során Gera börtönmisszióban betöltött szerepét illetően is érkeztek kérdések, valamint a vallás fontosságáról is beszélt a magyar válogatott korábbi erőssége.Operatív törzs: A lakosság együttműködő, jól fogadták az emberek a járványügyi szigorításokat (Visszanézhető)
Jó a lakosság együttműködése a rendőrökkel, akik már a köztereken vannak segítő jelleggel – derült ki az operatív törzs sajtótájékoztatójából. Átszervezések, járatritkítások várhatok a közösségi közlekedésben, és az egészségügyi dolgozók ingyen utazhatnak a helyközi járatokon a veszélyhelyzet végéig. Arról is beszámoltak, hogy ma reggel jelentős mennyiségű felszerelés érkezett Budapestre, és az elkövetkező napokban is több milliós nagyságrendű szállítmány jön légi úton.Ajánljuk még

















